Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-11-11 / 45. szám

TÁRCA. UTAZÁSI LEVELEK. I. Bécs, oct. 10. 1866. A levél bevezetésének el kellett maradni. S z e r k. Ha azt mondom, hogy szándékom egyszerűen utazási benyomásokat közölni, már ebből sejtheti a nyájas olvasó, hogy a következő sorokban aligha találand valami nyomatékos okoskodásokat, kimeritö tudós tanulmányt s rendkivüli nagy eszméket (melyek mint a magas hegyek teteje rendszerint ködben vesznek el) — a minthogy ezennel sajátkezű Írásommal is megerősítem ebbeli vélemények helyességében s kinyilatkoztatom, hogy e levelek bizony csak amúgy „kutya futtában" készülnek s Írójuknak esze ágában sem lehet azokat valami mély bölcsességgel fűszerezni. Tehát Bécsben vagyok. Még pedig két napja már hogy Bécsben vagyok ; bizonyos szállítmányokra várakozván, melyeknek igéret szerint utánam kell vala küldetniök. Egyébként e városban kevés az, mi kitűzött céljaimban elősegíthetne. Az ev. theol. fakultás a cholera miatt még nem kezdte el a tanévet. Dr. B ö h 11, kihez ajánlólevelem volt nem találtam otthon, miután Hannoverából csak e hó végére érkezendik vissza. Hogy mégis szólhassak valakivel, ki útba igazítson egyben másban, miről t. i. az utazókönyvek sem adnak felvilágosítást, elhatároztam fölkeresni az itteni református lelkészeket, keresvén először is a ref. templomot, miután azon föltevésből indultam ki, hogy a lelkészeknek a templom körül kell lakniok, kiterítettem magam előtt a B ádekerben lévő „P 1 a n von W i e nu

t s az „E r k 1 ar u n g"b a n megtaláltam, hogy a református templomot Nr. 53. B. 6. vagyis Gumpendorfon kell keresnem. E világos utasítás nyomán felkaptam egy Schönbrunnba haladó társaskocsira, hogy a szállásomhoz jócska távolban eső templomhoz ne kellessen mindenütt gyalog mennem. Útunk a ,,Ring"en s „M a r i a h i 1 f"en vitt keresztül, mely egyike a legélénkebb vonalaknak Bécsben. Pompás paloták, gazdag kirakatok, egymás hátán járó embertömeg s ittott, bocsánat e nem egyházi lapba való észrevételért; — csinos nők, elég alkalmat adnak bámulásra az idegennek. Mind a mellett én bár először vagyok Bécsben, megálltam a dolgot bámulás nélkül. Ennek nyájas olvasó, két oka van. Először nagyon természetemben fekszik bizonyos tekintetben a „nil admirari!" másodszor ezt meglehet sokan igen naivnak fogják találni, ugy vagyok mint egy barátom, ki a világvárosokat Panorámában és rajzokban sokkal szebbeknek találta, mint valóságban, — s ezért valahányszor nagy városba lépett, várakozásában rendszerint lehütöttnek érzé magát. „M ariahilf" tehát igen kevéssé ragadott meg; hanem ez mosolyra indított, midőn egy füszerkereskedés fölébe, oda hová a céget szokták irni, nagy aranyos betűkkel feljegyezve olvastam „Z u m Z e i t g e i s t." Ez már találó ! A materalista bolt: jelképe a korszellemnek. Ily gondolatok közt szálltam ki a Stumper-utca szögletén a társaskocsiból, hogy utamat gyalog folytassam tovább, innen a gimpendorfi templomhoz már nem nagy a távolság éplábu embernek, de nagy volt nekem, kinek lábépségét egy vidéki művészettel készült csizma s Buda Pesten 4 napi idözésem alatt az ottani világhírű kövezet már Bécsbe érkeztem előtt merőben tönkre tette. Félórai sántikálás után végre rátaláltam a templomra s felkerestem a „Herr Tempeldiener"t. Mielőtt a lelkészekre vittem volna át a beszédet, kértem nyissa föl a templomot. A templom udvara elöl egyszerű de erös vasrácsozattal van ellátva, maga az épület kívülről ujdon és csinos tervezetü. A torony tetején egy hatalmas kereszt diszeskedik. Ez még nem lepett meg, tudván hogy a reformátusok tornyai néhol másutt is el vannak látva kereszttel. Hátulról mentünk be a templomba, tisztán tartott folyosón, hol árnyékszékek vannak igen célszerűen elhelyezve. Helyesen! gondoltam magamban; ily szükséges cikkek nélkül nem is lehet tisztán tartani az épületeket, még akkor sem, ha „I s t e n h á z á"nak híják azokat. Eszembe jutott mindazon botrányos rondaság, melylyel Magyarországon igen sok helyt megrakva vagyon a templom udvara, visszagondoltam e piszkos körkeritésekre, melyek ugy fogják körül a legszentebb hely udvarát, mintha az egész egy nagy árnyékszék volna, s elgondoltam mennyi bűnös indolentia szükséges ahoz, hogy az oltár örei s az egyház oszlopai a legdicsöbb lény házát, ily fertöztetések célpontjává engedik aljasulni. Belépve a templomba az előtérben oltárt és felette egy fehér márványból faragott nagy feszületet láttam, mely az oltárképet %. magasságban eltakarja. Miután egy nagyot gondoltam e feszület előtt, mely semmi különösebb művészi becsesel sem bír, szükségesnek tartottam megkérdezni a mellettem álló templomszolgát, hogy csakugyan reformált templomban vagyunk-e ? Mire az válaszolá, hogy itt az ág. hitv. evangélikusok templomában vagyunk. Ekkor két dolog lelt előttem bizonyos. Úgymint: 1) az én keserves sántikálásom hiába esett; 2) Bádeker sem csalhatatlan. Az egész útból az a hasznom lett, hogy e templomszolgától körülményesen megtudhattam mindkét ref. lelkész lakását. Tapasztalatom ekkép gyarapodván visszafordultam, a merre jöttem, hogy a máriahilfi vonalon valami jótékony omnibuszt keressek, mely hazavigyen, mert arról, hogy a lelkészeket még ma fölkeressem, alkonyodó félben lévén a nap, mára szó sem lehetett. Bécs nagyszerűen épül s külsőleg roppant mérvekben gyarapodik. Magánházak, de főleg középületek palotái emelkednek bárhová tekintsen is az ember. E látvány gyönyörködhető lehet a bécsieknek, de nálam azon kérdés merül fel, mennyi kincs kell az óriási építkezésekre, s mennyi esik