Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-20 / 3. szám

gos helyzete, mely a szabadságnak hátrányára van, ugy szintén az egyházi nagy javadalmak a vallás szent ügyének javára, hasznára nem válnak. S valóban nagyon csalatkoznék, ki azt hinné hogy hazánk közhangulata e tekintetben is a többi mívelt világgal nem egy nyomon jár. „Nem lehetne-e olcsóbban üdvözülni?" kérdezé már 1825-ben a genialis Nagy Pál a káptalanbeli követektől. E kérdés lebeg mai nap is minden gondolkodó ember ajkán, valahányszor a korszükség szülte reformokkal szemben a hierarchia maga középkori követeléseit akarja érvény esitni. Midőn az encyklica az összes modern államvívmányokat halomra akarja dönteni, hogy a középkori scholastika kiséretében minden középkori embertelenségnek helyet csináljon társadalmunkban, nemde azt a kérdést tehetjük ő szentségéhez : „Nem lehetne-e olcsóbban üdvözülni ?." S midőn Palásthy úr az 1608 előtti állapotokat akarná visszaidézni, hogy az annyi keserű megpróbáltatásokon keresztül ment haza fiai vallásos gyűlölködésben ismét egymást marcangolják, s hogy az egyébként is megszakgatott hazát vallásos kérdésekért is szétszakgassák, nem tolul-e önkénytelenül a kérdés ajkainkra: Főt. úr! „N e m lehetne-e olcsóbban üdvözülni?" Azonban tény az, hogy, mióta az 1848-iki törvények a vallásos egyenjogúságot papiroson kimondották, sokan a katholikus testvéreink műveltebbjei közül is, „inscitia reipublicae ut alienae," azon hiszemben és meggyőződésben élnek, hogy ezzel a százados igazságtalanság jóvá van téve, sőt haszontalan fészkelődésnek tartják a protestánsok szűnni nem akaró sürgetését a vallás ügyében. Meg nem gondolják, hogy az egyes jogérzete méltán felingerül, midőn tapasztalja, hogy a nemzet közakarata által igazságosaknak elismert és törvény erejére emelt jogigényei egy zárkozott érdekű testület által tettleg folyvást kijátszatnak és mellőztetnek; másfelől a vallásszabadság az államszervezetben nem kegyelem, hanem jog, s mint jogban nem lehet helye az alkunak, nem lehet helye a részletfizetésnek, annak egész mérvben kell érvényre emelkednie, mert csak igy válhatik a társadalom áldásává. Ily jóakaratú, de a dologgal tüzetesebben nem Iqglalkozók kedveért irunk mi és bocsátkoztunk a kérdés behatóbb fejtegetésébe, s ha most a „R." cáfolataira is reílectálunk, azt csak annyiban és oly nézetből tesszük, hogy kimutassuk a veszélyt s kijeleljük az örvényt, melybe a „Religio"-féle irány, ha érvényre vergődnék, a nemzetet okvetlen belesodorná. Vannak irók, kiknek gondolatai kisértetszerüek, a félhomály kétes derengésében valami nagyot rémületest mutatnak; de mihelyt nekik megy az ember, s azokat közelebbről szemügyre veszi, ködpáraként oszlanak szét, vagy oly szánandó törpeségekül tűnnek föl, melyektől félni, bizony nem érdemes. A „R." cikkei többnyire ily fajták; s mi fejtegetéseink igazolására nem tehetnénk jobbat, mint ha a „R." cáfolatait, mint már egyszer tettük, egész terjedelmükben minden commentár nélkül közölnők. De, ugy látszik, Palásthy úr előre biztosítani akará magát részünkről követendő ily eljárás ellen s cikkeit minden ok nélkül oly hoszszura nyújtotta, hogy azokat egész terjedelemben lapunkba fölvenni, teljesen lehetetlenné lett téve. Igy állván a dolog, nekünk az érintett körülmények taglalásánál egyedül a főbb pontokra kell szorítkoznunk s különösen azokat tartandjuk szem előtt, melyek a közjoggal való érintkezésüknél fogva előbb-utóbb törvényhozó férfiaink figyelmét is magukra vonandják. A felsőházban mármár hallatszottak szavak, melyek P. úr hallérzékére kellemes csiklandozással hatottak. „Dec. 19-ike — ezt olvassuk a „R." folyó évi 2. számában — a magyar király és a katholikus egyház jogairól fényes tanúságot tett a főrendek házában. Gróf Cziráky János, a nemesek elsője és a nemes lelkek választottja és J ekelfalusi Vince, fehérvári püspök a kath. egyház és az apostoli király jogai mellett felszólalva, ezt nemcsak jogosnak, hanem polgári kötelességnek nyilatkoztaták, Jó az ellentét." *) *) Ha a „R." szerkesztője oly nagyon szereti az ellentétet, kár volt a főúri beszédre Tomcsányinak a régi nagy szónokokra a jó táblabiró korból kedvesen emlékeztető genialis rögtönözését is nem közölni. Tárgyunkra vonatkozólag Tomcsányi igen találón azt a megjegyzést tette, hogy a magyar királyt apostoli jogaitól nem a 48-ki törvények, hanem a concordatum fosztotta meg. Iparkodni fogunk ez állítás igaz voltát bővebben kifejtem. B. M.