Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-08-05 / 31. szám

Elnök Pilisi Lajos úr a gyűlést buzditó intő s a nevelés fontosságához mért velős beszédével megnyitván első sorban kérdésbe tétetett, mi történt az iskolatanitói özvegyek és árvák kegyelem évének felállítását célzó népiskolaválasztmányi inditványnyal; a mult helyosztó bogáthi gyűlés, mint a melyre ki volt tűzve annak tárgyalása, megerősítette vagy elvetette azt ?!! Hogy ezen kérdés jogosultságát kellően lehessen méltányolni előre kell bocsátanom ezen iskolatanitói özvegy árva kegyelemév felállítására tett indítvány genesisét: 1864-ik évben a T.-Pálcán tartott képviseleti gyűlés ezen kérdést: miképen lehetne az iskolatanitói özvegyek s árvák számára szintén a kegyelemévet felállítani — kitűzvén s az e feletti véleményadásra az egyházmegyei népiskolai választmányt 44 sz. határozata értelmében fel is szóilitván, az ezen gyűlés után Bogdányban tartoj népiskolai választmányi s körlátogatói gyűlés ezen igen fontos s korszerű és méltányos kérdést tárgyalván, — a következő sorokban közlött indítványt tette sajátjává, s igtatá jegyzökönyvébe : „A kegyelemév felállítását a tanitói özvegy s árvákra nézve mind emberiségi mind vallásos szempontból ép oly erkölcsi kötelességül ismervén el gyűlésünk, mint a lelkészözvegyek s árvákra nézve, kötelesség volt ugyanazt felállítani ! s annak életbeléptetését következő módon tartja kivihetőnek : — Azon három tényező erő mely kölcsönösen áthatja, élteti, eleveníti s fentartja egymást u. m. egyház, lelkipásztor és tanitó valamint minden egyházi cselekvényben tartozik egymást támogatni, és csakis egymás segítségével közelitheti meg a vallás magasztos céljait — ugy ezen jótékony emberbaráti szándék kivitelénél is ha egymás segítségére kész szívvel hozza meg áldozatait, az isk.tanitói özvegy árva.kegyelemév felállítását nem tartjuk kivihetetlennek. — Ugyanis a lelkipásztori özvegy-árva pénztár fenállása s kekegyeleméve azon intézkedésre lévén alapítva, hogy a halál által megürült helyen vagy lelkészsegédck alkalmaztatnak, vagy a lelkésztársak sorban végzik elhalt lelkésztársuk özvegye s árvája mellett a papi teendőket, — s csak ezáltal válhatik lehetővé, hogy az elhagyott állapotban levő papözvegyek és árvák egyszerre tűzhely és hajlék nélkül maradni nem kénytelenek. — Ezen kölcsönös támogatás nélkül vagy az egyházi szolgálátok maradnának el, vagy ha nem, azon esetben a kegyelemév semmisittetnék meg. Ugyanezen alapra, a kölcsönös támogatás eszméjének alapjára véleményezzük állíttatni a tanitói kegyelemévet is; azon külömbséggel mely létezik a papi és tanitói hivatal természete között. — Mert mig a lelkipásztor foglalkozása nem annyira helyhez kötött s részben könnyebben pótolható — addig a tanitói hivatal a tanitás folytonos mindennapi szüksége miatt igen is helyhez kötött lévén, — nem ismeretlen előttünk az ebből származott terhes és sujtoló akadály mely nem engedi meg, hogy tanitó tanitótársa özvegye s árvájának segítségére lehessen, s annak helyét az ikoláztatás kára nélkül pótolhassa. — De mind e mellett is azon szemponttól el nem távozhatunk, ha a tanitói özvegy-árva kegyelemévet feladni nem akarjuk. Más kedvezőbb anyagi segédeszközök hiányában nekünk csak erkölcsi erőnkhöz lehetvén támaszkodni — ha tanitó, tanitói özvegyet hivatala terhe és természete miatt nem segíthet lépjen fel a másik két tényező erő u. m. az egyház és lelkipásztor ugy — mikép ahol az egyház vagyoni ereje megengedi segédtanító alkalmaztassák, — a hol pedig a segédtanító alkalmazását az egyház anyagi állapota meg nem birná — azon egyházban a lelkipásztor szolgáljon ez ügy érdekében segítő eszközül! Annyival is inkább inivel a tényleges tapasztalat szerint a lelkész halála esetében a kegyelemév lefolyása alatt a lelkészi teendők nagyobb része a helybeli tanitó vállaira szokott nehezedni — sorban szolgálandó lelkészek vagy épen nem, vagy igen ritkán jelenvén meg e végett a megürült egyházban. — A kölcsönösség, méltányosság s testvéri szeretet amaz idvezitönk által felállított elve: „Valamit akartok hogy az emberek cselekedjenek ti veletek ti is azt cselekedjétek azobkal," szolgáljon itt is sinormértékül egy részről, — másrészről a belépni akaró tanitók egy bizonyos idö előtt ne alkalmaztassanak, hogy e célból felhasználtathassanak. — Különben emelje az egyházmegye határozati erőre az iskolatanitót kegyelem évei— bizton hisszük hogy az élet önmagától elháritandja az előtte álló akadályokat!!!" Ezen indítvány mult 1865-ik évi Ibronyban tartott egyházmegyei gyűlésen tárgyaltatván, elvben elfogadtatott s az egyházakban megköröztetni rendeltetvén, végleges tárgyalása a következő bogáthi gyűlésre halaszttatott. A bogáthi gyűlésen megjelent lelkésztársak azonban nem sok jót hagyának remélleni ezen indítvány sorsa felül. Lön nagy zúgás izráélben, hallani lehetett már előlegesen eíFéle kitöréseket: „hát már a pap tanítson is, hiszen arra gazdálkodásától reá nem ér, az kivihetetlen, bizony a nyakunkra ültették ezek a körlátogatók a tanítókat?!!" Különösen egy régóta az ülnökséget hajhászó atyafi költ fel hevesen, hogy megmentse a kapitoliumot, láttatni akarván paptársaitól, felült az ö vesszőparipájára s hatalmasan védelmezte a papi szentséges érdekeket!!! Mind ezek gyűlés előtt szóbeszéd közben történvén, rohamos elöcsatározásnak lehetett ugyan tekinteni az efféle capacitatiókat, de mindamellett fenmaradt a remény, hogy ezen szűkkeblű nézeteken győzni fog az ügy szentsége és a jóakarat. Alólirott nem várhatván be az ügy tárgyalását, a bogáthi gyűlésen bátorkodott mint illetékes helyen ezen népnevelést igen közelről érdeklő ügyről tudomást szerezni, s itt intéztetett általa a fentebb említett ügybeni ezen kérdés ?!! Ha az imént említett epés kifakadásokat azon felelettel összehasonlítjuk, mely ezen kérdésre adatott, amazokat igen udvarias kitételeknek kell ezen utolsó felelettel szembe állítanunk. Az bizony igen elszomorító felelet volt, — melyben nem lehetett tudni, mit bámuljunk inkább a járatlanságot e az ügyek vezetésében vagy a rosz akaratot?!! Felállott ugyanis egyik hírhedett körlátogató űr B. Zs. űr s egész naivsággal ezt felelte: megvallom azon indítványt én buktattam meg. —Több kímélettel akarván lenni B. űr iránt, mint volt maga iránt, nem akarjuk az okot megmondani, melylyel állítása szerint ezen dicsőséges tettet végrehajthatta, nem irigyelvén tőle ezen gyászoé herostra-