Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-03-03 / 9. szám

Debrecen, febr. 25. 1867. A tiszántúli főtiszteletü superintendentia a helvetica confessio elfogadásának s ünnepélyes aláírásának három százados emlékünnepét a debreceni főiskola imateremében megtartani elhatározván, az februárhó 24-ik napján délelőtt 10 órakor meg is tartatott, roppant sok hallgató jelenlétéhen. A főiskola meglehetősen nagy imaterme, tán mióta fennáll, nem volt igy meglelve buzgó hívekkel, miként most, kik igyekeztek e valóban, egyszerűségében nagyszerű emlékünnep lelki élvezeteiben részt venni. A mint főtiszteletü superintendens úr is belépett az imaterembe, megzendült a főiskolai gyönyörű cantus, elmondván egy vallásos éneket^ melynek végeztével nagytiszteletü Tóth Mihály ur, főiskolai hitszónok tartott valóban classicus, gyönyörű beszédet, melynek bevezetésében elmondá az ünnepély célját s inditó okait, megemlitvén azt is, miszerint azon városok között, melyek a helv. hitvallást elfogadták, első helyen állván Debrecen, ezen elfogadásnak három százados emlékünnepét is, önmagához méltóau akarja megtartani. Ezután áttért a helvetica confessio történetére, a) a külföldön, b) hazánkban, c) tárgyalá annak becsét és belértékét. Elöször a külföldön, hogy miként jött az létre, ki szerzette s mi czélra? stb. stb., oly szépen s egyúttal tudományosan fejtvén ki annak történetét a külföldön, hogy azt a jelen volt nagyszámú hallgatók nem fogják elfelejteni. De még szebb, még megragadóbb volt annak történeti fejtegetése hazánkban. Megemlité itt a legbuzgóbb magyar reformátorokat, u. m. Dévai Biró Mátyást, ki elöször a lutheri reformatiót terjesztette Debrecenben, Kálmáncsehi S. Mártont, Szegedi Istvánt, kit Bullinger „K r i s ztus halhatatlan bajnokának" nevezett, továbbá Mélius Pétért s ezek nagy horderejű működését, Mélius Péternek tulajdonítván a helvét vallástétel elfogadása érdemét a Tiszántúli egyházkerületben, ki 1567. február 22, 23, 24. napjain tartott egyházkerületi zsinatol tartatván, ezen zsinatban fogadták el a helvét vallástételt, s 1567. február 24-én irta alá 17 egyházmegye képviselője. A remek beszéd harmadik részében a helv. confessio belbecséről s értékéről szólt nagytiszteletü szónok úr. Minthogy a belbecs a tartalomtól függ, ismertette röviden a helvetica confessio XXX. fejezetének cimjeit s azok tartalmát egyenkint, oly világosan, miszerint ha valaki soha sem látta vagy olvasta volna is a helv. confessiot, e beszéd hallása után világos ismeretével bírhat annak. A beszéd berekesztésében nagytiszteletü szónok úr, kegyeletesen emlékezett meg Bullingerröl, Meliusról; hálás köszönetet mondott a főtiszteletü superintendentia jelenlegi főkormányzóinak, kik e napot főiskolai ünneppé emelék; intő szózatot intézett a tanuló ifjúsághoz, mint a szabaddá lett haza reményeihez; végül buzgó hálát s könyörgést Istenhez, az egyházért, iskoláért, s a haza szabadságának örökre leendő fentartásáért. Azt hiszem, hogy e minden tekintetben nagyszerű beszéd, melynek csak főrészeit emlithetém meg emlékezet után, s talán azokat sem tökéletesen hiba nélkül: nemsokára nyomtatásban is megjelenend. És ez óhajtandó is. A beszéd elmondása után meghatóan énekeltetett a főiskolai cantus által Kölesei „Hymnus"-a, ennek végeztével a „Szózat" az egész gyülekezet által fenállva. Igy végződött ezen, épen egyszerűsége által nagyszerű háromszázados emlékünnep, melynek hatása sokáig emlegettetni fog a jelenvoltak által. Domokos Sándor, m. k. Tápió-Szele, febr. 17. (Lelkészigtatás.). Mult év végével Acsa tekintélyes egyháza meghívást intézett az eddigi szelei evang. lelkészhez, nt. Melczer Gyula úrhoz, azon egyház lelkészi állomásának elvállalása iránt. Ezen meghívás elfogadása után, mult hó 19-én t. Frenyó Andor, aszódi segédlelkész választatott meg szelei lelkésznek. Az ifjú lelkipásztor e hó közepén állómását elfoglalván, febr. 17-én hivatalába ünnepélyesen beigtattatott. Ez alkalommal nt. Zámolyi József ceglédi ev. lelkész 1 Kor. 4, 1—4 nyomán tartá az ünnepi beszédet, fejtegetvén e főtételt: Mint kelljen megitélni az ev. lelkészt? Minek végeztével Láng Adolf körlelkész oltár előtt intézett üdvözlő szózatot az uj pásztor és gyülekezethez és az uj lelkésznek pásztori fogadás-letétele után, átadá neki hivatalának jelvényeit: a szent edényeket, bibliát, egyház kulcsát, oltárt és szószéket. Befejezésül pedig a beigtatott monda imát és első áldását adá a gyülekezetre. Az ünneplők egy részét ifjabb Teszáry János úr részesité vendégszeretetében, mely alkalommal nem hiányzottak az időszerű pohárköszöntések. A. T A R G A. GYÁSZHÍR. Nagyt. Juhász Ferenc ür, Alberti mezővárosi közel félszázados ev. lelkész, s a pestmegyei esperesség fiatal korában ernyedetlen dékánja, hat éven át buzgó F ö e s p ere se, teljes életében pedig példás hazafi f. hó 16-án hajnalban 72 éves korában, jobb létre szenderült által. — Siratják elhunytát: 44 éven át családi hűségben megőszült neje Horváth Judit, vejei: Elefánt Mihály pesti, Sárkány Sámuel pilisi, Lang Mihály tápió-szt.-mártoni lelkészek, Grau Ernő pesti kereskedő, Volfgang Lajos alberti tanitó gyászoló családjaikkal, mondván: Isten Veled S Menj a sirba áldva, Menj egekbe győzedelmesen, S Jézusoddal birjad az országot, Mit kormányozál oly lelkesen: Mig mi is ez életet bezárva, Hozzád eljutunk hol vársz ránk várva. Temetése febr. 18-án délelőtt Albertyn történti.