Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-09-02 / 35. szám
csak feltételesen, ha t. i. a kegy nyújtásra magokat mind szorgalmi, mind pedig erkölcsi jó és fedhetetlen önviseletek által érdemesitendették. Kelt. Losonc, aug. 26-án 1866. P o n g ó Pál, iskola-tanács jegyzője. GYÁSZHÍR. Az alsó-szabolcsi s hajdukerületi ref. tisztes s 24 számú lelkészi körből ujabb áldozatot követelt a kérlelhetlen halál, kiszólítván az élők sorából néhai tiszt. Domby János urat, a szováthi ref. sz. gyülekezet szeretve tisztelt lelkészét. Született a b. e. férfiú Biharmegyében kebelezett udvari községben, 1798-ik év február l-jén közrendű szülőktől ; kik szeretett fiók tudományos pályához vonzó hajlamát s tehetségét korán észrevevén, a szülőföldöm kiképeztetés után a h. böszörményi középtanodába, majd a debreceni virágzó főiskolába hozták őt. — Hol az 1814-ik év nov. 29-én az első éves tógás diákok közé bevétetett. Itt példás szorgalma s erkölcsi jó magaviselete nyomán esküdt felügyelői s köztanitói hivatalokra érdemesittetvén, a püspökladányi iskolatanitósággal jutalmaztatott. — Rektori 3 éves sikerdús foglalkozása után ugyanott segédlelkész lön. — Itt kereste s találta föl öt a szováthi népes ref. gyülekezet öszhangzó bizalma ragaszkodása az 1828-ik évben rendes lelkészévé elválasztván. Az úr haza iránti nagy buzgóság, az anya sz. egyház veteményes kertjei az iskolák fölvirágoztatásáni nemes és ernyedetlen törekvés, példás jámborság, ritka szerény becsületesség — a korrali folytonos elöhaladás. Szíve választottjától az áldott emlékű nőtől Bethleni Klárától az 1844. év elején elszakasztatva, özvegyi bús magányának s a sors egyéb csapásainak keresztyéni békés türelemmel s e részben is hallgatói előtt követésre méltó példaadással az 1863-ik év elejéig vitte egész kedvvel választott szent hivatalát; a mikor az Ur szelétől illettetvén, segédlelkész közreműködése mellett teljesíthette azt. Hét anya nélkül maradt s gondosan fölnevelt árvái közöl egy a fentebbi években katonaságban elhalván, idegen földön alussza csendes álmát; egy másik a közel mult véres hadjáratban nehéz sebet kapott, kinek súlyos szenvedésének híre meghatotta mélyen a lélekben és testben meggyengült bús apát s négy napi terhes betegség után f. é. aug. 20. d. e. 11 órakor hivatalos 39-ik, élte 69-ik évében jobb létre szenderült! — Pormaradványai azon hó 22. d. u. éltében szerzett érdemeihez méltólag takaríttattak el. — Igen nagy számmal egybegyűlt s mélyen meghatott hallgatói, a vidékről egybesereglett jó testvérei, rokonai — pályatársai előtt — néhány lelkes s a szünidőt a főiskolában töltő ifjak szép összhangzatos éneklése után s közben szónokolt a templomban h. szoboszlói egyik lelkész egyházmegyei ülnök s közpénztárnok nt. Szívós Mihály úr Filipp 1: 21. nyomán, általánosan ismert ékesszólással, inditóan fejtegetve két részre osztott szabatos beszédében — miként lesz „minden jó keresztyén, kivált a lelkipásztornak nyeresége a Krisztns, ugy az életben mint a halálban." — A sír szélénél letett gyászravatal fölött h. szoboszlói másik lelkész tiszt. Soltész László űr mondott kenetteljes s buzgó imát. — Végre a földi résznek a földre lett bizatása után egyházmegyei köztiszteleten álló esperes nt. Benedek Lajos úr (ki Debrecenben hivatalos útjában értesült e haláleset illetőleg temetés felöl) a milyen rögtönzött, ép oly szép, dicső s nagy olvasottságot tanúsító beszédben vett bucsut a sírban nyugovótól, kivel 52 évvel ezelőtt együtt irt alá a főiskolai törvényeknek, 40-el pedig lelkészszé együtt avattatott. Ajánlom az árván maradt gyülekezetet az Úr ótalmába; szívökre kötvén a szeretett papot temető hallgatóknak továbbra is a példásan szép egyetértést; a vallástanok hirdetői, iskolatanitók iránti szeretetet — áldást mondok az elhunyt jó barát s pályatárs 6 élö gyermekeire, 2 vő s menyekre 10 unnkáira! Áldást a csendesen nyugvó poraira!: A lelki élvezettel hallgatott szép beszédek s imákra Áment irva közli Debrecenben augusztus 14-én 1866. V. L. HELYREIGAZÍTÁS. A „Protestáns Egyh. és Isk. Lap" 34-ik számában (1091.1.) n. Kuzmány Károly patentalis superintendens halála, e megjegyzéssel közöltetik: „Hűlt tetemeivel együtt, ugy hisszük, a pátens is örök nyugalomra fog helyeztetni." — A mint tudva van, az ismert Hodzsa, liptószent-miklósi lelkész, még 1860-ban a patentalis, vagy : helyesebben az 1859-ben sept. l-jén kelt csász. pátens értelmében szervezett ág. h. evangyél. superintendentia vicariusának lett megválasztva, s most Kuzmány halálával e hivatalába belépve, azt folytatja is. Másfelöl a tisztelt cs. pátens intézvényéhez képest, a kérdéses superintendentia inspectora, nagys. Francisci János, helytartós, tanácsos úr az illető egyházakat felszólította, hogy a megürült superintendensi állomásra, 30 napok lefolyása alatt, magok szavazatukat küldjék be, melyek az egyházkerületi consistorium által felbontatván, a választás eredménye számba vétetik, s a többséget kapott egyén, mint megválasztott superintendens, ö Csász. és Apóst. Kir. Felségének, legkegyelmesebben leendő megerősítés végett, felterjesztetik, s ha az megtörténik, az uj superintendens maga föpásztori hivatalába beigtattatik. E tényekből világos, miszerint a cs. pátens értelmében szervezett egyházkerület hivatalnokai maguk kötelességét és teendőjét, teljesíttették; fognak-e hasonlót tenni az autonom superintendentia vezetői, vagy bevárják az eseményeket? Ez a kérdések kérdése. Dixi, et salvavi animam. Egy protestáns. HIBAIGAZÍTÁS. A „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 32. száma 1025. lapon B a r v a helyett B a r r a olvasandó. TARTALOM : Egyházi bölcs és ügyes intézkedés az 1866-ik évi inség idején az egyházi hivatalnokok rendes díjának beadatására nézve. — A temesvári ev. egyház egyesülésének ismertetése, s szerény nézetek és tapasztalatok az „Unió" körül. — Iskolaügy: Prot. ev. tiszakerületi tanári értekezlet Dobsina, jul. 26. 1866. — Válasz 0 . . y. „lehet-e az iskolatanitóknak egyenlő fizetésük a papokkal" cimü cikkére. — Belföld: A bányai ágost. hitvall. evang. egyházkerület aug. 15—17. napjain Pesten tartá ez évi közgyűlését. — A protestáns ügy városunk közgyűlésén. — Külföldi egyház és iskola: Le Lien. — Külföldi irodalom: Orthodox ou liberal ? par Adolphe Scháffer. Paris 1865. 8-adrét 51 lap. — Tárca: Iskolai jelentés. — A losonci VI. osztályú gymnasiumban a beiratások az 1866 /7-iki tanévre f. é. september 10-től — bezárólag 14-éig.— Gyászhír. — Helyreigazítás. Felelős szerkesztő s kiadó Dr. Ballagi Mór. Pest. Mandello és Leitner gyorssajtói nyomása. (Váci-út 9. sz.)