Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-28 / 4. szám

szellemi építésének nagy és fontos munkájában utóiérni törekedett, mutatja a nagy és diszes iskolaépület, a villámhárítóval ellátott szép torony, mint közhasznú működésének szózatos emlékei. Lelkének munkássága, magas röptű szellemének fenkölt lángolása mindig közjóra irányult, s áldásthozó gyümölcsöket termett; bizonysága ennek az értelmiség, a szives vendégszeretet s erkölcsös jóság, mely árván hagyott gyülekezetét oly szépen jellemzi, mindenek felett pedig azon öszintn mély gyász és fájdalom, melylyel a nép kedves lelkipásztorát elsiratta. Mint kormányzó az igazság és törvényesség lelkes apostola volt; melléktekintetek sohasem adtak irányi elnöki működésének, s nem vala érdek és kincs, melyért a törvényt s igazságot megtagadta volna. Jól tudja ezt a komáromi egyházmegye, mely rövid két évi elnöksége alatt az anyagi és erkölcsi gyarapodás kitűnő fokára emelkedett és most benne igazságszeretö s törvénytisztelő esperesét méltán gyászolja. Az irodalom, tanügy és tudománynak is meleg keblű pártolója volt. Jövedelmének jelentékeny részéi nemzeti tudományos művelődésünk, irodalmunk oltárára tette le; s az irodalom legújabb és legbecsesb termékei : a számos jó könyv, és saját költségén járatott folyóirat által házát valóságos kaszinóvá, a szellemi világosodás gyúpontjává változtatta. Igen, e tekintetben is példányképül áll előttünk a boldogult; számos könyvet vett s 11 lapot járatott egy maga: járatta: a Prot. Egyh. és Isk. Lapot, a Vasárnapi Újságot testvér lapjával, — Hazánk s a Külföldet, Uj Korszakot, Családi Kört, Budapesti szemlét, Sárospataki Füzeteket, Házi Kincstárt, Üstököst, Bolond Miskát. A népnevelés s iskolaügynek buzgó előmozdítója, a tanítóknak igazi barátja és testvére volt, s mindent elkövetett súlyos anyagi helyzetök javítására; mint valódi nagy szellem, a kor jelszavát mindig megértette, s bírt elég erélytapintat és eszélyességgel, hogy üdvös eszméit valósítsa; ismerve a tanítók zilált egyháztársadalmi állását, kész szívvel nyújtott segédkezet, hogy azok értekezletet alapithassanak, s az ő buzdítására megszületett s virágzásnak indult a vágmelléki s csallóközi tanítói értekezlet, melylyel önállólag választott elnökök s egyéb hivatalnokokkal üdvös sikerrel működnek a népnevelésügy minél virágzóbbá tételére. 0 boldog volt, ha mint egyszerű tanügybarát az értekezleteken megjelenhetett s a dolog lényegébe hatoló éleslátásával korszerű eszmék ébresztője lehetett. A szegényeknek, betegeknek valódi jóltevöje, orvosa és vigasztalója volt; bizonysága ennelt azon árva, kit kisded korától fogva hazánál tartott s neveltetett. És mennyire szerény, mennyire alázatos volt; sohasem tudta balkeze, mit mívelt az ö jobbkeze; meglepett mindenkit első tekintetre müveit egyszerű modora, s magát előtérbe soha nem állító szerény jelleme. Ezek röviden vázolva azon magasztos jellemvonások s nemes tettek, melyek az elhunytnak példás életét oly áldásossá s közhasznúvá teszik s nevét a feledéstől megóvják. Megható gyászszónoklatokat tartottak felette Váli Lajos perbetei, Zsemle Károly zsigárdi lelkész urak. Megható volt a közrészvét, mely a zsúfolásig megtölt térséges templomban minden arcon kitükröződött. Gyászolják e hó 13-án történt elhunytát hátrahagyott özvegye Bartók Juliánná, s két neveletlen árvája Lajos és'Géza; testvérei Tóth D. pápai hittanár és Tóth Klára asszony, számos rokon s jó barát. Végül a temetőn Vida J. mondott szívreható beszédet s hangoztatta az utolsó Istenhozzádot. Igy váltunk meg az értelmi művelődés a vallás és szellemi fejlődés egyik nagy bajnokától. A béke angyalának szárnyai lebegjenek áldott -porai felelt! ' P. J. Folyó év jan. 3-ka fájdalmasan leple meg nagytiszt. Szánthó István, szent-andrási agglelkész úrnak családját. Ugyanis nevezeti napon éjjeli 9 órakor hunyt el hoszszas gyengélkedés után hőn szeretett neje és a női erényeknek egyik kitűnő példánya : Enesei Nagy Terézia asszony életének 71-ik, boldog házasságának 48-ik évében. Kik öt közelebbről ismerték, nem tagadják meg tőle, mind férje, mind családja iránti önmagát feláldozó hü szeretetét, mind egyszerű, de mégis nemes magatartását, háziasságát, nyájas társalgási modorát, s a nála megfordultakhozi szives vendégszeretetét. Ezeknél fogva nem lehet csudálni, ha a szerény paplakot sok megkülömböztetett egyházak sőt még legmagasabb rendűek is gyakran meglátogatták. A hűlt hamvak folyó hó 6-kán délutáni 2 órakor tétettek le a szent-andrási sírkertbe. Megható jelenet volt látni a tört szivii 75 éves ősz férjnek és 50 éves lelkésznek 3 árva leányaival vegyült könyeit hullani, — és mikor ezekhez járult a buzgó ima és méla bus siri ének, önként feléledt minden érző szívben egy szebb viszontlátásnak boldogító hite. A bus szivek fájdalmas érzelmét megható imában nagytiszt. Horváth Dávid farádi lelkész küldte Isten eleibe; — halotti vigasztaló beszédet pedig tisztelt Kis Elek szili— sárkányi lelkész űr tartott Búth 1, 16—17 versei felett kitűnő szónoklatot. Teljes elismerést érdemel még a szent-andrási gyülekezetnek azon önkénytes szives ajánlása, miszerint a temetési költségekhez járulni készeknek nyilatkoztak. Áldás már a kiszenvedett nyugvó porokra! Egy tisztelő. Schmidág Ferenc Vilmos, a pinkafői ágostai egyháznak 42 éves hivataloskodásn után nyugalmazott lelkésze, 1865. évi dec. 22-kén életének 74-ik évében rövid 3 napi betegség után Alsó-Lövön lelkészfia karjai közt kimúlt, s 24-én volt hivei s nagyszámú tisztelői mély részvéte között ugyanott eltemettetett. A szónoklatokat Babiráth Károly pinkafői és Coriáry Tóbiás f. eöri lelkészek tartották. Béke hamvaira ! Folyó hó 4-én kisértük sok könyezés közt a kemenes-allyai borgálai evang. fiókegyháznak közkedvességü ifjú tanítóját t. c. Kalmár Sándor urat a csendes temetőbe. Született 1839-ben Sopronmegyében Beledben. Édes atyja az ottani gyülekezetnek köztiszteletü tanítója, Kalmár Sándor úr. Tanulói pályáját kezdette a soproni lyceumban, s végezvén ugyanott a képezdében, — édes atyjának oldala mellől mint segédet csakhamar a borgátai liókgyház hívta meg még csak szervezetben levő iskolai állomásra. Két év múlva a szomszédságban levő galsui anya-gyülekezet választotta meg rendes tanítóul. Itt 4 évig működött tanítva,— és különösen önmagát képezve. Mult 1865-ik év telén a borgátai fiókegyház — építvén egy alkalmas, célszerű iskolaházat, s rendes tanítói állomást szervezvén — Galsáról ismét visszavitte kebelébe, — honnan közbánalunkra kora sirba hanyatlott. Az elemiek tanitásábani jó elmélet, jó tanmód — de kiválóan az, — a mi egy tanítóban fökellék, az önmagában áradozó ügybuzgóság, mely a tanítót önbensejében készti, hevíti, lángitja a minél jobb és több siker előteremtésére, — ezek azon egyszerű, igaz és hü vonások, melyekben öt, mint szép reményekkel biztató, de hamar elhervadt életet felmutatni lelkiismeretes kötelmemül ismertem. — Béke hamvaival ! a