Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-04-28 / 17. szám

Jelen dolgozat a tiszáninneni e. kerület liturgiái kézi könyvében lévő s célszerűtlen dolgozott vallásttévö káté helyét pótolja, s mint ilyet rövidsége (az egész hét levél­ből áll) tartalmassága, népszerű irmodoránál fogva köz­használatul jólélekkel ajánlhatunk, a vele élni akaróknak. k (i \ V V É S l E T. Évnegyedi szemle a magyar társadalom, politika és közművelődés köré­ből. Szerkeszti Gonda László. Közöltük G. L. úrnak e folyóiratra való előfizetési felliivását, tudatjuk most, hogy annak első füzete már meg is jelent. Az első, „a magyar ügy bent a hazában" cimü cikk politikai tartalmú, s ugy lát­szik, e tekintetben, e folyóirat a szélső baloldal elveit fogja védeni és hirdetni. Mi bizonyosan utolsók leszünk mindég, kik az oppositio jo­gosultságát akár mily kormány alatt csak kérdésbe is tennők ; de azt megkívánjuk, hogy aki fegyverünket használni akarja, tudja is azt for­gatni, s különösen aki Deá kkal akar kikötni, tudjon mindenek előtt következetesen és logice gondolkodni ; nekünk pedig ugy tet­szik, hogy e füzet összes tartalma az első cikkével homlokegyenest! ellentétben áll. A második cikk „Közoktatásügyünk viselt dolgait" tartalmazza. A harmadik cikkben Kubinyi L. „Viszonyaink és teen­dőink" cimü munkája van ismertetve. Ezután következik a „zsidók reformatiója cimü müvecske" bírálata ; végre pedig „Időszaki sajtónk szemléje." Az értesítőben a magyar akadémia működése elég élesen tárgyaltatik. Végre megemlíthetjük még a „Felhívást a magyar prot. tanítói és tanári karhoz." Az első füzet tartalma elég változatos ; az elv ellen, mely mellett Gonda úr küzd, semmi kifogásunk. De igen is meg kell rónunk a hangot, mely a lelkészek iránt ellenséges indula­tot lehel vissza. A 31-ik lapon a lelkészi kar szájába e következő szavakat adja : „Nem tudom elvitatni, hogy igazad van szegény kike­seritett tanitó és tanár, de lásd, akkor hogyan élek én, ki ugy meg­szoktam az áldott kényelmet ? hogyan leszek úr, ha szolgám nem le -szesz? a múltnak minden hagyománya mellettem szól, kérd ki örök­ségedet a jövőtől." A „Prot. Egyh. és Isk. Lapról" is megemlékszik, a 81-ik lapon következőleg nyilatkozván : „Örömünket tetézi annak tu­dása, hogy a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" nem képes többé helyet adai a tanügy érdekében felmerült vitáknak. Bizton hisszük, lefoglalta ön­maga számára t. t. lelkészi kar. Ezt tanúsítja az 0—y és N. S. kö­zött, többek részvétével folytatott tollharcnak a f: é. 6-ik számban adott dicstelen és egyéb körülményekből alig beigazolható, bár ideig­lenes befejeztetése." Higye el G. L. úr, amaz elmérgesedett vitának félben-szakasztását nem az okozta, hogy a t. lelkészi kar foglalta le lapunkat maga számára. E lap valamint eddig, ugy ezután is nemcsak a lelkészeknek hanem a tanítóknak is, általában az egyháznak és is­kolának is közlönye íog lenni és maradni. Az ön által felhozott vitát azért hagytuk mi félben, mert már annyira elmérgesedett, hogy csak a leggyorsabb segítés békíthette volna ki az egy célra működő de je­lenleg mégis ellentétes érdekeket. Ez a leggyorsabb segités pedig, melynek inkább ma mint holnap kellene megtörténni, a jelen pillanat­ban ezernyi rendezetlen ügyeink között csak akkor volna várható, ha kettő helyett tiz kezünk volna, s ha szegénységünk helyett Anglia kincsével bírnánk. Mivel pedig ez, fájdalom, nincs ugy, a vitát teljes joggal meddőnek tartottuk, s mint ilyet rövid időre befejezettnek nyi­latkoztattuk. Aki lapunk irányát figyelemmel kisérte, meggyőződhetett arról, hogy mi mindég azon voltunk és vagyunk, hogy mindent a maga idején vegyünk elé. Azt, ugy hisszük, velünk együtt mindenki beismeri, hogy nekünk protestáns egyetemre is égető szükségünk van, de nem volna-e nevetséges ezt lapunkban folytonos megvitatás tárgyául fel­venni most, midőn még elemi iskoláink és gymnasiumaink is csak igen gyönge lábon állanak ; ezeket kell tehát először jobb karba helyezni, csak azután vitatkozhatunk az egyetem felállításáról. De közép és elemi iskoláink is csak akkor nyerhetnek nagyobb lendületet, ha anyagi helyzetünk javulni fog, halasszuk tehát akkorra a vitát; akkor majd mi is, mint már többszörösen megígértük, felszólalunk ez ügy­ben, és minden ügyekezetünket arra forditandjuk, hogy mind a lelké­szek mind a tanítók érdeke teljes méltánylattal ki legyen elégítve. Heckenast Gusztáv kiadásában megjelent a kis nemzeti muzeum 5-ik és 6-ik füzete. Ára egy-egy füzetnek 50 kr. Az 5-ik füzetben „Robinson élete és kalandjai" cimü ismert ifjúsági elbeszélés foglaltatik 114 fametszvénynyel. A 6-ik füzet pedig XIX. tündér-mesét tartalmaz. ADAKOZÁS. Nt. szerkesztő űr! Azon nézetből indulva ki, hogy a ki a kevésből keveset ad is, sokat ad, azon bizodalmas ké­réssel vagyok bátor ezen ide mellékelt egy o. é. frtot a nagytiszteletü úrhoz küldeni, miszerint azt következőleg el­helyezni ne terheltessék: pesti prot. árvaintézetnek 50 kr, — moldva-oláhország missionak 40 kr, — vasárnapi újság szerkesztőségének a felállítandó Pákhemlékre 10 kr, — összesen 1 frt. Becsük Károly, un. k. ref. tanitó. Szászvárosi égettek számára 1 frt. B. J. A mo1dva-o1áhországi missió részére: T. Szeremley József dobi lelkész úr újévi és virágvasárnapi perselygyüjteményt, kiegészítve egy kisded baráti kör által 3 frt. Szerk. HIRDBTE S. Pályázat tanítói állomásra. A h.-m.-vásárhelyi ref. egyház egyik elemi leányiskolájában, három osztályban tanuló leány-gyermekeknek, az egyháztól szabad lakás, s évenkint 84 frt, továbbá mindenik tanitványtól egy véka buza, egy véka árpa, s 35 kr, s városunktól 14 frt 43 kr nádváltság — fizetés melletti tanítására: — a pályázni kívánók, kellő képzettséget tanúsító ok­mányokkal támogatott kérvényeiket, ez évi május hó 5-ig a címzett egyház elöljáróságához eljuttatni felhivatnak. Hódmezö - Vásárhely ref. egyházi tanácsa. TARTALOM: Concordaíum. — Tanárképzés. — Köz- és magánnevelés. — Tanári nyugdíjazás. Kitüntetés. — Külföldi utazásomból. XI. — K önyvismertetés: Ellenbirálat. — Belföld: A nagy-bányai reformált e.m. tavaszi gyűlést. — Külföldi egy­ház és iskola: Oroszország. Vallásfelekezetek és secták. — Az egyesült államok és a pápai udvar. — Abyssinia. A fo­goly missionariusok. Tárca: Valami t. Nyilas Samu lelkész úr számára. — Nyilatkozat. — Gyászhír. — Hálás köszönet és kérelem. — Jelentés. — Könyvészet. — Adakozás. Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór. Gyorssajtó nyomás Leitner M. L. könyv- és könyomdájából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom