Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-07-22 / 29. szám

nap délután isteni tiszteléten a hcidelbergi kátét ? Pedig ha a gazda nem veti be földjét, mit fog használni a jótékony eső, a pásztor leggondosabb öröködése, — mit fog megérlelni a nap áldott melege ? Nem igénylem magamnak, hogy eddigi fejtegetésem által valakit meggyőztem a vallástanítás fontosságáról; de ha sikerült papjaink figyelmét ezen fontos kérdés iránt felhívni, saját okoskodásaik alapján fognak meggyőződni, hogy népünk azért érdeklődik kevés mértékben egyházunk iránt, mivel kevéssé ismeri, — nem ismeri különösen magyar nemzeti jelentőségét, három százados szakadatlan küzdelmét, melyet az együtt szövetkezett germanismus és kath. clerus ellen folytat! És — az ismeretlennek sorsa nem is érdekelheti oly nagyon, könnyen feledi, még el is tudja hagyni; vagy ha talán maga conservativ természeténél fogva nem is cserél templomot, de meg nem született gyermeke vallásos növeltetését könnyen áruba bocsátja. — S ha az ismeretlen némi áldozatokat kiván tőle, nem érti meg szavát, mert nem tanítottuk meg rá. Mikép segíthetünk e bajon ? könnyű már a felelet, — a betegség okát kell eltávolítani, megszűnik az okozat is. Tanítsuk a népnek a vallást, még pedig tanítsuk fontosságának megfelelő alakban és terjedelemben. Mi képezze a vallástanítás, vagy, — hogy ezentúl a bevett műszóval éljünk, — a katekhizálás forrását és tárgyát ? e kérdésekre feleljünk meg először általában, azután külön vegyük vizsgálat alá az egyes tárgyakat. A forrás alatt értjük mind azon dolgokat egész öszszeségökben, melyek köréből a pap tanítványai szükségéhez és fogékonyságához mért leckéket merít; a tárgy alatt pedig a forrásból merített egyes részleteket. Tehát az egész keresztyéni élet mind avval, a minek ismerete ránézve közvetve, vagy közvetlenül hasznos, képezi a katekhizálás forrását; a mit pedig abból tárgyalás alá veszünk, az a katekhizálás tárgya. A forrás tehát igen terjedelmes. A biblia, a történelem legszélesebb értelmében, az egyház, természet, ember, családi és társadalmi élet mind együtt véve nevezhető a katekhezis forrásának. * Nehezebbnek látszik azon kérdés megfejtése, hogy mit kell meríteni a forrásból, azaz, mi képezze a katekhizálás tárgyát? E kérdésre nagyon külömbözőleg, s általában határozatlanul szoktak felelni; legáltalánosabb nézet, hogy ,,a katekheta tanítsa a keresztyén vallás igazságait;" miáltal még akkor is határozatlanul van kijelölve a tárgy, ha az „igazságok" helyére a „főbb igazságokat" tesszük; mert a tanítványt nem a keresztyén vallás igazságaiba, hanem magába a keresztyén vallásba kell bevezetni, magát a keresztvénséget kell vele objective és subjective megismertetni. Nem is teljes e meghatározás, mert a történelmet kizárja köréből, s csak a tanokra utasit; holott a keresztyénség objective egy históriai tény, tehát mindenek előtt történelmi oldaláról kell megismerni, csak azután sajátíthatjuk el, s méltányolhatjuk subjective annak igazságait. Az utóbb feltett kérdésre e szerint az lesz a felelet, hogy a vallástanítás tárgya mindaz, mi a tanitványnyal szükségei és fogékonyságához képest megismerteti a keresztyénséget. Azon vallásos élet, melybe híveinket bekell vezetni a Jézus élete; benne nyilatkozott az legtökéletesebben, a hozzá való ragaszkodás tartja azt fenn mibennünk, s azon törekvés által, hogy hozzá mindig hasonlóbbak legyünk — tökélyesedik. Tehát Jézus a vallás tanításnak általában, valamint különösen a prédikációnak is főtárgya. Mindazon tárgyaknak, melyeket a vallásos oktatásba felveszünk, a főtárgyra — Jézusra — kell irányulni, hozzá kell vezetni, az ő személyét és életét megismertetni. Vele foglalkozzunk legtöbbet, mert senki sem mehet az atyához, hanem csak ö általa. Ádám, Mózes, Pál, Luther, Kálvin háttérbe szorulhatnak, — ö soha. Jézus egy históriai személy, öt is, mint minden nagy embert a történelem világításánál lehet megismerni, méltányolni ; és ha képét mélyen beakarjuk vésni híveink keblébe elfogadására és megismerésére elö kell őket készítenünk. E két okból főként azon nép történetét kell előadnunk, melynek kebelében élt és hatott, s egyházának alapkövét letette. Az ótestamentumi történetek szolgáltatják itt a vezérfonalat. Jézus tanításainak alapjául a zsidó nép vallásos életét vette fel, a zsidó intézményeket igyekezett reformálni ; a honnan öt csak az ótestamentumi történetek ismerete után lehet teljesen felfogni. A zsidó népet, — mint történetében le van irva, — Isten közvetlenül vezérelte, s előkészítette Jézus elfogadására ; történetét a tanulóval szemben mi is ugyanazon szempontból, t. i. az előkészítés szempontjából hasznáJhaíjuk fel, oly formán, hogy kitűnjék belőle, mikép nyilatkoztatta ki az Isten magát mindig tökélyesebben az embernek, főként a zsidóknak, és ezáltal a tanítványt Jézusnak és az emberekhez való viszonyának helyes felfogására előkészítjük, a benne nyilvánult vallásos élet iránt fogékonnyá tesszük. — Tehát a vallás-tanítást legcélszerűbb az ótestamentumi történetekkel kezdeni, s aként előadni, hogy az ótestamentumi, ujtestamentumi történetek és a ker. egyház története együttvéve egy olyan egészet képezzenek, melynek ismerete után Jézust és a keresztyén vallást teljesen méltányolni lehessen. Ha ezen célt szem előtt tartjuk, megítélhetjük, hogy azon terjedelmes anyagból mit kell tárgyalás alá venni, mit elhagyni, -— mi többé vagy kevésbé érdekes. Ezen szorosan meghatározott cél nélkül a tanitó könnyen eltévedhet ama széles mezőn. Az emberiség közönséges történelmét éppen azon szempontból használhatja fel a vallástanitó, mint az ó-testamentumi történeteket; ebben is felmutathatja, hogy Isten nemcsak a zsidó népet, hanem az egész emberiséget előkészítette a Jézus által hirdetett eszmék elfogadására. Mennyit lehet felvenni a közönséges történelemből a vallástanitásba, — az a tanítványok minőségétől függ. Kik teljesen járatlanok benne, keveset fognak belőle megérteni, de még a Iegjáratlanabb előtt is fel lehet mutatni legalább főbb vonásaiban, hogy milyen volt az ember vallásos, erkölcsi és társadalmi állapota Jézus előtt, s mennyire javult a keresztyén vallás befolyása következtében, mi a keresztyénségnek legszebb apologiája lesz. Ezen elv