Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-28 / 4. szám

mivoltának közelebbi meghatározását adni a következő §-ban, a hol azt közvetett és közvetlenre való különülése szerint igy tárgyalja. A közvetett kijelentés alakilag: istennek önmagáról — a világ, világtörténelem, az emberi szellem lényege és törvénye által — adott tudósitása tárgyilag: az ezen tudósítás által nyert igazságok összege ; közvetlen kijelentés pedig : alakilag azon isteni munkásság, melynélfogva Isten közvetlen társalgása által az emberi lélekkel oly vallási igazságokat közöl önmagáról, melyeket az emberi ész a közvetett kijelentésből soha meg nem ismert volna; tárgyilag pedig az igy közlött vallási igazságok összege. Fentebb szerző a vallást ,,az emberi lélekben eredetileg élő Isten eszméje által szabályozott lelki élet"-nek mondá, a vallás e szerint lényegileg általában Isten önkinyilatkoztatásán alapszik és minden vallás tulajdonképen kijelentett v állás, mert minden vallás Istennek a véges szellemre vagy az emberre való ráhatásából eredetinek gondoltatik. Ha már most e hatás mikéntjét kérdezzük, azt kell mondanunk, hogy Isten kinyilatkoztatja magát egyfelől a mindenségben uralkodó észszerű törvényesség által, másfelől az emberi szellemben uralkodó erkölcsi rend és törvény által; amazt mondjuk közvetett kijelentésnek, mert ott az ember a természet szemlélete által közvetve jut isten tudatához, az utóbbit pedig méltán mondjuk közvetlen kijelentésnek, a mennyiben az emberi szellemben nyilatkozó Istennek közvetlen észlelése által támad. A szerző által is igazaknak elismert előzmények után a közvetett és közvetlen kijelentés közti megkülömböztetésnek okvetlen azt a meghatározását várja az ember. E helyett K. J. űr a régi nótát fújja és a közvetlen kijelentésnek olyas definitióját adja, melyre a magyar ember azt szokta mondani: értem uram, de meg nem foghatom. Mert valóban inegfoghatlan, hogy midőn a vallás felfogásában azon elvből indul ki, hogy „est deus in nobis," mit érthet Istennek az emberi lélekkel való társalgása alatt mást, mint az isteninek az emberi szellemben történő nyilatkozását; de akkor mi jelentése van annak, hogy „az emberi szellem közvetítése által eszközölt istenismeret" a közvetett kijelentésből származik? Háta a közvetlen kijelentésnél az emberi szellem épen nem szerepel ? Mikép jutunk hát annak tudomására ? S ime itt egyúttal concret példában mutathatom meg K. J. úrnak, mit ér azaz összev issza való idézgetés a bibliából, ha józan kritika és értelmezés hozzá nem járul. Hogy a közvetlen kijelentés általános voltát a bibliából is bizonyítsam szerzőnek, csak Róm. 1, 19-et kellene idéznem, hol Károli Gáspár fordítása szerint ez van: „a mit az Isten felöl tudhatnak az emberek, nyilván vagyon ő bennök ;" tehát minden isteni ismeret nyilván vagyon az ember belsejében a pogányokéban is, kiknek bűne csak az, hogy (21 v.) „mikor az Istent megismerték volna, mindazáltal nem dicsőítették ötet mint Istent, sem pedig neki hálákat nem adtak." E szerint Pál apostol is azt tanítja, hogy az isteni kijelentés minden embereknek egyformán lett, s a hamis vallások csak ugy keletkeztek, hogy (28 v.) „nem akartak a megismert Istennel megelégedni," a azért „adta őket Isten elfordult elmének." — Én magam részéről csakugyan ugy is értem a rómaiakhoz irt levél idézett helyeit. Azonban kik a bibliamagyarázat dolgában jártasok, igen jól tudják, hogy Róm. 1, 19-et sokan egészen máskép fogják fel; nevezetesen ro yvcoazov TOO ftsoo nem ugy értik, hogy ónsp duvarov sarc fvioadr^at^ quod in deo cognosci potest, a mint Erasmus, Beza, Casíal., Calvin, Piscat., Estius, Grotius, Wolf, Koppé, Tholuck, Kitekert, Benecke, Köllner, Glökler stb. is értették, hasonlókép ev aoro:g nem ugy fordítják: „ö bennök," azaz a benső öntudatukban, hanem Luther, Erasmus, Grotius Schott, Köllner és Baumgarten-Crusius szerint annyi mint: ö közöttük, ugy hogy a fentebb idézett hely magyarul igy hangzanék ; „mert a mi ismeret Istenről van, nyilván van közöttük, mivel az Isten kijelentette nekik," a természetben, a világteremtésben stb. s igy szellembeni kijelentésről Pál idézett versében szó sincsen. — Azzal tehát K. J. urat nem akarom vádolni, hogy a kijelentésről szóló nézetei a biblia szavaival ellenkeznek; de igen is ki kell mondanom, hogy saját maga kiindulásponljával ellenkezésben vannak, hogy fejtegetései nemcsak hogy nem támogatják, hanem lerontják egymást. A ki a vallást ugy fogja fel, hogy az „az emberi lélekben eredetileg élő isten eszméje által szabályozott lelki élet," annak nem szabad a közvetlen kijelentést észfelettinek állítania. Szerző pedig külömbséget tesz „Istennek önmagáról az emberi szellem lényege s törvényei által adott tudósitása" közt, mely közvetett általános kijelentés, és „Istennek az emberi lélekkel való közvetlen társalgása" közt, melyet közvetlen, különös kijelentésnek mond. — Később ugyan e megkülönböztetést ismét elejti, mert midőn a 44. §-ban az észnek vallás dolgában való jogosultságát vitatja, igy nyilatkozik : „Isten a természetben, a világtörténetben s az emberi lélekkeli társalgásban folytonosan szól hozzánk," s utána elég naivul idézi Rom. 1, 9-et Károli Gáspár szerint épen abban az értelemben, a melyben én azt fentebb ellene idéztem; tehát Istennek az emberi lélekkel való társalgást általános kijelentésnek mondja s mégis 78 1. Isten megismerhetőségéről szólván ismét háromféle kijelentést vesz fel. Kijelentette pedig magát (Isten): a természeti világban mert a mi benne láthatlan az ö örökké való hatalmassága és istensége, e világnak alkotmányából és a teremtett dolgokból megértetvén megláttatnak (Róm. 1, 20.); kijelentette az emberi ész és szívben; mert a mit Isten felöl tudhatnak az emberek nyilván vagyon ö bennek, mert az Isten megjelentette nekik (Rom. 1, 19.J; kijelentette önmagáról adott közvetlen tudósításában a Héber vallásban, különösen pedig a názáreti Jézus személyes életében, mint maga mondja : a ki engemet lát, látja az Atyát {Ján. 14: 9.). Lám igy jár, a ki Conversationslexiconokból akar komoly tudományt meríteni ! Senki se higyje azonban, hogy szerző következetlenségei tán merő gondatlanságból vagy nemtudásból folynak. Sőt inkább ő nagyon is gondos, csak hogy gondosságát nem annyira az igazság kiderítésére, mint inkább arra látszik fordítani, hogy hátát mindenfelől fedezze; ő szolgálni akarna a tudománynak, de gondosan óvakodik, hogy olyasmit ne