Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-21 / 3. szám

vatur, quidquid in omnibus prophetiis V. T. se singulari quadam emphasi et elegantia commendat. És János? Nem tartózkodott-e ö legtovább Jeruzsálemben ? mit mívelne ott mást, mint az ujraeljövönek nyomait kutatja és a nagy jövendőt várja? Csel. I, 13. III, 1. IV, 17. VIII, 14. Ezért oly korlátolt és elfogult a zsidó elöitéletekben, Csel. XIV, 15. Gal. I, 19. II, 9. Vegyük még ehhez, hogy a teljesülésnek képzelt közelségével nemcsak az érzéki-konkret nézlet fokozódott, hanem az adott dánieli vagy czéchieli forma is mint az egyedül kanonikus és isteni érvényesült. A mi pedig az apok.-ban mint szabad, saját teremtmény van, mind az a földi jók megvetéséről való ker.^elvből fejthető meg, ellentétben az égivel, azon alaptételből, hogy mindazon seminitérőnek, mi e földön történik, valódi ősképe csak az égben van: innen van a látnók menybe ragadtatása, innen az ági Jéruzsálemnek földre szálása stb. Azért János sem vak utánzója elődeinek. Az egésznek szerkezete, a visióknak ezen hosszú sora, ezeknek művészi összecsatolása és kifejtése, a symmetria, a képek, jelenések és symbolumok változata — mind ez sajátságos és aesthetikus előny, mely nála megmarad, ha előtte, mi nem valószínű, ál-Esra vagy Henoch lett volna is. Nézzük meg végre az alaphangot, mely előadásán uralkodik. Azon heves buzgolkodó, felgyulladó szellemet találjuk itt, melynek boszuérzelme a Jehova és felkentjeinek megvetői ellen sárkányt, halált, vért és tüzet kiált. Senkire sincs az apostolok közt ily tüzes jellem ruházva, mint a zebedaidákra és azon gyanú, mely az apokalypsis művészi formájából annak apostoli eredete ellen támadhat, teljesen megszűnik szerzőjének a jánosi jellemmel annyira öszhangzó egyénisége miatt. Szeinbetünöleg ugyanaz, ez, ki Luk. IX, 51—56. egy samáriai falura tüzet akar az égből lekérni, a ki teljes önérzettel dicsekszik, hogy egy bűvészt, ki nem ílézus nevében működött, működésétől eltiltott, Luk. IX, 49. Márk. IX, 38. kit maga Krisztus (Mark. III, 17) .„menydörgés fijának" nevez. Nem ád ugyan Márk felvilágosítást arról, hogy mire vonatkozik ezen elnevezés; ez az először emiitett esetnél nem történhetett, mivel itt Jézus szükségesnek találja a zebedaidákat ezen szavakkal dorgálni meg: oux btdaze, ola nveújj.azó$ iaze upecg, s a többinél nem látszik arra alkalom. A hagyományban is ilyennek van feltüntetve. — S nem találjuk-e fel ezen tüzességet az apok.-ben is, hol oly hevesen ostromolja a nikolaitákat (kik Baur s többek állítása szerint paulinus ker.-ek), s nem ily türelmetlenség-e a III, 13-ban lévő nyilatkozat ? Az eredmény tehát itt is az : hogy az apok. nemcsak 1 eh e t János apostol müve, hanem, a mennyire megengedhető az ily dologban apodiktice nyilatkozni, annak kell is tennie. (Folytatjuk.) .Of ISKOLAÜGY. A TANÜGY ÉRDEMÉBEN. XI. (Folytatás.) A szellemi foglalkozás gyakori változatosságának lélektani törvénye, valamint a tehetségek öszhangzatos fejlesztését kivánó növelési elv szükségkép föltételezik sőt igénylik azt, hogy a szellemi erő huzamos ideig s egyoldalúan bizonyos változatlan irányra feszítve ne tartassák. Egy élő s éltető elv, egy szellem hassa át a külömbféle tantárgyakat s uralkodjék mindannyiok felett. Valamennyi tantárgy csak egyetlen müszervezetet képezzen, a melyben egy a központi és legfőbb; de a többiek is külön-külön lényeges alkatrészekül ismertessenek, minthogy ezek nélkül közpun! i és legfőbb nem is létezhetik. Ily értelemben kell, hogy egyegy osztálynak s egy tanodának tanárai összemüködjenek. Ez azt teszi, hogy ki-ki ne az ö kedvenc tudományát, hanem az összes tanszervezet alapeszméje szerint legfontosabbat tartsa olyannak, beismerve azt, miszerint önmagában s különvéve is bármelyik tudomány állhatna ugy főcélul; de itt, a közös tanszervezetben, csak viszonylagos értékkel bír. Szintén ez elv kívánja azt is, hogy a tantervileg kijelölt s megállapított tanmód, és a leckeórák beosztása egészen az alapszervezethez alkalmazott s természetes legyen. Meghatározza továbbá, hogy a tantárgyak mily sorozatban következzenek egymásra, — hogy a fensőbb fokú és feszitettebb munkásságot igénylők miként váltakozzanak a könnyebbszerüekkel és megfordítva, — és hogy — a világegyetemnek körzetes pályafutásához hasonlag — a munkásságot felváltó pihenés, megujulás alkalmairól is kellően gondoskodva legyen. 4. Tanítsunk meg egyetjól és biztosan, mielőtt másikra elő- és tovább haladnál. Eleinte csak keveset, de az a kevés legszükségesebb, sőt legkönnyebb is legyen. Ez azután ezerfelé is forgatva, ismételve, a régiből mindannyiszor felújítva kell elővennünk, mely készletet gondos elöszámitással, a tanítvány felfogási képességéhez mért s előre kiszabott menynyiségü uj tanitmánynyal pótolgatva kell gyarapítani. Uj tantárgyat csak akkor vegyünk fel, ha az, mely korábban legfontosabb volt s a középpontot képezé, főtételeiben a szellemnek már elveszthetlenül sajátjává lett. Egy és ugyanazon időközben mindig csak egyetlen fő tantárgy képezze az oktatás középpontját. 5. Bármely tudomány lett légyen mindannyiszor fő tantárgyul fölvéve, abból csak a legfőbb tantételeket kell kiemelni s betanítani. Ezt pedig minden oldalról kimerítve, mindenkép teljesen begyakorolva — ugy adjuk elő, hogy az a növendéknek mindenkorra elidegenithetlenül sajátjává legyen, s alkalmazás eseteire mindig biztosan elővehesse. Az ujabb korban a gymn. rendezése iránt nyilatkozott igen becses szakértő érdekeltség figyelme több ide tartózó mozzanatokra is kiterjedett. Nevezetesen kérdésbe hozatott, hogy az egyes tantárgyak, képző hatásukat s az ifjúi szellemre gyakorolható befolyásukat tekintve, mily kölcsönösségi viszony-