Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-12-09 / 49. szám

nék, nem követett el, söt missionáriusi pályáján kifejtett buzgóságával, a várakozást kielégítette, ha szinte némely túlbuzgóságból elkövetett lépései nem helyeselhetök is — öt pártfogásában továbbra is megtartja, s a missiói téren leendő működését óhajtja, s ehhez anyagi segítséggel is kész járulni. Ugyancsak olvastattak a dunamelléki ref. egyházkerület folyó évi május 26-án Pesten tartott gyűlése jegyzökönyvének 67 és 68-ik számok alatti végzései, melyek közül amabban, a méltóságos erdélyi reformált egyháztanács Czelder Márton ügyében megküldött fennebb hivatolt tényleirása tárgyaltatván, az tisztelettel tudomásul vétetik s kijelentetik, hogy a missio-ügy iránti részvétet, a t. egyházkerület továbbra is ápolni és éleszteni kivánja, s az e célra begyülendö kegyes adományokat, az ügy jelenlegi állásához képest, a missiobizottság pénztárnokához fogja utasítani; emebben pedig Celder Márton azon kérvénye, hogy a missio ügy vezetésére, egy valamennyi egyházkerületet képviselő közös bizottság választatnék, és a tiszáninneni ref. egyházkerület fentebb hivatott végzése vétetvén tanácskozás alá, kimondatik, hogy Czelder Márton űr missiói kérelme mind addig figyelembe nem vétetik, s még kevésbé teljesittethetik, mig ügyét a méltóságos erdélyi föegyháztanács előtt tisztába nem hozza s ki nem egyenlíti. Végre olvastatott a moldva-oláhországi ref. magyar missio bizottmányának Koós Ferenc bukaresti lelkész úr által megküldött, egyébként hirlapilag is közzétett tervezete, a missiónak további üdvös és sikeres fentartására nézve. — Az egyházkerület osztja ugyan, a tiszáninneni főt. ref. egyházkerület végzésében lefektetett elvet, de azt a fenforgó ügyre, a mennyiben az Erdély szomszédságában fekvő Oláhországban alakult ref. egyháznak, az erdélyi ref. egyházkázkeriilet kormányzó testületéhez való viszonya, már 1836-ban el volt határozva 2305. számú udvari rendelettel és ez mindeddig, a magyarországi ref. egyházkerületek által is elismertetett; a menynyiben továbbá, magok a moldva-oláhországi egyházak is mindeddig elismerék az erdélyi reform, püspökség alá tartozásukat, s ez ellen most sem nyilatkoztak, vagy más egyházkerülethez kérelmökkel nem járultak; a mennyiben végre, Celder Márton atánkfia is, jól tudván, hogy az igaz pásztor ajtón megy be akolba, mind első kiutazásakor magát az erdélyi reform, püspöknél jelentette, mind pedig személyesen megjelent 1861-ben a szepsi-szentgyörgyi közzsinat előtt és bemutatva hivatalos kibocsátlatásáról kelt törvényes okmányát, kérte a közzsinat pártfogását, mit meg is nyert, kineveztetvén a ploesti és pitesti egyházakba lelkésznek, — alkalmazhatónak nem vélvén, a méltóságos erdélyi föegyháztanács ez ügyben követett eljárását tiszteletteljesen tudomásul veszi, sajnálatát fejezvén ki Celder Márton atyánkfia szép reményekkel kezdett, söt darabig tényleges buzgósággal és sikerrel folytatott missiói pályájának ily kedvetlen fordulata s talán bevégzödése fölött; a midőn egyszersmind buzgó részvétét s tettleges gyámolitását a missioügy érdekében továbbra is fen kivánja tartani, az e célra könyöradományt gyűjtőket s egyházkerületi pénztárnokunkat oda utasítja, hogy a kegyes adakozások ezentúl a missiói bizottság pónztárnokához küldessenek, atyafiságos viszonya, s ez ügy iránti érdekeltségénél fogva, tisztelettel kérvén, és elvárván egyházkerületünk, hogy missiói bizottság működéséről s számadásáról, a méltóságos erdélyi ref. föegyháztanács által, időnként értetesittetni fog. Örömmel igtatjuk ide ez utóbbi pontot, mert a föt. t.-túli egyházkerület a viszályos moldvaoláhországi egyház ügyben legnagyobb tapintattal járván el, remélhető, hogy a testvér egyházkerületek között e tekintetben megzavart nyugalom hováhamarább teljes méltánylattal ki fog egyenlittetni. )y<c TÁRCA. EGYNEHÁNY SZO SZÁSZVÁROSI BAR ATOMNAK. Mióta alkalmat vettem volt, hogy t. Kovács Albert úr famosus maros-széki levelére — tán kelletén túl hosszasan — feleljek, s némi felvilágosítással szolgáljak, csak ugy omlik hozzám a tömérdek magán-levél egész Erdélyből. E levelekből egy sajátságos tünemény fejlik ki előttem, mely felfoghatatlan. Az egyik el van ragadtatva a lelkesedés által, melylyel a protestáns szabadság iránt viseltetem; — a másik még a modort is magasztalja; — a harmadik azt mondja, hogy miért vagyok olyan éles; — a negyedik pláne reactionariusnak, ultramontan schlendriannak nevez és igy tovább-tovább. S ha meggondolom, hogy a legnagyobb szerencsétlenség az: ha valaki magát nem birja kifejezni tollával: mélyen elszomorodom önmagam felett; — s ha meggondolom, hogy a legnagyobb szerencsétlenség — félreérttetni', kétségbe kellene esnem, miután hinnem kell, hogy vagy homályos maradtam a Kovács Albert urnák tett feleletemben ; vagy félre érttettem. Semmi sem bizonyítja ezt élénkebben, mint az én derék szászvárosi barátom ( é n ) cikke e lapok 46-ik számában, melyet egy pár rám vonatkozó passusa miatt nem hagyhatok felelet nélkül. — Nem polemisálási viszketeg öszlönöz erre: untig elég terem van, melyen tollammal használhatok (ha tudok); nem is az, hogy az utolsó szó az enyém legyen, mert lesz még elég felszólaló (hisz, nem azért vagyunk calvinista papok, hogy hallgassunk); de teszem azért, mert vissza akarom utasitni ama passusok élét, és rehabilitálni akarom szabad gondolkozásomat, mely a törvényes formák és a józan ész jogos követelései között, senkit sem ismer el szabadabbnak. Kérdéses cikkemnek, e lapok 42-ik számában, minden tendentiája kettőbe vonható össze. Az egyik : hogy t. Kovács Albert úr felszólalása e percben „non de tempore