Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-30 / 26. szám

szint csak az ő rendeleteit erősítették meg, részint a letett alapon következetesen tovább építtettek, tökélyetesitettek. Kovács Albert. (Folytatjuk.) Edinburgh, jun. 11. 1867. Nt. szerkesztő úr! Mie­lőtt a lefolyt május hó nagyfontosságú egyházi mozgalmai­ról, gyűléseiről, s a gyűlések eredményéről részletes köz­lésekbe bocsátkoznám, amaz alább adandó részletes közlé­seknek könnyebb megértetésére való tekintetből szüksé­gesnek vélem pár szóval előadni az úgynevezett Reformed et Presbiterian vagy Cameronian — és Englisch Presbite­rian felekezetek mivoltát. Ezek is tényezői a célzott unió­nak, s róluk előbbi tudósításomban azért hallgattam, és azért neveztem az uniót, csak két fél u. m. a Free Church és Uniad Presbiterian Ch. között történendőnek, mert amaz előbbi kettőnek számbeli jelentősége ezekéhez képest csak nem egészen elenyészik; s mert ama föntebbi két egyház alakulásáról s történetéről olynemü rövid és általános váz­latot sem nyújtottam még a „Prot. Egyh. és Isk. Lap"ok tisztelt olvasó körének, amilyet a szabad és egyesült pres­byteri egyházakat illetőleg első levelemben megkísértet­tem volt. A Reformed Presbiterian vagy Cameronian felekezet a skót egyház legirtózatosabb, legvéresebb üldöztetéseinek korában született 1679 körül. Ismeretes körülmény, hogy II—ik Károly, és mint An­gol király II—ik, mint skót király YlI-ik Jakab alatt 1662-töl 1590-ig, azaz, az utóbb nevezett királynak elűzése s hollandi Vilmosnak trónra ültetése idejéig, a skót presby­terian protestánsoknak mily tömérdek áldozataikba került presbyteri rendszerüknek, s lelkiismereti szabadságuknak védelme. — Ismeretes körülmény, hogy e védelmi harcban mily példátlan hősiességet fejtett ki a skót nemzet és a skót presbyteri egyház papsága. — (A leghitelesebb és elfogu­latlanabb történetírók tizennyolc ezerre teszik azon marty­rok számát, kik részint halált, részint száműzetést, rabszol­gákul eladatást, börtönöztetést, testi megcsonkítást, — szó­val, igazi martyri kínokat szenvedtek vallásos meggyőző­désükért az üldözés 28 esztendeje alatt). — Az üldözés azon négyszáz lelkipásztornak gyülekezetük körébőli kiű­zésével kezdődött, kik az 1662-ben kiadott királyi rendelet dacára, vonakodtak elismerni a király által kinevezett püs­pököket, s nem jelentek azok előtt meg egyházi főnökül való elismerésük kinyilvánítására; az erre kitűzött határidő eltelte után tehát egy nap alatt 400 gyülekezet maradt lelkipásztor, — s 400 lelkipászlor gyülekezet nélkül. — Az eként lelkiismerete szabadságában megtámadott, s állá­sáról elűzött lelkipásztorok egy része a continens külön­böző országaiba s leginkább Hollandiába bujdosott, más része azonban bent maradt a hazában, s a hozzá önveszé­lyeztetésével is melegen ragaszkodó nép önkéntes adomá­nyaiból tartva fent magát és családját, bejárta e bérces ha­zának elrejtett völgyeit, és az oda sereglö népnek lángsza­vakkal hirdette a városokból — falvakból rengetegekbe és hegyek közé kiüldözött igazságot. — Egész névsorozatot kellene itt előadni, ha csak a legkitűnőbb és legnagyobb hatású (ama kor, — és a történet által is úgynevezett) „mezei prédikátorokból akarnánk is emlitést tenni. — Itt közvetlenül csak egynek említésére van szükségünk a Re­formed Presbiterian vagy Cameronian felekezet előállása történetének pár szóvali előadásánál. Cameron Richárd egy volt azon kitűnők közül, kik mint „mezei prédikátorok" az üldöztetések daczára is nem szűntek meg presbyteri szellemben Isten szabad ege alatt hirdetni a vallás igazságait. — 1679-ben egy skót lovag, Hamilton Róbert nevű, Il-ik Károly király trónjábai vissza­helyeztetésének évnapján május 29-én 80 fölfegyverzett tár­sával megjelent Skóthon egyik most igénytelen városkájában Rutherglen-ben s ott a trónba való visszahelyeztetés emlé­kére rakott örömtüzeket szétszórta, — ezzel kapcsolatban a királyt zsarnoknak, bitorlónak nyilvánította, s mint ilyennek minden a törvényesség álarca alatti intézkedéseit, semmisek­nek, az ország lakosaira kötelező erővel nem biroknak hir­dette ki. — E fölkelést, annyival inkább, mert magok kö­zött, a fölkelők közt bizonyos egyházi kérdés miatt viszály s majd szakadás támadt, csakhamar sikerült II—ik Károly fegy­vereinek elnyomni6 De a kimondott eszme, hogy az uralkodó törvénytelen és bitorló, sokak által fölkaroltatott, — A fegy­veres fölkelést el lehetett nyomni, a harcosokat szét lehetett űzni: de az egyszer kimondott eszmét a világ minden ha­talma sem volt volna képes többé ki nem mondottá tenni. — Harcosok nem voltak többé: de a párt maga létezett, s e párt élén Cameron Richárd a hathatós szavú és bátorlelkü mezei prédikátor állott. Bujdokolva bár, de mégis széles körben hirdette ö, hogy a király miután Erastian hatalmat vett ma­gának az egyház fölött, s nem tartja magát a szent emlékű convenant-okhoz, elvesztette jogát alattvalóinak polgári engedelmességéhez. Cameron Richárd épen az életében hirdetett elvek fegyverreli védelme közben halt meg. — 1680-ban egy szép völgyben prédikált nagyszámú hallgatók előtt, midőn az ellene s hasonlói ellen kiküldött üldöző sereg meglepte őt. — Látván, hogy ellenségei már egészen közel vannak, nem kisértette meg a különben is kétes menekülést, mit neki hívei ajánlottak; nem is könyörgött kegyelemért a ki­rályi poroszlók előtt, hanem elfogadta az egyenlőtlen csa­tát, s ott jelenlevő testvérével vállaikat egymáshoz vetve fegyverrel kezében ezer sebből vérezve adta ki lelkét. — Nevezetesek utolsó szavai, melyeket háromszor ismételt: Lord! spare the green, and take the ripe ! (Uram! kiméld a zöldet — ifjút, — s vedd magadhoz az érettet). A Cameronian nevezet azon pártra, mely az ö elveit vallotta csak később, halála után alkalmaztatott. — E val­lási párt, vagy ha ugy akarjuk nevezni, felekezet, megalapí­tásában Cameron mellett jelentékeny szerepe van még két barátjának, kik öt jóval tűlélték, Hall Henrik és Cargillnak. Csakhamar Cameron halála után Hall Henrik Gueensferry­ben elfogatván, nála egy, — fölkelés esetében a nemzeti erő mikénti kifejtésére vonatkozó tervezetet, tehát összees-

Next

/
Oldalképek
Tartalom