Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-26 / 21. szám

jakat. Végzés lön, a ker gyűlésre fog felterjesztetni, — melynek van joga ezt kimondani. Noha az idő már jól előre haladott, mindazonáltal a m. évben végrehajtott can. visitatio j.könyve felvétetett, s nt. esperes űr által szokott érdekességgel előterjesztetett. De most édes mindnyájunknak eszébe juttatta a gyomra, hogy nemcsak szellemiekkel él az ember, hanem testiekkel is, azért felkerekedvén a gyűlés helyéről, ebédelni siettünk. Az elég fényes s Ízletes étkekkel bővölködő ebéd alatt számos pohárköszöntések hangzottak a magyar felelős mi­nisztériumért, Lónyai Menyhért s.gondnok ö nagyméltósá­gáért, s szeretett családjáért. Ebéd után számos lelkészek eltávoztak a gyűlés szín­helyéről Gyulára, — mi kik még ott maradtunk ismét a gyű­lésterembe gyűltünk, hogy a legutóbbi közgyűlés határo­zata folytán a lelkészválasztási szabályokra vonatkozó véle­ményeit az egyes egyházaknak olvassuk fel, — ez is meg­történt, de már pipaszó és gyertyák mellett. Ebéd után a pipa igen jól esik, kivált a kövérebb egyéneknek. — Ki kí­vánhatja, hogy a tanácskozás méltóságát, komoly voltát fel­jebb becsülje a pipánál. Alig lehet édesebb valami, mint midőn a füstfelhőtől körülvett nt. férfiú szólni akarván, feláll, s pipáját aláereszt­vén, beszélni kezd, de csakhamar elvégzi beszédét, újra füstfelhő árnyékolja be öt. Azt azonban ki kell mondanunk, hogy az esperes nem pipázott. Nem tudom igy van-e ez másutt is, de nálunk ez már szokás. — Én ha esperes volnék megpróbálnám azt a vég­zést hozatni, hogy a ki tanácskozó asztal mellett pipázni akar, fizessen a bánáti missio perselyébe 50 krt, vagy 1 frtot ha tajtékból van pipája. Jövő gyűlés helyéül Makó tüzetett ki. Vajha ott is oly szép számmal gyűlhetnénk egybe, s mélyen tisztelt segéd­gondnokunkat is körünkbe szemlélhetnénk. A bölcs kormá­nyosra mindig nagy szükség van. L ..... . KÜLFÖLDI EGYHÁZ és ISKOLA. A szabadelvű kath. papok sorsa Olaszország­ban. Nápolyban több mint háromszáz szabadelvű pap lön felfüggesztve. Ezen szorult helyzetben levő papok a cultus­miniszter által a parlamenthez egy petitiót adtak be, amely­nek azonban nehezen leszen eredménye. A szabadelvű pap­ság feje, Passaglia atya, aki egykor a római pápához a vi­lági hatalomról való lemondás végett intézett petitiót szer­kesztette és 10,000 pappal aláiratta, most egyszerre a ró­mai curia részére pártolt, és Rómában nagyon barátságos fogadtatásban részesült. Materialisticus nyilatkozatok.. A „Phare de la Loire" francia lap terjedelmes közleményt hoz azon nyug­talan föllépésről, melynek színhelye a mult hetekben a pá­risi orvosi intézet nagy terme vala. Mint az említett lap közleményeiből kiviláglik, néhány újonnan kinevezett szak­tanár, névszerint Broca és Say első előadásai kétség­telen materialisticus nyilatkozatokra lőnek felhasználva. Egyik orvosnövendék, Jaclard, a tanár jelenlétében szó­lani kezdett, hogy constatirozza, miszerint mind a nö­vendékek, mind maga a docens materialista nézeteket val­lanak. Egyébiránt Say csak materialisticus antecedentiái­nak köszönheti, hogy előadását megkezdhette. Ezen eny­hítő körülmény nélkül, mint magok a tanulók bevallották, nem engedték volna öt szóhoz jutni. A Phare de la Loire cikkéből kiviláglik, hogy a materialisticus elvekkel sa­turált orvosnövendékek minden alkalommal a spiritualis­mus ellenlábasainak tüntetik föl magokat, s azon véle­ményben vannak, hogy a spiritualismus a jezsuitákban vagyon megtestesülve. Say első előadásán egyébiránt, a fentemiitett lap tudósítása szerint, 180 materialista és csak 15 jezsuita volt jelen. A „Monde" nagyon ki kel ezen nyi­latkozat sőt még a „Phare de la Loire" ellen is azon mo­dorért, melylyel ezt közölte, s a családatyáknak és a kor­mánynak ezt az egész eseményt komoly figyelmébe ajánlja. Hogy az utóbbi e „botrányt" nem fogja elnézni előre fel­tehetjük. Hogy mily politikai reminiscentiák nyilvánulnak a párisi latin negyed népességének egy részénél, kitűnik azon beszéd első szavaiból, melyet az orvosi intézet egyik növendéke Say ügyében collegáihoz intézett, Maga a be­széd következőleg hangzik : „Uraim (zajgás) .... Ha önö­ket nem szabad uraknak neveznem, ugy polgártársak! (tar­tós tetszés) .... Polgástársak! több tanár neveztetett most ki, s én hiszem, hogy ezek az elöhaladást, a materialismust, az ujitást képviselik. Ugy látszik, Say úr is ezen phalanx­hoz tartozik. Tegnap mi Vulpian és Broca uraknak nyilvá­nítottuk ki tetszésünket, kik mindketten a régi traditionalis routine ellen harcoltak. Én azt vélem, Say úr is ugyanezen elveket vallja. Hallgassuk még tehát öt is." A Monde folyó évi martius 29-ikei számában e nyilatkozatokat ügyesen használta fel, amennyiben a kormányt és a családatyákat fel­híja, hogy kath. egyetemet alapítsanak, mert csak igy tart­hatni fel a valódi jogtudományt, a vallással nem ellenkező orvostant és a családatyák nyugalmat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom