Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-05-05 / 18. szám

Ausztriával kötött ccmcordatum dacára az egyetértés sokkal csekélyebb Bécscsel mint a többi német államokkal azok közöl, melyek concordatumot sem kötöttek. A bécsi kormány azt akarta, hogy az egyház a centralisálók rabszolgájává aljasodjék, és mivel ez nem hajolt meg ugy, mint várták, boszankodtak rá. Tény, hogy Magyarország összes püspökei — talán az egy Dr. Haas kivételével — rendőri felügyelet alatt állottak, valamint, hogy a sz. István-társulat, melynek főnökei a főpapság köréhez tartoznak, s mely olcsó és vallásos könyvek terjesztésére forditja főtevékenységét, az ötvenes évek alatt feloszlatással volt fenyegetve. Az olasz francia háború alatt ismételt felhivás után sem volt a magyar főpapság hódolati irat küldésére birható; a másik ok pedig, melyért a centralista kormánykörökben a magyar clerusra boszankodtak az volt, hogy a magyar főpapság nem tanúsitott oly ellenséges indulatot a protestánsok iránt, mint talán ezt Bécsben, a polgárok nyugalmának megzavarása és a magyarság két ellenséges pártra szakitása végett ohajtották. A concordatum megkötése után tartott esztergomi zsinaton, a gyűlés egyik tagja szóba hozta a gyűlöletes temetkezési kérdést, de a többség jobbnak látta ezt agyon hallgatni, hogy minden szakítás kikerülve legyen ugyanazon ország lakosai között. A vallásfelekezetek közötti békülékeny hangulat az 50-es évek vége felé folyton növekedett. A sz. István társulat elhatározta, hogy nagy magyar ecyklopadiát fog kiadni, a társulat alelnöke egyik gyűlésen tartott s tapsviharral fogadott beszédében kifejtette, hogy miért óhajtja ő, miszerint protestáns irók is részt vegyenek e nagy nemzeti mű létrehozatalában. Midőn végre a magyarországi protestánsok a pátens ellen remonstráltak, katholikus papok is részt vettek tanácskozásaikban, és határozataik iránt hangosan nyilatkoztaták tetszésüket. Meg kell még említenünk, hogy a pápa a concordatum megkötése által általában nem nagyon nyerte meg a kath. papság rokonszenvét. Midőn a sz. István társulat egyik gyűlésében indítvány tétetett, hogy a pápához hódolati irat küldessék, az indítvány a támogatás teljes hiányában megbukott. A magyar kath. egyház képviselői valószinüleg nem akarták ő szentsége iránti hódolatukat oly időben nyilvánitni, midőn Rómából csak megvetésben és rosz bánásban részesültek. Végre föl kell még említenünk, hogy midőn az olasz francia hadjárat után ő Felsége a hercegprímásnak egyik audientia alkalmával Magyarország jövőjére nézve ígéreteket tett, a bibornok arra kérte őt, hogy mindenek előtt koronáztassa meg magát. Széchenyi György prímás közel két száz éve I. Józsefnek nyiltan kimondá: hogy „ Ungaria Regem adorare nescit, nisi eoronatum"; — kemény szavak ezek, de ki ne bocsátná meg Scitovszkynak, ki ne áldaná őt azért, hogy elődének e szavait emlékezetbe hozta ?! Egyedül a magyar korona képviseli a mi jogainkat; a nem koronázott király pátenseket és concordatumokat oktroyalhat, de „törvényeket" nem szentesíthet soha. Ballagi Mór. RÉGISE G. Adalék Bornemisza Péter reformátorunk ösmeretéliez. Bornemisza Péter egyike egyháztörténelmünk azon erőteljes, határozott alakjainak, kik állandó nyomot hagytak mind egyház-, mind irodalom történetünkben, s kiknek működése, életfolyama, irod. foglalkozása még körvonalozva is alig van irodalmunkban. De az ilyenekben külömben is szegények vagyunk. Dévay, Erdösi, Beythe, Huszár Gál ösmertetésén kivül, melyeket — Fabó András Beythéén kivül — Révész Imrének köszönhetünk, mit sem mutathat fel könyvészetünk. Egyes cikkekre, történelmi nyomozásokra és kombinációkra akadunk ugyan néhol, melyek ottan-ottan szép világosságot is derítenek fő- és alrendü reformátorainkra, de ezek előttem csak olyatén mécsfényekként tűnnek fel, miken a setétben bolyongó szeme megnyughatik ugyan, de belőlük biztos tájékozást még nem szerezhet magának. A szerves egésznek azok csak részletei, mikből még napjainkban aligha állittathatik össze teljes alak. De valamint könnyítve van az építész munkája, ha az épület anyagát is nem maga hordja együvé, hanem azt napszámos kezek végzik el, ugy mindenesetre egyháztörténelmünk megirója is könnyebben dolgozhatik, ha számára minél több anyag — legyen az magában véve bármi csekély avajry dísztelen is — köztudomásra hozatik. Igy gondolkodva, nagyon természetesen következett, hogy énismulaszthatlan kötelességnek ösmerjem egy kis adalékot nyújtani egyik fő-fő reformátorunk munkásságához s fáradságot vegyek magamnak egyik — ma már kéziratszerü ritkasággá vált — müvéből részletek kiírására, melyeknek egy illetékes szakember most vagy idővel talán hasznát fogja vehetni. . , 556-559,5Í9-S$X, fa-éM.