Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-06-09 / 23. szám

ellenvetések, melyeket Vandráknak, vagy a nyomán induló tanítványnak vagy megoldani, vagy megcáfolni, elkerülhetlen kötelessége, kényszerűsége lesz, ha a tudomány megállapodását nem akarja. — Teremhez képest elég bőven igyekeztem az adversariákat összeállítani, főként azért, mert ez az összes bölcsészeti rendszer alapja, s a lélektan megalapítását nem láttam — nem mondom elég tudományosnak, hanem — elég behatónak (penetráns) arra, hogy tudományos rendszer legyen rá alapítható. — A mit a görög drámákban a chorus cselekszik, hogy folytonos figyelemmel kiséri a lelki állapotoknak egymásután s egymásból fejlését, bírálgatja, Ítéletet mond, s imitt-amott saját maga is egész szenvedélylyel, részvéttel bele vegyül: azt Vandráknál, ha nem is mindig, de csaknem mindig tapasztalhatni. Ismeri az embert lelki állapotaiban; idézeteiben látszik a célosság, még ott is, a hol csak nem útszéli, közönséges helyet hoz fel. Imitt-amott azonban nagyon descriptiv, mi nem azt teszi, hogy egyes lelki tehetségeket terjedelmesen kiszínezne, s mulatna rajtok mintegy kedvteléssel, hanem azt, hogy csak elmondja a tapasztalatokat amaz előre megállapított rend szerint, s hiányzik bennök a kapcsolatosság, a mit p 3dig előszavában ígér. Különös figyelmet fordít azonban a kedélyek (ős vágyak, ösztönök, érzelmek, érdekletek) megyéjére, „melynek — mondja — mint a lelki élet legbensőbb s legközvetlenebb részének fontossága már magában is tagadhallan, de az ifjak szivének kiképzendését tartva szemmel, még nyomatékosabbá válik." A nélkül, hogy e nevelési célt kárhoztatnám, vagy épen a kedély és érzelem e különös fontosságát tagadni akarnám, meg kell jegyeznem, hogy ez különben is nagy fontosságú a Fries bölcsészeiében, s az a részletesség, melylyel a rendszer alapjául ez mintegy elkészíttetik, eszébe juttatja az embernek, hogy a pietista származású Schleiermacher épen igy hivatkozott az érzelemre, mint a szintén pietista családbeli Fries; és valamint Jacobi nem volt, ugy Fries sem, az az egészséges constructióju egyéniség, a kinél az önmagát vizsgálásból biztos eredmények folyhattak volna, s pedig épen a kedélyt és képzeletet illetőleg, melyekben az állandóság még sokszorta kevesebb, mint az ismerő tehetségben. — Saját maga beszéli Fries nem egyszer, sem kétszer, hogy kedélye, képzelete, nem volt egészséges , s egyszer különösen okát is kifejti. Erős és hoszszan tartó idegláz gyötörte, s a morva atyafiak nevelőintézetében lömérdekszer egyedül maradva, rendkívül félt, s akárhányszor nem bánta volna — írja, — ha öt leszidni is, csak jött volna már valaki. „Egészségesebb órákban egyedül képzeletem játékára voltam szorítva; de mily beteges, ártalmas erőlködésembe került ez álmodozást, ábrándozást játékban tartani! Bizton hiszem, hogy e beteges erőlködések voltak főként okai, hogy később soha sem volt erős, élénk, költői játéka képzeletemnek, holott mégis folyvást szükségem volt rá, hogy gondolkozásomat időről-időre éber álmodozásokkal váltsam fel." *) Csak ez az egy hely is mutatja, hogy bár a tényleges pietismust valóban ki nem áll— *) Henke „J. F. Fries." 9. 1. halta, mindazáltal szinte a nemű beteges hajlandósága volt, melyben az „unmitteíbare Anschauung" egy kissé legalább is könnyítve van. *) Látnivaló csak annyiból is, hogy az érzelem — dacára minden mély, benső és hathatós voltának — nagyon bizonytalan, s kétségtelen, hogy Kant bírálatát (ha ö is viszont bírálat alá vehette volna bírálója müvét) ez a benső tapasztalati alap nem állta volna ki, s mást keresett volna, ha a bírálat után elég okot talált volna arra, hogy a magáéi elhagyja. — Ha Kantnak azon erélyes, egészséges, szinte szívós constructioja mellett, egy kissé élénkebb érzése, phantasiája van: lehet, hogy rendszere tán emberibb, tán kevésbbé kategoricus, de valószínűleg gyengébb s kevésbbé következetes is fogott volna lenni. Annak Jacobi szerint szükséges következménye volt a Fichteé, s viszont ennek a Schellingé, melyeket ök igen nagyon kárhoztattak, de legyenek ezek bár még oly hibásak, mindegyikben van olyan pont nem egy, mely uj oldalát világosítja meg az emberi gondolkodásnak, s mindegyik fejlődési fokot képvisel, de Fries bölcsészete nem fejlődött odább, tanítványai alkalmazták, s szinte túlvitték önmagán a rendszert — mint mondani szokták, — de ha az alapot akarták volna fokozni s mint emberi tehetséget fejleszteni, az már mindig egy-egy lépés leendett a beteges felé. Nagyon messze vezetne, ha az egész lélektant ily részletes vizsgálgatás alá akarnám venni, s annál messzebb, mert sok helyen egyes aprólékos kérdések nyomulnak mindig előtérbe, a melyek, mig egy részt szószaporitást kívánnak, másrészt kevéssé világítók. Nem teszem tehát ezt, csakis vázlatát adom még a könyvnek, s tovább megyek. Az aránylagos három rész közül az első, legrövidebb, adja a lelki élet szervezetének általános kópét, meghatározván, mi a lélek sajátképen, adván általános nyilatkozatait, s azután tehetségeit, előbb az eredetieket, s ezek eredményeképen a lelket ugy határozza meg, hogy az: „ismérö, érző s akarva-cselekvő, öntudatos érzéki ész.*" Ugyanitt még adja a fogékonyságot,(=érzékiség) és önmüködést(=eszesség), az eszmélést és öntudatot, az emlékezést és az emlékezés tárgyait alakító képességet, vagy képzelódést, a lelki nyilatkozatok társulását;

(ez oly általános alapon nyugvó associatiója a szellemi nyilatkozatoknak, hogy az „associatio idearum" ennek csak egy osztálya), a figyelést, az egybevetést (combinatio) és visszafigyelést (reflexió), mint a lelki élet idomát illető tehetségeket. Majd a lelki élet tartalmát szülő tehetségekül tárgyalja azokat, a melyek a lélek három ősvágyából származnak (e három ősvágy: tudni, szeretni és birni az igazat, szépet, jót, mint isteni adományt, melyek a szellem sajátságai) s ezek az ismerés, méltatás és valósítási akarás, mint a lélek három alaptehetsége, melyek közül csak a méltatásra kell megjegyeznünk, hogy bár épen kétannyi magyarázatot ad hozzá a szerző, mint a má*) Jacobi még jobban szenved e bajban. Neki még szemei is gyengék, sokszor nem Iát s vagy épen nem birja meg idegzete a gondolkozáai munkát, vagy csak másokkal olvastat fel magának könnyebb dolgokat, p. o. ujabb munkák előszavait. L. Henke „J. F. Fries" — a toldalékban Jacobi leveleit.