Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-07-22 / 29. szám

papi korunk elölt is kifejeztetni kért hálaköszönetük mellett, azon kérelmükkel jöttünk vissza, vajha kegyeskednék ev. papi körünk a következő advent 4-ik vasárnapjára egy lelkészt ismét átküldeni isteni tisztelettartásra és úrvacsoraosztására. Mely kérelmünket egy t. B. B. ú. által szerkesztett értesitvényben közöltünk ev. papi körünkkel és nt. elnökével. Bár levelünk, valahol méltatlan kezeken zátonyra jutott, mindazáltal a hívek kérelme teljesülve lett: mert más nem vállalkozván, átmentem a Dráva jégzajlása közt, s az egybegyűlt híveknek a testben megjelent Istent és evangyéliumát hirdettem Verőcén s halála általi váltságunk sz. jelvényeit kiosztottam. Ez átmeneti alkalommal tovább nem, innét visszatértem, megkönnyitvén az Úr a Dráva jegének egy langyos eső szétmosása és felolvasztása által akadály nélküli hazajuthaíásomat. Ezutáni története a slavoniai prot. missiónak, azon korra esik, melyben köztünk az tír szelleme aludt vagy szünetelt és ha nt. elnök atyánkfiának s néhány közelebbi elfogulatlan körtagnak lelkesítő bizalma és rokonszenve s a már galileammá lett slavoniai hívek iránt első látogatásom óta bennem irthatlan gyökeret vert részvét és az Úr iránti olthatlan szerelmem, tettekben hü tanúsításra nem hív, ébreszt és lelkesít, az ottani hívek fokozott ragaszkodásával egyesülve: áldozataink, hitből kelt szép szavaink rég elhangozva elfelejtettek volna és munkám és munkáink, a nagy apostol Pál 1. Kor. 3, 11 s következő versei szerint, a Jézus Krisztusra, mint alapköre épitve rakott széna, fa és pozdorjakint, a megpróbáltatás tüzében megemésztve hamvadtak volna el, — szégyenvallással rám s egész papi körünkre, söt egész magyar ev. prot. anyaszentegyházunkra nézve. Az 1863-ik év, a megpróbáltatás éve volt mind reám, mind a slavoniai ev. prot. missíora nézve, de a következmény s azon tapasztalás, mint állott a protestantismus uj szellemföldén ev. missiónk ügye; azt bizonyítják, hogy nem széna, szalma sem pozdorja nem, hanem a hit tiszta aranya építtetett a Krisztus alapköre, nem érdekből sem bálványul, de áldozat oltárául. Ezen évben 3 izben voltam a slavon hívek látogatására és a Krisztus Jézuson építeni elkezdett lelki ház építésére. Látván ottani szegény hittestvéreink kürülöttünk kitüntetett önzéstelen áldozatkészségemet, — s megemlékezve nt. B. K. elnök atyánkfiának azon tanácsié figyelmeztetéséről, hogy mig akárhol rendes egyházzá alakulhatnának, a b.-somogyi helv. hitv. egyházmegyébe és a dunántúli egyházkerületbe, egy közelebb fekvő b.-somogyi anyagyülekezethez kebeleztessék magokat, — az 1863-ik év őszén Görgetegen tartott e. m. közgyűlés által, — hol t. c. Veres Vince felejthetetlen gondnok úr is folyamodásuk által megjelenvén: a komiósdi ev. ref. anyagyülekezethez csatoltatásukai s a b.-somogyi e.megyébe és dunántúli h. h. egyházkerületbe leendő bekebeleztetésüket kérték és nyerték meg. Az 1863-ik év őszén lenn létemkor megígérték az atyafiak, hogy évenkint háromszori lemenetelemért, lelkészi fáradozásom, fuvarom és költségeim fejében a reformátusok gazdánként 2 frtot, — az ágost. atyafiak pedig, kik kezdettől fogva hitvallásuk sérelme nélkül önként csatlakoztak 1 frtot fizetnek és lovaimat takarmánynyal ellátandják. Daruvárott ekkor elsőben gyűjtöttem össze az e vidéki atyafiakat. Igét hirdettem, Úrvacsorát osztottam a méltóságos Jankovich Julius gróf úr és felekezetességen felülemelkedett tisztikara által díj nélkül átengedett és az összegyűlt hívekkel s minden rendű és felekezetű hallgatósággal zsúfolásig megtelt fürdői épület emeletén. Isteni tisztelet után gondnokokat, t. c. korencsáni Balogh Sándor urat, és Lénárd Mihály záji ref. polgárt, — presbytereket: Baranyák István, Kis Ferenc szavegy-apólai, Cseh József brekinszkai, Vég István obrézsi, Varga József kástéli polgárokat választattam. Az e.megyei és e.kerületi végzések által már jogi alapon komiósdi anyagyülekezetemhez csatolt uj szellem-földi híveim közt nem mint hit-követ többé, de mint rendes lelkipásztoruk jelenhetem meg; kik csekélységemet s munkámat, az itthon kapott nem kevés gúny tövise helyett, bizalmas ragaszkodásuk önkéntes, nekem oly édes jutalmával tiszteltek meg. Ettől fogva még inkább kettőztetett gonddal és szorgalommal igyekeztem, anyaegyházani lelki gondjai mellett, ottani híveim lelki épülését s javát nevelni és előmozdítani. Mely célból, hogy a horvát-slavonországi, protestánsokat kitiltó és záró régi vas-törvény ellenében, — mely közt mint nagy kérdőjel áll az 1848-iki törvény, — mindenkorra teljes jogalapot és egyházi biztonságot szerezzek, tanácsiám nekik: adnánk be Verőce és Pozsega megyék hatóságaihoz egy teljes vallásgyakorlati szabadságot kérő folyamodványt, mit én magyarnyelven megírtam s az 1863-ik év végén a Verőcéről baranyamegyei Beremendre átköltözött volt kedves gondnokunk t. c. V. V. úrhoz slavonnyelvre lefordítás végett elküldöttem, ki is azt a kácsfalvi g. n. egyesült esperes nt. Gruics J. úr által lefordíttatva, s általa párban lemásolva meg is küldötte hozzám, még pedig következő emlékezetre méltó sorok kíséretében: „én tisztelendöséged ajánlata folytán megkérdeztem a nt. urat; mi jutalmat kiván a lefordításért ? melyre a kérdésemre nt. Gruics esperes úr szórói-szóra igy válaszolt: „Ha hasznos lehettem felebarátimnak ezen faradságommal, örömeim kivül más dijt nem kivánok Ezen folyamodványokat aláírás végett 1864-ik évben hivatalos lelkipásztori levelem kíséretében elküldtem a Veröce-vidéki uj gondnok tek. Kossá Ferenc mérnök és a Daruvár-vidéki gondnok t. c. Balogh Sándor urakhoz, kik is aláíratták és beadták illető megyéjök főispánjához. Mind a két megyei hatóság, a mint hitelesen tudom, — kedvező válaszszal tette át folyamodványunkat a zágrábi helytartósághoz : de onnét mind eddig semmi eredményt nem nyertünk. Ugyan az 1864-ik évben, a Daruvár-vidéki hitrokonok tetemesen szaporodván beváudorlás által; temet-