Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-12-30 / 52. szám

dalom utolsó példányát, melynek korunkban többé semmi létezési joga. Ha e kis népecske, kiválasztva mintegy kisérlet anyagául, körül leszen véve egy nagy nemzettől, mely most kezd uj s az övétől egészen különböző életet élni, ha túlfelől képzelt határairól ugyanazon levegőt fogja színi, s egy és ugyanazon légkörbe vegyül, a ragály magától fog jönni, és semmiféle egészségügyi zárlat nem fogja feltartóztathatni. Már máskor is mondatott : hogy a munkás és sürgölődő polgárisodás megtalálandja útját a halottak nagy városába is. Be fog lépni a pénzegységgel, a vámegyesületekkel, a vasútakkal, a postaegyezményekkel; már / most is ott van. Es akkor nem sok idő fog elmúlni, s az egyház elveszve azon érdekek közt, melyek nem köréhez tartozók, maga fogja kérni, hogy mentessék meg azoktól, hogy egészen a lelkek gondviselésére szentelhesse magát. Megvalljuk, hogy a szomorúságnak nem csekély érzete lep meg bennünket, midőn végét látjuk ama nagy rendszernek, mely századokon keresztül uralkodott. A püspököknek igázok van, midőn állítják, hogy a világ minden részéből millió meg millió aggodalmas szem nézi az egyház fejét és szivét. Isten mentsen meg, hogy félre akarnók ismerni e látvány nagyságát és ily pillanat ünnepélyességét! Isten őrizzen, hogy sebzeni akarnók ama kegyes lelkeket, melyekbe az iszonyatos átmenet rémületet és borzalmat önt! Ami a politikai lelkeket illeti, amint azok iránt semmi tartózkodással nem tartozunk, ugy semmi gondunk sincs reájok. Ámde épen azok nyugtalankodnak leginkább és aggodalmaiknak nagy és valódi tárgya nem annyira a szellemi hatalom, a lelkiismeret, mint inkább a világi hatalom , az érdekek, akarók mondani biztositéka. Ami minket illet, azt hisszük hogy jobb keresztyének vagyunk, mint mindazon istentagadók, hitetlenek és materialisták, kik nagy hirtelen megtérve a szent szék politikai zuávjaivá lettek. Ajkainknak örömdalra kellene fakadniok, ünneplendők nem Olaszországnak, hanem az egyház felszabadulását. Mert most szabadul ki az egyház azon szolgaságból, melyben minden idők és országok Caesarjaí tartották volt. Mikép eshetik az, hogy annyi ismételt tapasztalatok, a történelem annyi példái után még mindég találkoznak, kik a pápák souvereinitásáról mint függetlenségük föltételéről beszélnek V Hány éve már, hogy e souverain pápák egyik protectoratustól a másiknak átadva, egyik őrsereg kezéből a másikba hányatva, egyik egyenruhát a másikkal cserélve mint a vetekedő kormányok vitatott zsákmánya, alattvalóik felett csak idegen hatalmaktól nyert szuronyokkal uralkodnak ? S e souveraínitást nevezik aztán a függetlenség biztositékának! A szolgaságnak kezessége az. A legszentebb, legfelségesebb, legékesebben szóló tanúság e tekintetben maga a pápa beszéde, mely azt mondja a világnak, hogy a szellemi hatalmának gyakorlására szükséges szabadságot keresendő, kész idegen földre menni. Legmeggyőzőbb példa azon igyekezet, melylyel minden ember arra kivánja a pápát reábirni, hogy keresse a szabadságot; s vájjon minő országban? eretnek kormányok alatt álló országokban. Es mind e katholicus forradalmárok ugy látszik nem is sejtik, hogy igy beszélve a legborzasztóbb és végső csapásokat merik a világi souverainitas tanára ! Hogyan! azt akarják bebizonyítani, hogy a fensőség, a souverainitas, a politikai felsöség, a területi birtok, szóval az anyagi erő szükséges a pápa szellemi függetlenségére, s ennek bizonyítékául a pápát in partibus infidelium akarják látni, hogy ott gyakorolja hatalmát, egy oly országban, hol egy talpalatnyi tulajdona sem lesz, a tekintély árnyéka sem követendi, hol eretnek kormányhatalom alatt fog állani! Maga a pápa nem szűnik meg kijelenteni, hogy az egyház a politikai szabadsággal együtt megélni nem bir, hogy a polgári rend ellensége az isteni rendnek, s épen azon szabadságtól, melyet kárhoztat, fogja kérni az oltalmat, s épen olyan helyen fog keresni menedéket, hol oly törvények uralkodnak, melyeket ő anathemával sújtott. Mit fog a pápa most tenni, senki, sőt talán ő maga sem tudja. Mindenesetre, ha Kómát odahagyja, magát többé ott szabadnak nem érezvén, s ha a szabadságot a menekülésben keresendi, csak annál feltűnőbb és meggyőzőbb tapasztalat lesz. A mint, ő mindenütt pápa marad, mindenütt feje a katholikus egyháznak, a mint mindenüvé magával viszi a szellemi hatalmat, melylyel föl van ruházva, és azt szabadon gyakorolhatja, ez leend legvilágosabb bizonyitéka annak, hogy a világi souverainitas épen nem szükséges a pápai tiszíség