Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-02-11 / 6. szám

valódi szabadság az állammal szemben is. Bármiféle iskolát állítani s abban a tanitás és tanulás rendjét, módját elveit megállapítani, szabadságukban álljon nemcsak a bécsi és linci békekötésre vagy a concordatumra támaszkodó hitfelekezeteknek, hanem bármely egyeseknek, boldognak, boldogtalannak, és pedig minden folyamodványok és rubrikák nélkül. Minden iskola legyen nyilvános, de nem ugy, a mint ezt az osztrák terminológia és bureaukratia meghatározta, hanem azért, mert a szabadság nyilvánosságot keres; a nélkül nem is élhet. Nyitva van tehát minden iskola ajtaja, és bemehet oda tanulni, hallgatni, vizsgálni, ítélni mindenki, természetesen az oktatásügyi miniszter, vagy az ő megbízottja is. Ez a valódi s u p r e m a, nem pedig rubrikás inspektio. Inspiciá 1 jo 11 az állam, ha jónak látja, nemcsak az úgynevezett relationale diariumokba, hanem magukba az iskolákba, magába az életbe. Egyébiránt, van a szabad társadalmakban mindenfélének, tehát az oktatásügynek is két, fizetést nem kívánó és mégis megvesztegethetlen s erélyes inspectora, és ez nem más, mint a nyilvánosság és szabad verseny. De mit csináljon tehát, az ujabb időkben néhol csaknem mindenhatóságot igénylő állam, vagy inkább csak, — államkormány ? Semmit egyebet mint azt, hogy a mindenki előtt nyitva álló nyilvánosság mezején ügyeljen fel ő ís, „ne quid rppublica detrimenti capiat;" de az egyéni és társulási szabadságot az oktatás mezején, se rubrikákkal, se szabályokkal ne sértse soha; — továbbá versenyezzen ő is, ha a parlament jónak látja, a melynek jogában áll ezen versenyzés költségeit megszavazni. Midőn pedig tőle bárki is hivatalt akar nyerni: ne nézze annak se Taufscheinát, se Schul- vagy Frequentations-Zeugnissát, hanem azt nézze és vizsgálja meg szabadon, emberül, mit tud, mire képes az most, akármit és akármiként tanult is ezelőtt. A valódi tudományt és képességet sem örökölni, sem lopni nem lehet; — itt tehát nincs helye sem százaléknak, sem vámnak, sem contrebandenak. Régen olvastam, de soha el nem feledtem azt, hogy midőn Athenaeban egy demagóg, az iskolákat a tanács felvigyázása s kormánya alá akarta vetni: a tanítók tüstént bezárták az iskolákat. Az athenaei nép pedig: dicséretre méltó szabadelvíiséggel, sietett a bölcsésztanitók megbántatását, a gondolatlan demagógra vetett nagy summa büntetéspénzzel jóvá tenni. Igenszép és nagyfontosságú elv rejlik ezen történetben mind az állam, mind a felekezetek számára. * Debrecen, 1866 január 31. Révész Imre. A SZAKLAPOK FONTOSSÁGA ORSZÁGGYŰLÉS ALATT. Követjelölti programmok által, melyek az alkotmányos államlét exigenliáinak leginkább csak általános elveit hozzák és hirdetik, a legközelebbi törvényhozás feladatai kijelöltetnek ugyan, de nem részleteztetnek. A municipiumok hallgatnak, és nem lüktet jelenben az az ütér, mely egykor a megyékben, a nemzettest egyes részeiben, a közvélemény óhajtásait jelezte. A törvény az utasításokat is megszüntette, s igy az egyedüli alkotmányos közeg, mely a közvélemény hangját hallatja, óhajtásokat tolmácsol és irányt jelöl, nem más, mint a mindig nagyobb tért foglaló sajtó. Vannak korszakok, minők az 1790-iki és 1825-iki időt megelőzök, melyek a praegnansabb sérelmek vagy az alkotmányos joggyakorlat hosszabb nélkülözése következtében özönét az óhajtások és igényeknek borítják az álmaiból ébredő, vagy épen zsibbadásaiból szabaduló nemzedékre; s ha az idézett időszakban nemes rajongással és hangyaszorgalommal buzgólkodtak a törvényhatóságok, óhajtásaikat és igényeiket utasításokban részletezni, ezek nem létében menynyivel inkább érdekében áll most mindnyájunknak, javaslatok részletezése által befolyni közvetve azon munkálatokba, melyek óhajtásainkat fogják törvényhozási uton érvényesíteni. Belügyeink halmazára célzok, melynek rendezése iránt a sajtó egyes szaklapjai hivatvák véleményeiket és javaslataikat előterjeszteni. Yan-e belügyeink közt például fontosabb annál, mit a nemzet 1848 óta midőn közigazgatási és törvénykezési dolgaink rendszeres organisatiója mai napig szünetel, anyagi hátramaradásának sajgó érzetóben sovárogva óhajt, értem a községi rendszer autonom szellemben javítását és magánjogi törvényeink codificatióját. S nem fontos-e továbbá kereskedelmi és gazdászati ügyeink oly irányban rendezése, mely hitelünk feleleveaitése és megállapítása által nemzeti gazdagságunkat s ezzel kapcsolatos függetlenségünket gyarapítsa ? S végre, hogy mindent megemlítsek, nem országos fontosságu-e 1848: XX-ik törvénycikkben kifejezett vallási egyenlőség és viszonosságnak a gyakorlati élet kívánalmaihoz alkalmazott realizálása ? — Nem lehet tagadni, hogy társadalmi állapotaink a koreszmék hatása alatt folytonosan