Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-10 / 23. szám

elökönyörgő Sandon, Somogymegyében. — Meghalt 1865-ben novemb. 30-án, szélhüdésben. Végtiszteletén nt. Andorka János esperes és Renner Endre lelkész urak tartottak Gyászbeszédet. — Gyámoltalan özvegy nö és hat árva gyermek, kik közt három még kiskorú, — siratjak a hü férjet s gondos atyát, Nem akarom a boldogultnak részletes jellemrajzát adni; — mert könnyen igazságtalan lehetnék vagy ö iránta, vagy mások iránt. De föl kell említenem, hogy a tudományokat rajongva szerette, hogy minden körülmény közt bátran ki merte mondani saját véleményét, még akkor is, ha az egyház tanaival ellenkező volt. A szószéken, — saját állítása szerint — soha nem mondott egy szót, mely egyszersmind saját szent meggyőződése nem lett volna. Ami oly túlszabadelvü férfiúnál, mint ö volt, csaknem lehetetlen dolog. Kár, hogy szorgalmasan gyűjtött papi dolgozatai nem lelhetők fel irományai közt! — Mint tanitó, iskoláját magasb álláspontra emelte. A nemzeti történetet ezelőtt évtizedekkel tanította már, midőn mások még alig gondoltak annak jellemképzö erejére. A természettudományokban, melyeket kimondhallanul szeretett, meglepő haladást tettek tanítványai, Késő aggkorában néhány gazdászati cikkel lépett fel az irodalom terén. Egy ilynemű értekezése ezüst billikom pályadíjt is nyert. — Szabadelvű, tudományszeretö férfiú és rajongó magyar volt! — Béke porainak. Horváth Sándor. N E C R 0 L 0 G. A máramaros-Ugocsai ref. egyházmegye köztiszteletben élt Nestorának immár csak emléke van fenn az élők között. Foglalkozzunk azzal néhány sorban. Egy 87 éves, olyan áldott testi-lelki épségben tölt élet, mely kora ifjúságától szintén a végpercekig a Múzsák barátja volt s majdnem 60 év hosszant vis'elé méltán, a legváltozatosb körülmények közt, a magyar prot. papnak „tiszteletes" címét, bizonyos tekintetben egy kis részlete egyházunk történelmének. Néhai b. e. t. t. Nagy István űr az, kinek emlékére szentelvék e sorok. Alulírottnak, az utóbbi 7 év alatt, a kegyelet szent jogán „kedves tiszt, atyám uram" néven kitűnően tisztelt barátja volt ö; csak nem régiben még „kedves tiszt, fiam uram" megszólítással irta hozzá sajátkezüleg s nagyobb részt latin és magyar versekben fogalmazott levelét. 0 az, kiről a h. h. t. — keresztúri egyház történetének megírása alkalmából, a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 1860. évf. 1506. lapján rövid feljegyzés olvasható, s kit a pásztorok fejedelme, hosszú időn keresztül „jámbor és hív szolgáját" magához szólila, jutalmának elvételére, f. é. május 4-én. Temetteték Fertös-Almáson, május 6-án. Született Debrecenben, 1779. sept. 12-én. Tanulói pályája, az ottani elemi iskolán kezdve, végig nyúlt a főiskola azon idö szerinti egész tanfolyamán. Említve volt már felöle, hogy a gymn. V. osztályban Csokonai V. Mihálynak tanítványa volt. Most elismeréssel szólhatunk a költőnek tanitói képességéről, a közelébb elhunyt egyik tanítvány lelkében hátramaradt s egész életre maradandó hatású eredmény után. A boldogultnak több kötetre menő írott dolgozatai és leginkább versekben írott naplójegyzetei mutatják, hogy ö a növendék korában lelkére hatott költői szellem ihletét koporsóba léptéig szentül őrizte és ápolgatá. Ez aztán bizonyos kedélyhangulatot szült nála, mely, tiszteletre hívó az ifjabbak és szeretni való az egykorúak előtt, és következetesen hü jellemvonásul maradt a férfiú és aggastyánnak életében. Theologiai pályája végeztével a gyomai egyházban — academica promotion — viselt rectori hivatalt az 1802

/1

,,. évi időközben. Ezután Pozsony, Bécs és Marburgban huzamosabb időt tölte a németnyelv tanulása és szakjában tovább művelődés kedveért. Majd a külföldi egyetemek látogathatásálól elzáratva, Modorban idözése után viszszatért szülő földére. Itt több izben teljesite papi szolgálatot, bár segédlelkészül alkalmazva nem volt. 1807. a beregi e.megyében keblezett gulácsi egyházba hivatott meg lelkészül. Ugyan ekkor, és pedig az e.megyének Marokpapiban tartott gyűlésén szenteltetett lol, mely tractuson szentelés akkor itt az utolsó előtti izben történt. Itt nősült először, s önmaga előadása szerint — egy pár év után — nejétől a megyén elválasztatott. E házasságból született fia, Károly, előbb eszlári pap volt az Alsó-Szabolcs—hajdukerületi e.megyében, utóbb alsó-józsai tanitó-pap ugyanott. Meghalt 1863. Emlékét az agg szüle chronostichonban jegyzé naplójába, melyből egy kis jellemző részletet közölni jónak látom e helyütt. „Jó pap volt, mig napa s nője. — Nem lett jégre kísérője, — melyen bukdosván, idö nap — előtt lön bús és hanyag pap.... O, ossa cubant molliler — et resurgant feliciter, — ad vitám beatam, jam quae — Mortis nescia gelidae." Gulácson öt évig szolgálván, a csekei egyházba ment át, szintén öt évig szolgálván abban is, többek közt a dicső emlékű Kölcsey Ferenc állal is szeretve és becsültetve. A csekei egyháznak ezen korban okvetlenül a beregi e.megyében tartoznia kellett, ma a szathmáriba esik. Innét a salánki egyházba jutott, melyben 20 évig szolgált. Ezen időben létesült az 1821-ik évi coordinatio, melynek értelmében jött át — egyházával együtt — a boldogult az akkor egyesitett máramaros-ugocsai e.megyébe. Az 1825. év folytán történt superintendensi körlátogatás alkalmával Budai Ésaiás s annak jeles úti társa, e.ker. főjegyző, Nagy István, h. böszörményi lelkész urakat, legtöbb helyütt fényes bandérium kíséretében, mint e. m. tanácsbiró, ö vezette az ugocsai egyházakban tett látogatásoknál. Feledhetlenül jó emlékű napok voltak ezek a boldogultra nézve. Salánkról jutott a fertös-almási, majd innét 8 év multával, a fekete-ardói egyházba. Itten töltött 12 évi szolgálata után az 1857-ik év T.-Kereszturban lelte öt, hol négy évig szolgált többnyire segédlelkész, majd administrator tartása mellett. Innét lépett nyugalomba az 1861-iki tavaszon. Az e. m. nyugintézet és a t.-keresztúri pap-jövedelmének bizonyos részletével — járultak a kevés igényű öregnek kitartására. Öt éves nyugalma napjait F.-Almáson egyik leánya családi körében tölté. Innen vette alulírott a jó öregnek hosszú, olykor ívekre terjedt leveleit, melyeket alexandrinus versekben mondott egyik vagy másik unokájának tolla alá, de legtöbbször maga irt, tisztán olvashatólag, bár reszbetö kézzel. Mindenik során a világgal kibékült, a kedélyes öreg, a becsületben vénült jámbor papi jellem, tisztán hazafias érzelmű magyar szól, érzeleg, mosolyg, tanácsol és vigasztal. Sajátszerű kedvteléssel űzte, a századunk elején költ debreceni grammatica szellemében, a magyar szófejtést; a „béketűrés" szó iránt valódi ellenszenvet tanúsított s két szóra választá azt: békén tűrés. Lelkészi hivatala ötvenedik évének örömünnepét a t.-keresztúri egyházban, egy presb. gyűlés alkalmával, igen egyszerű családias körben tartá s maga irta be az egyliázgyülések jegyzökönyvébe. Erre nézve gondolni sem lehet alkalmatlanabb helyzetet annál, hogy agg napjaira, erői fogytán, olyanok közé jut ennek ünneplésével, kik azon korból és viszonyok után, melyekben voltakép szerzé érdemeit, teljességgel nem ismerték az önmagát körülbelül túlélt öreget. Életpályája és hivatali működésének fénykora tetőponton áll, vagyoni jóllétével együtt, mind akkorig, midőn Salánkról mintegy lépcsözetenkint csekélyebb jövedelmű egyházakba változik. Tegyük kérdésbe: igy szenvedtetni-e a szegény prot. papot? vagy inkább gyülekezeteink sinlödjenek élethosszig-