Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-30 / 39. szám

leveleik kíséretében; ezek közül a VIII. fejezet értelmében pályázásra bocsáthatókat, kiszemeli, a bizottság ezek közül kiválaszt a folyamodók több vagy kevesebb száma szerint legfeljebb hatot, legalább hármat. Az ekkép kiválasztottak pályázatra bocsáttatnak. (XIII: fejezet) c) Az üresedésbe jött egyháznak ki kell hirdettetni, a kiválasztó bizottságnak össze kell ülni, még abban az esetben is, mikor az egyház nyilvánítaná, hogy ö már kinézte magának leendő lelkészét s abban az egyház minden tagjai megegyeztek. (XIV. f.) d) A papválasztás jogát csak személyesen lehet gyakorolni. (1863. k. zs. 28. sz.) E szerint a gyülekezetek osztályozva vannak, a mint több vagy kevesebb papbért fizetnek, — s a papok is több kásztot képeznek. Különösen meglepő gondolat, —legalább Erdélyen kivül mindenütt az, — hogy olyan fiatal candidatusok, kik két semestert külföldi universitáson mutatnak, mily előjogokat nyernek domidoclus társaik, s főként még vén papok fölött is. Mellesleg megjegyzem azt is, hogy Erdélyben csak az akademita lehet professor. E megkülömböztetés a mellett, hogy indokolatlan, s épen azért méltán sérelmes a papságra nézve, még a magyar protestantismus dicsőségét sem nagyon emeli. Nincs indokolva, mert hiszen az egyházi elöljáróságnak nincs alkalma meggyőződni a felöl, hogy vájjon az ifjú miként használta fel idejét a külföldön ? s valóban, egy év alatt még a legszorgalmasabb is alig győzi le az idegen nyelv nehézségeit; hát a ki nem is szándékszik legyőzni, hanem kimegy csak azért, hogy itthon előjogokat nyerjen, kiviszi az országból a drága pénzt, s nem hoz érte vissza szellemi kincset, hanem csak egy darabka papíron néhány tantárgy és professor nevét, s ezen szilárd alapon állva, pár hó alatt beül a legjobb ekklézsiába ? Pedig egy ilyen papválasztási törvény mellett ez az eset legalább is — lehetséges! 1864 előtt kiment a külföldi universitásokra az, ki magában eröt és vágyat érzett tanulni, s ha elköltötte a magyar pénzt, sokkal drágább kincscsel tért haza a tudományok hazájából; azóta ki fog menni az is, kinek egy kis idétlen hiúsága s néhány száz forintja van. — Megalázónak találom e rendszabályt minden magyar protestánsra nézve, mert ugy vélem, hogy ezáltal egyik egyházkerületünk nyilván és hivatalosan a külföld tutorsága alá helyezte magát. Minden nemzet kitűnő ifjai szoktak utazásokat tenni, s meglátogatják a szomszéd országok tudományos intézeteit, — olykor épen közköltségen, s természetesen nagyobb képzettségüknél fogva magasabbra haladhatnak; de hogy eo ipso, mert más ország porát is tapossák, minden pályatársaik fölött törvény által is körül irt előnyöket nyerjenek: azt soha és sehol nem hallottam, — csak az erdélyi evang. ref. anyaszentegyházban 1864 után. Ejsö osztályú ekklézsiára van jogosítva a püspök secretariusa is, kinek mint olyannak egyéb érdeme sincs, minthogy — szépen ir. Hasonlóképen „a tanulásukat kitűnő előmenti fokozattal végzett és papi szigorlataikat is hasonló érdemsorozattal letett olyan facultált egyének, a kik állomásaikon legalább egy évig dicséretesen működtek." Ezek alatt tényleg érteni kell egy pár — úgynevezett — akadémikus rectort, ki egy mezővároskában a népiskola tanításával szokott foglalkozni, s facultatiót — engedélyt nyer a püspöktől a sacramentomok kiszolgáltatására. Az ilyen tehát jogosítva van első rangú ekklézsiára, és egy olyan kitűnő ifjú, ki a theologiai tanfolyam bevégzése után egy-két évig mint gymnasialis tanár dicséretesen működött az enyedi jeles főiskolánál — csak második rangú egyházban pályázhat. — Valóban nehéz itt az összefüggést érteni, — a magasabb dolgokba be nem avatott ember szemei hajlandók az „a k a d e m i c u s" szón megakadni! Ezekért sérelmes az erdélyi papválasztási törvény a papságra nézve. De még sérelmesebb a hallgatókra nézve. A gyülekezetek azon szabad választási joga, mely az 1842-iki egyházi rendszabályokban ki van jelölve, tetemesen korlátoltatott az 1846-iki és 1865-iki közzsinaton. Most már az egyház csak 3—6 előlegesen candidált közül választhat, ö maga a candidálásba csekély mértékben foly be; pl. 6 idegenből álló bizottságba küld 2 (ez a nagyobb rész), 4, vagy legjobb esetben, — ha kisebb patronusok is vannak — 5 kebli kepviselöt; kedvenc jelöltjét nem mindig nyerheti meg, mert meglehet, hogy az nem jogosított, vagy ha igen is, de könnyen kimaradhat a candidatióból, mert ha az idegeneknek ugy tetszik, a kevesebb számú egyházi képviselőn leszavaztatása bizonyos. Innen lehet érteni, hogy a még csecsemő törvény az ország igen nagy többségének közvéleményével nem találkozik. Maros székről már ment iránta felírás, egyik legnépesebb község pedig óvást jelentett, s passive ellen áll a végrehajtásnak, és nem hallottam csak egy hangot is, mely védelmére kelt volna. Nálunk, a királyhágón inneni négy superintendentiában alig érthető, hogy egy, a közvéleménynyel ellenkező törvény jöhessen létre, s tarthassa fenn magát, — mert egyházkerületi közgyűléseink a nép szavazatával választottakból vannak alakítva : az erdélyi legfőbb egyh. törvényhozó és kormányzó testületekben pedig ki-ki csak saját magát képviseli. Kik a föeonsistorium tagjai ? ezt azt hiszem senki sem tudná hiánytalanul meghatározni; hogy kik szoktak tényleg résztvenni üléseiben — azt már könnyebb megmondani ; de azt hiszem magolt sem igénylik, hogy saját magokon kivül mást is képviselnek. A zsinat tagjai: a püspök, esperesek, tractualis jegyzők és a főconsistorium 12 küldöttje; de a papi tisztviselők választásába soha egy vi-1 ági sem foly be, csak a papok, s mint örökös hivatalnokok, ezeknek közvéleményét is ha akarjuk — képviselik, ha akarjuk — nem. — Régóta mozognak Erdélyben is a képviseleti rendszer hívei, s bizonyára az igen nagy többség híve e rendszernek ugy a politikai, mint az egyházi téren. Az államban érvényre is emelték akaratjokat, de az egyházban az aristocratico-hierarchikus alakzat nem látszik hajlandónak a tér átengedésére. Senki sem tagadhatja, hogy tényleg és a törvények értelmében azon föegyházi testületek bírják az erdélyi ref. superintendentiában a törvényhozás jogát; de azt is kény-