Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-23 / 25. szám

tolok a papi egybeeeketést egy igével sem rendelik, Pálnak pedig, ez egyébkint oly kitűnő férfiúnak, oly fogalma volt a házasságról, a melyet mennyiben a házasságon kivül léteit üdvösebbnek tartja mint a házas életet, s ez utóbbit csak szükséges rosznak állítja, semmiféle erkölcsi közboldogságra törekvő társaság sem fogadhatná el sajátjának. S csakugyan mit találunk az evangeliom megalapítása után ? Azt, hogy a házasságok megkötésébe az uj gyülekezetek nem kívántak szabályozólag föllépni. Az ös keresztyén egyház a lakodalmi ünnepélyességek dolgában lényegileg a római szokásokhoz csatlalakozik, kinyilvánítja, hogy a házasságot a puszta beleegyezés alapítja meg, még akkor is, ha szintén amaz nem formaszerüleg történt, aházasulás, az egyháztól függetlenül, tanuk előtt nyilvánittatik ki és köttetik meg, a hazavitel pompája után azonban az uj házasfelek együtt vesznek részt a gyülekezeti istenitiszteletben, együtt úrvacsorálnak s adják meg a közös oblátiókat; az egybekelés mint örvendetes hir, lassanként nyilvánosan közzététetni is kezd. Volt egyházi házassági ünnepély is, de ez nem a házasság megkötésének actusai közé, hanem a házasság beszentelése, bevallása, és megerősítése actusai közé tartozik, mert akkor már a házasság megvolt. A másodszori házasságtól a papi áldás megvonatott, a nélkül, hogy az polgári érvényét elvesztette volna. A középkori egyház a papi befolyást a házasságnál igen dicséretesnek és üdvösnek állítja, de az u. n. matrimonia clandestina-k jogérvényét, egészen a tridenti zsinatig elismeri; e név alatt pedig a középkori nyelvhasználat szerint nemcsak a titkos házasságokat kell érteni, hanem általában a lelkész közbenjötte nélkül kötött házasságokat. A bűnbánati rendelvényekben sehol sem lehet találni büntetéseket a nem egyházilag kötött házasságokra. Az elválások és újra megházasodások, habár nagyon korlátoltan is, de folyton gyakorlatban és érvényben vannak, ámbár a papok a házasság felbonthatlanságához általában ragaszkodtak. Az egyházi összekötés lassankint fogadtatott el a különböző országokban. Eleintén csak az a feladata a lelkésznek, hogy a már megkötött s nélküle joggá lett házasságot megáldja, később a házasságkötés cselekményébe több befolyást nyer, sőt ő lesz-e cselekmény vezetője. Az egyház a legnagyobb gonddal alkalmazkodik a fenálló szokásokhoz, a gyürücsere, a közös ivás, a pénzjegyek átadása, a csók szertartásait meghagyja és oltalma alá veszi, még a násznyoszolya beszentelésére is késznek vallja magát, sőt nem bánja azt sem, mikor a frank királyok ép annyi ágyasokat tartanak, mint hajdan Dávid és Salamon királyok; de lassankint kivívja az egyházi összeadás győzedelmet, habár a 14. és 15. században még az u, n. ,,titkos házasságok" voltak túlnyomó számban. Lassankint a pap veszi át a régi szószóló szerepét, mint ez, kérdezősködik a jegyesek beleegyezése felől, átadja a mennyasszonyt a férfinak, rendelkezik az ajándékok dolgában, A házasulandók beleegyezése azonban még mindig lényeges maradt, s e részben a népies nézettel az egyházé nem ütközött össze, de a pap kiszorította lassankint a régibb idők szószólóját a maga helyéről, s ezt elfoglalta, a házasság érvénye azonban még mindig nem volt az egyház részvététől felfüggesztve. Idővel ennek is be kellett következnie. A keresztyén erkölcs komolysága az első századokban sokat javított a régi mód szerint kötött házas életen, hűség és feddhetetlenség jellemzé az uj gyülekezetek tagjait, s épen azért az elváló levelek, bár azokat zsidó és római szokás szerint a férjnek módjában állott igen könnyen kiállítani, mindinkább ritkultak. Az erkölcsök ezen nemessége azonban, mint tudjnk, nem tartott sokáig, A 16. században a házassági állapotok már tűrhetetlenekké váltak, s ezért az egyházra is súlyos vád háramlik. Miután a házasság létrejöttét gyakran alig lehetett kimutatni, a bigamia és trigamia nem ritkán fordult elő, a merev szigorral követett felbonthatatlanság általában zablátlan viszonyokat idézett elő, a vérrokonság akadályait nem vették tekintetbe, a kánoni jog a népek jogérzete ellenében a szülei beleegyezésre a maga sákramentomi házassági fogalma szerint semmi súlyt sem fektetett; a világi törvényhozások, a reformatio korában, egész határozottsággal kezdtek nyilatkozni a titkos házasságok ellen, gyökeres orvoslatot azonban csak a házasságkötés határozott formájában, mely minden eltitkolást kizárt, s minden érdekeltek igényei iránt igazságos volt, lehetett találni." A tridenti zsinat tehát e részben is intézkedett, s intézkedései korszakot alkotók a házasság történetében is. Hosszú és szenvedélyes viták után végre elhatároztatott, hogy a 3, laterani zsinat szabványai szerint a kihirdetés a házasság megkötése előtt három egymásután következő vasár- és ünnepnapon, a házasulandók papja által hajtassék végre, a házasulandók a beleegyezés felől kérdeztessenek ki, s a házasság a pap által Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében köttessék meg legalább két tanú jelenlétében. A pap jelenléte adja meg a házasságnak az érvényt, ámbár vita volt Tridentben a felett is, hogy főtanunak a pap helyett nem jobb lenne-e a jegyző; s a többség csak a célszerűség okainál fogva szavazott a papokra, s ugy hogy Perrone a r.kath. egyház ujabbkori legnagyobb dogmatikusa vallja, hogy „Ergo ex mente patrum Tridentinorum parochus non ut minister, sed ut testis stabilis et quaestitus nuptiis assistit." (Perrone Praelectiones Theologicae. ed. XXI. Ratisbonae 1854. t. IX. §. 44). Egyszersmind kimondatott, hogy azon házasságok, melyek nem a pap előtt köttetnek, semmisek. Ezzel e matrimonia secreták — betiltattak; de azon ellenmondás, hogy a házassági sakr a mentőm materiájaul, a régibb fogalomhoz híven, csupán a házasulandók beleegyezése tekintetett, s mégis a házasság érvénye egy csupán megáldó, tehát a házasság megkötésébe lényegileg be nem folyó, lelkész jelenlététől függesztetett fel, teljesen figyelem és megoldás nélkül maradt, s az már Sarpi Pál által a legkeményebb bírálatban részesittetett. A sákramentomi fogalomhoz azonban a többség oly erősen ragaszkodott, hogy annak ellenében a szülei beleegyezés szükséges voltának megállapítását sem lehetett keresztül vinni