Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-10-07 / 40. szám

keztetésekre indítva önlelkük tevékenysége által valamely uj ismeretre vezessük. Amaz a vizsgáló vagy kikérdezés, emez fejlesztő kérdezgetésnek nevezhető. A tanitónak az előadó, kikérdező és kérdezgető tanmódot egyiránt felváltva az ismeretek kívánalma szerint kell alkalmazni. A kérdezgetés vagy kathekizálás szabályai Korner szerint. 1. A kérdés sohase tartalmazza már a feleletet és ne csak igen és nemmeli feleletet igényeljen. 2. A kérdéseknek gyorsan egymásután kell következni. 3. A növendéket csak akkor kell a feleletre szólítani, ha a kérdés már be van fejezve. 4. A kérdés határozott és a gyermekek erejéhez mért legyen. 5. A feleletek tisztán világosak és helyesen fogalmazottak legyenek. 6. Szünetekre ne pazaroljuk az időt, hanem ott, hol nehezen érünk célt a kérdezgetéssel, azt előadásmóddal váltsuk fel. 7. Kérdőnek mindig a növendék szempontjából kell kiindulni. 8. A kérdező a tananyagnak teljes birtokában legyen és arra gondosan készüljön. 9. Tényleges (positiv) ismereteket kérdezgetés folytán nem lehet közölni. 10. A hosszadalmasságot, a növendék feleletének ismétlését kerülni kell. 11. Ha a feleletek csak részben sikerülnek, segitökérdéseket kell alkalmazni, de a tárgytól elvonatni hagyni magát nem szabad a kérdezőnek. 12. A növendékek gondolkodására időt kell engedni; nem kell őket közbevetett kérdésekkel zavarni és félbeszakítani, a bevégzett feleletet kell csak kijavítani. A feladványok azaz az othoni munkálkodtatás és az ismételtetés helyesen kezdve nagyban elősegítik az oktatás eredményét. A feladványoknál tekintetbe kell venni a tanitónak a növendékek erejét, otthoni körülményeiket. A feladványok pontos megvizsgálása, hogy szükséges, már magától értetődik. Az ismétlésre nagy gondot kell fordítani, mert csak folytonos ismétlés teszi a gyermekeket az ismeretekben valóban jártasokká. Nem lesz felesleges Gráfé egyik nevezetes német pádagogus általános szabályait közölnöm. 1. „Az oktatás ismeretes tárgyakról haladjon ismeretlenekre. Kell, hogy a tanitó tanítványainak ügyességét és ismereti álláspontját ismerje. Általában könnyebbről nehezebbre, látkörén belölről kifelé kell az oktatásnak haladni. 2. Az oktatás mindég hézagnélküli legyen, azaz semmit se hagyjon el, mi a következőnek alapja. 3. Legyen az oktatás alapos, azaz helyes nézetet az élet gyakorlati felfogását, tudás és akaratbani biztosságot és határozottságot eredményezzen; mihez képest csak kevés szükségképenire szorítkozzék, de azt aztán a tanulók teljes birtokává tegye. 4. Az oktatás érdekes legyen, kösse le a gyermek figyelmét, ez pedig az érthető és kedélyes előadással érhető el. 5. Elegendő időt kell hagyni arra, hogy a tanítvány az ügyességeket és ismereteket elsajátítsa, soha sem kell fél eredménynyel megelégedve sietni, hogy a sokra és sok félére idö maradjon. 6. Mit a növendékek saját erejökből magokévá tehetnek, arra időt s erőt ne pazaroljunk. Minél gyengébb a tanítvány, annál nagyobb mértékben igényli a tanitó vezetését. Elömondás, magyarázás, mutatás és szemléltetés elöiskolája a későbbi öntevékenységnek. 7. Egyoldalú célokat az oktatásban nem szabad kitűzni, mindig meg kell az oktatás céljának az iskola és általában a nevelés céljával, az ember magasztosb feladatával egyezni. 8. Az oktatás célját egyszerre egészen elérni akarni, káros hatású erőlködés a lassan de biztos haladás e téren igen ajánlatos. 9. Nem szükség és nem is kell a tanitónak növendékeivel mindazt közölni akarni, a mit maga tud, és nem kell a közöltről oly szigorúan számot kérni, mintha önmagát vonná kérdőre. 10. Egységet célozzunk az oktatásban, azaz kapcsoljunk minden egyes tantárgyhoz rokonnemü ismereteket, hozzákapcsolhatókat, hogy az eredmény összhangzatos tudalmat eszközölhessen. 11. A tanulók számát neveli az oktatás érdekessége. 12. A tanitónak a tananyagot és tanmódot egészen hatalmába kell keríteni, miért is a folytonos tanulgatást, dolgozást, a leckékrei gondos készülést nem lehet eléggé ajánlani." VI. A népiskolai oktatás. A hat évi tanfolyam helyett hét évig tartson az iskolakötelezettség. A népiskolában a következő ismeretek közlendők: 1. Vallástan, 2. Nyelvtan, 3. Számtan, 4. Földirat, 5. Történet, 6. Természetismeret. A legszükségesebb és közlendő ügyességek pedig az irás, az olvasás, az ének, a rajzolás és részben a testgyakorlás szülte ügyesség. Ezen ismeretek és ügyességeket a nép vagy elemi iskola az eddig általánosan elfogadott hat évi iskolakötelezettség ideje alatt közié. A legtöbb nevelök és néptanítók megegyeznek abban, hogy ezen hat év nagyon kevés arra hogy népünket az iskoláztatás által felemeljük a műveltség azon színvonalára, mely természeti erejének és keleti missiójának megfelel. — „Elvész a nép mely tudomány nélkül való." „A szabadság csak tör a műveletlen nép kezében, melylyel azt ismét m e g g y i 1 k o 1 j a." Az én nézetem szerint honunkbban legalább is hét évre kellene szabni az iskolakötelezettséget és pedig oly formán, hogy a hat éves gyermek még ne látogassa a rendes iskolát hanem a kisdedovódát, hol célszerű vezetés mellett kellő előkészületet nyerjen a gyermek hat éves koráig a rendes iskolába lépésre. Hogy mit értek én a kisdedovoda alatt, jelenleg nem célom terjedelmesen fejtegetni, hanem csak anynyit mondok, hogy Fröbel gyermekkertjét szerelném honunkba átültetni. A hat éves gyermeket azért nem szeretem iskolakötelesnek tekinteni, minthogy ezen időben az agy még folytonos képződésben van s megerőltetés által, mi az iskolai rendes oktatásnál majdnem elkerülhetetlen, könnyen szenved, mig a hét éves gyermek kifejlett agyrendszere már megbírja az elvont tárgyakkali működést.