Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-05-26 / 21. szám
politikus népnek talán eredinénynyel mondhatom el, e lapok olvasóinak a kitünö angol államférfi Bürke szavait, melyeket egy francia kritikus jeligéjeként láttam szerepelni: „ellenfelünk (a gondolatvilágban) mindenkor gyámolitónk. Ez a kedvtelésből való küzdelem az akadálylyal, kényszerit bennünket a legbensőbb ismeretségbe jutni tárgyunkkal, s arra szőrit bennünket, hogy gondoljuk azt át újonnan minden viszonyaiban. S igy nem engedi, hogy felületesek legyünk." — Sokan szinte félnek a különböző irányoktól, pedig mig különböző irányok nem állanak elö, s mig azok érdemleges, nagy küzdelmekbe nem bocsátkoznak, addig a közönség érdekeltsége nem fog arra irányulni. Vegyük csak épen a kezünk alatt levő derék tanárt és philosophia irót, lám ö teljes ellenszenvét nyilatkoztatja ki (Bölcseleti jogtan 9. 1.) Bentham és az utilitarianismus ellen, de csak egy lapnyi tere van e kis compendiumban ez irány cáfolására, s azért bizonyosan mégis hiában fogjuk várni, hogy Mill-nvk „A szabadságról" irt könyvét teljes tárgyalás alá vegye akár ö, akár más, a ki ép oly ellenlábas irányt követ ez angol bölcsészszel, mint Vandrák András. Ezek s ezekhez hasonlók voltak azon gondolatok, melyek arra határoztak, hogy a kezem alá vett müvekről némi elemző ismertetést adjak. Legyen ez, ne bírálat, hanem tanulmány, a hol teljesen képes volnék eltanulni Írómtól valamit, s a hol nem, kimutatása annak, hogy miért nem ? S hogy mi másban, ha nem bennem, keresendő ennek oka. Vandrák András egyike a legérdemesebb tanférfiaknak hazánkban, s a tudományos akadémia bölcsészeti osztályának régi tagja. Eletét nem ismerem, életidejét sem tudom, de valami kegyeletes érzés támadt bennem, mikor „Erkölcstanba homlokzatán láttam, hogy Máday Károly superintendensnek, mint „egykori kitünö tanítványának," „Észjogtan"-a pedig szinte azon okból Bánó József az eperjesi collegium felügyelőjének van ajánlva. A kinek ilyen tanítványai vannak, az már sok hálára kötelezhette maga iránt az intézetet, az egyházat, a nemzetet, melynek érdekében működik. — Ha maga jellemezné magát, bizonyára nem fogná magát oda osztályozni, a hol — Horváth Mihály szerint az önálló bölcsészek állanak irodalmunkban, hanem bevallaná, hogy gyakorló, s minden áron való eredetiségek helyett hasznosabbnak, célszerűbbnek látta idegen tanulmányokon képezni magát, s lenni a tér egyengetöje inkább, mintsem hogy valami düledékeny épületet állítson, melynek lennének ugyan bámulói, de csak azok, a kik nem látnák, hogy már építésekor saját terhe vonzza az össze dőlés felé. Vandrák választott magának mestert, a kinek tanait kiváló tanulmány tárgyává téve, néhol módosítva, tán tovább is fejtve, igyekezett dolgozataiban reproducálni, s nálunk meghonosítva, terjeszteni. A bölcsész, a kinek irányához csatlakozik Vandrák: Fries Jakab Frigyes, Kant irányának egyik bírálója s részben tovább fejlesztője, nálunk kevéssé ismert egyéniség, de Németországon rögtön a másodrendű bölcsészek elsői közt áll. Kant föllépte s óriási hatása nálunk még most sem ismertetik aanyira, mint megérdemlené, mert azok, a kik nevéhez kötötték is irányukat, keveset tettek teljes megismertetésére. Angolországban most már kezdik meg — és elismerni a nagy ismeretbiráló egyetemes hatását, s épen & józan eszű, commonsense philosophia hazájában Edinburgban jelent meg róla egyik folyóiratban*) olyas vélemény, mely hatását a francia forradaloméval egyenlőnek, s a világot e két irány hatása folytán alakultnak mondja, s folytatja, hogy „Németországnak bölcsészeti geniusa, mely Kantban a mult század második felében fölserkent, egyike a legeredetibb, legmélyebb és legmesszebb ható rugóknak, melyeket Európa ujabb időben látott. Ez adott léteit a nyelvészeti tudományosságnak, ujjá öntötte a metaphysicát s áthatott történelmet, költészetet, theologiát egyaránt. — Legyen bár jó vagy rosz, de meg kell adni, hogy ezen nagy mozgalom árnyékában él most a világ s fog még élni több-kevesebb ideig valószínűleg a jövőben is. Talán nem német philosophiának kellene mondani — folytatja — mert a philosophia csak egyik oldala azon nagy hatalomnak, a mely mozgatja nemcsak a világ gondolkozását, hanem azon érzéseket, indulatokat is, melyek szülői a világ gondolkozásának ugy mint tetteinek és eseményeinek. Fölszólittatva arra, hogy egy mondatban fejezze ki e mozgalom szellemét: országunkban legalább, legtöbb ember azt felelné megzavarodva, a mit a nagy német bölcsről mondanak, hogy Cousinnak felelt„ilyesmik nem férnek bele egyes mondatokba." Távolról sem érzem magam elég illetékesnek arra hogy e vélemény igaz vagy nem igaz voltára s Kant hatásának megítélésére nézve, csak némileg is döntő szót tehetnék : de annyit bizonyosan tudok, hogy nálunk, ha valaki ilyesmit mondana egyik vagy másik német philosophusról, mindenki rá tekintene, hogy ki az, a ki igy elszólta magát. E mozgalom, mely az értelemnek oly erőteljes lökéssel törekedett az emberi tehetségek közt az első helyet megszerezni, s melynek lényege is épen abban állt, hogy értelmünket bírálta, hogy ismeretképességünket kimutathassa : több tekintetben keltett ellenhatást. A tiszta ész bírálatának negatív eredménye, mely szerint a tapasztalatunk alá nem eső tárgyakra nézve a priori ismeretek nem lehetők, s igy a leglényegesebb pontok az ember létében, csak a gyakorlati ész követelményeként lehetők : a keresztyénségnek akkori felfogásával nem férhetett össze, s Herder még Schillerrel sem tudott igazán jó viszonyba lépni mikor Kant nézeteinek teljes hatását észrevette rajta. Jacobi volt a támadásban ez irányban legfőbb képviselője, s e támadásra Biedermann**) röviden elégnek tartja megjegyezni, hogy „ez a közönséges emberi értelem vagy a vallásos érzés ***) szol*) Lásd „North Britisch Review" 1865. oct.—dec. füzet. — A cikk Coleridge-Tó1, mint philosophusról szól, ki a mult század végén egy pár évet Németországban töltvén, a speculativ philosophiát nagyon megszerette s Benthamnak ellenlábasa volt. **) Biedermann Carl „Die deutsche Philosophie von Kant bis auf unsere Zeit." (Leipzig 1842.) I. kötet 400 1. ***) Magyarországon is történt e tekintetben Kant philosophiájára nézve némi „rugódozás az ösztön ellen." Egyik, érdemekben megőszült esperesünktői hallottam azt az adatot, hogy Márton István idejében azon kerület esperese egy körlevelet bocsátott ki egyik