Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-02 / 35. szám

azon összegek, melyek a házi pénztárba beolvasztott alapítványok- és hagyományokból fedeztetnek." Célunkhoz értünk, történeti hüsöggel s a tárgyhoz illő komolyság- s őszinteséggel ügyekezvén a protestáns ügy fejlődése mozzanatait olvasó közönségünk elé terjeszteni. De nem válhatunk meg ismertetői tisztünktől előbb, mig kifejezést nem kölcsönzünk ama fájdalom s mély sajnálatnak, melyet e gyűlési határozat keblünkben előidézett. Igenis, nekünk fáj a határozat bevezetésében fölemlített „némi segélyezés." Tiltakoztak ez ellen őseink, tiltakoztunk mi is a választmányi ülésben, s tiltakozunk e helyütt is, mert ugy tanultuk, hogy a segélyezés csupán ott állhat elö, hol a jogalap hiányzik; mi pedig állásunkat a jog terén még mindig elég biztosnak hisszük. Fokozza fájdalmunkat ama nyiltan bevallott törekvés is, miszerint római katholikus testvéreink, feledve azt, hogy mi önkormányzati jogainkat sokkal tekintélyesebb hatalom ellenében is megvédni tudjuk, egyházi életünk szentélyébe kívánnak lépni^ és pedig a viszonyosság elvénél fogva ! Mi feltékenyek vagyunk, s a dolgok ily állásában folyvást azok maradunk drágán vásárolt autonomiánk, — s kiváltságos helyzetünket illetőleg, — s ama bibliai elv nyomán : mit nem akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti se cselekedjétek azt másokkalóvakodtunk sarlónkat a más vetésébe vágni, — s ha mégis valaha protestáns egyháztag a római katholikusok egyházügyeibe bármily szin alatt, intézöleg avatkozott be, az minden esetre azon percben elveszté felekezeti színezetét, és működött mint polgári hivatalnok, vagy városi képviselő, s igy mint az állam választott közege. Fájdalom s mély sajnálat lepett meg végre fölfedezésekor amaz uj s ekkorig hallatlan tannak, mely az iskolát a vallás emlőiről leszakítja, s az iskolatanitói kart az egyházi személyzet köréből egyenesen száműzi! — Oh ha a mélyen tisztelt képviselőtestület egyetlen tagja nem kiméivé idejét s fáradságát, s figyelemmel kisérve a műveltebb népek élettörténetét, meggyőződött volna arról, hogy az iskola, mint az egyházzal ugyanazon törzsről felsarjadozott, s ugyanazon magasztos célt az emberiség erkölcsi s vallásos haladását elősegítő fönséges intézvény, s mint ilyen a korral versenyző államok kiváló gondjainak egyik főbb tárgya; — vagy ha a szomszéd Komárom s Pápa városok levéltárában feltalálható okiratokból tudomást szerzett volna arról, mi oka annak, hogy nevezett városokban a felekezetenkint kiosztandó városi jutaléknál a fösuly egyenesen a tanitói kar érdemeire fektettetik ? — vagy ha végre a leglelkesebb városok egyikének Szegednek ismerné ama valóban csak is egy ihletett percben fogamzhatott keresztyén szellemű határozatát, miszerint a csekélyszámu protestáns egyház tanitói, mint a leendő polgárok legelső erkölcsi s vallási irányadói a római katholikus intézetek vezetőivel egyenlő díjra érdemesitendök : akkor hisszük, a határozat e szűkkeblű pontja, s tán elmaradt volna maga ama szerencsétlen határozat is, mely évkönyveinkben egy sötét igen sötét lapot képezend, mely közönségünk türelmét s felvilágosult szellemét nem a legragyogóbb fényben fogja felmutathatni utódainknak. Es most elzokogván fájdalmunkat, s nyilvánítván a történttek feletti sajnálatunkat, letesszük az ismertető tollát. Szándokunk tiszta volt s ment a sértés, rágalom s gyanúsításnak még csak árnyékától is, de a tényállás felferditésével tartoztunk az igazságnak, s protestáns érzületünknek. Igenis letesszük a tollat, de él lelkünkben a meggyőződés, hogy a közvélemény mérlegbe fogja vetni a határozat egyes tételeit, s részrehajlatlan bírálatot nyilvánitand fölöttünk;— a magas kormány is megelégelve s tán meg is sokalva törvényellenes adóztatásunkat, elvégre megadja nekünk is, ami a mienk, — s a közel jövőben összeülendő országgyűlésnek ez egyetlen eset intő például szolgáland arra, hogy az egyházak közjogi viszonyainak tisztázása által igyekezzék a vallásügyet biztos térre vezetni s meggátolni, hogy valaha a türelmetlenség, az ugyanazon város békés polgárai közt a visszavonás s egyenenetlenség hamvadó tüzét ismét lángra gyújthassa. Ugy legyen ! Liszkay József. KÜLFÖLDI EGYHÁZ és ISKOLA. ,,Hogy értik némely szabad egyházban a szabadságot?" E cim alatt a „Le Lien"-ben olvassuk: „A szabad skot egyház egy nyomdászsegédet kirekesztett kebeléből mint ünneprontót, mivel minden vasárnap este dolgozott egy hírlapon, mely hétfőn jelent meg. Híjába mondá, hogy ö ezt a dolgot kötelességből s nem jókedvéből tette, hogy helyzetében e kénytelenség előtt meg kellene hajolnia; mind hiába, bíráikérlelhetlenekvoltak, s a kizárás végrehajtatott. — De a nyomdász nem hagyta abba. Öntudatában nyugodt lévén és megáldva az ismert skót nyakassággal, a szabad egyházi egyetemes gyűlésre föllebbezett. Pártfogolta öt főnöke Robertson úr is, ki segéde védelmére megemlité, hogy gyakran magok a lelkész urak hoznak hozzá kinyomandó prédikációkat vasárnap este. Minden mentség hiába volt a tiszt, főgyülés előtt, mert végre is abban állapodott meg, hogy egy bizottmányt nevezett ki, mely „érintkezzék hűséggel és szeretettel" a kizárt bűnössel, a mi röviden annyit tesz, hogy az első Ítélet megerősíttetett. Az angol lap, mely e dolgot közli, ugy találja, hogy a főgyülés nagyon nevetségessé tette magát ezen Ítélete által." Az „Archives du Christianisme" irja: „Egyházi értelemben szinte közmondássá váll már: „szabadság mint Belgiumban." Egy pár hete történt esemény mutatja, hogy a rom, kath. papok és barátok mint értik e szabadságot. „Egy anvers-i könyváros halálos beteg lévén, kijelentette, hogy ö a papsággal való minden érintkezés nélkül akar meghalni. Azonban egy pap annyira tolakodott látogatására, hogy végre a betegnek anyja, neje és testvére kénytelen volt öt minden kíméletet félretéve — nyiltan elutasítani. Eltávozott a pap, de kevéssel utána csoportosodni kezdettek a halottas ház körül, a beteg meghalt két órakor, s a napestig orditó tömeg végre a ház ajtait és ablakait kezdte