Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-03 / 22. szám

időt ki kellene minden esetre a collegiumban együtt lakókra nézve szabni, de oly kikötéssel, hogy a gyermekek magok, önerejökön készüljenek feladataikra, tegyék meg mindazt, amit a rendes tanitók vagy tanárok tanításuk alapján erejükhöz mérve otthoni teendőül kihagynak, a felügyelőnek legfeljebb csak azon esetben engedve meg a tanításba való beléelegyedést, ha a gyermek nagyon kéri — mikor is bezzeg másként fogna figyelmezni, mint midőn más nógatja a tanulásra — s látja a felügyelő, hogy saját erején — alkalmasint figyelmetlen levén a tanításon — csakugyan sehogy sem képes boldogulni, — aztán megérzi magában az illető felügyelő, hogy egyébként jól érti a tárgyat s derekasan hozzászólhat anélkül, hogy a gyermek eszét tévú.ra vezesse; különben a tanitás segédkezés ne csak ne szabatnék kötelességéül, hanem még instructiójául lenne adva, hogy sokszor, nagyon kéretve is, készakarva ne segítsen, hogy igy rászorítva, kényszerülve érezze magát a tanuló, lelke egész erejével figyelmezni a köztanitáson, hogy az otthoni feladatokkal is aztán fel ne akadjon. Ezen az úton képzelem csak, hogy idővel a mostaniaknál figyelmesebb, önmunkás, önerejükön gondolkozó tanítványaink növekednének. Az önmunkásság igy — mi körülményeink közt a sok tanulásra-hajtás miatt csaknem lehetlenséggé vált — hova tovább mindinkább lábra kapna intézeteinkben, melynek előmozdítása, <f elővarázslása s meghonosítása egyike a nevelés legnevezetesebb céljainak. „Az önmunkásságra való ösztönzést s hajlamot tartom én— mond Diesterweg — ugy a tanulóra mint a tanítóra nézve az alaki kifejlődés s képzés diadalának /" Egyike a (Gothá-ban) most megjelenő legnevezetesebb nevelési munkáknak dr. Ií. A. Schmid (stuttgarti gymnasiumi igazgató) „Encyklopádie des gesammten Erziehungs- und Unterrichtswesens bearbeitet von einer Anzahl Schulmánnern undGelehrten stb." cimü s csak a napokban e tervvázlat megírása után kezemhez jutott munkája is megerősít engem fennebb előadott véleményemben: „Beihülfe durch Privatlehrer — úgymond — ist gewöhnlich vom Uebel. Sie greifen gar gerne zu weit ein, verwirren den Schüler durch Yerschiedenheit der Methode, und vereiteln eincn Hauptzweck der Aufgaben, die Selbstthiiligkeit des Schülers zu üben, indem sie, statt ihn arbeíten zu lehren, die Arbeit ihm ganz abnehmen." (I. kötet 484. lap.). Megint másutt; „Die öífentlíchen Schulen sind eben dazu da, um denPrivatunterricht in Gegenstánden des öffcntlichen Unterrichts überflüssig zu machen. Man kann darüber streiten, welche Art der Unterweisung die bessere sei, aber beide zugleich sind gewiss vom Uebel Dass ein Schüler schwach ist, und z irückbleibt berechtigt nicht zur Ausnahme; doppelle Belastung eines an sich schon schwachen Schülers kann keinen guten Erfolg habén." (V. kötet 204. lap.). Most, hogy triviális kitétellel éljek, nem eszik a tanuló, hanem folytonosan tömik, még pedig mindegyre magokat gyakorló gyakorlatlan tömök. Csoda-e, hogy e hatáskörből, az iskolából kikerülve igen sokan mintegy undorodnak a szellemi eledelektől. Mindennel inkább foglalkoznak mint olvasással, tanulmányozással. Osztálytanítóinkkal is hányszor meg nem történik, hogy csak év végével látjuk be, mikor már nem segíthetünk a dolgon, hogy kár volt a gyermekeket kezükre bízni! Pedig ugyancsak igaza van a többek közt Verulami Baco-nak, a nagy gondolkozónak, a kisebb gyermekek tanítására vonatkozó következő megjegyzésében: „Valamint az ifjú növénynél az élet kezdetén a legkisebb sértés, vágás igen nagy következéseket szül és csaknem teljes elcsenevészedést okoz : ugy a kis gyermekeknél is az első növelés és oktatás által elkövetett hibák, balfogások elnyomorítják a szellemet és megfojtják a természetszabta tökélyre juthatást. Valamint Róma inérhetlen növekedésének alapja — folytatja tovább — az első hat király bölcseségének és vitézségének tulajdonitható: ugy az egyes ember, a férfi szellemi tulajdonainak országos vagy világtörténelmi nagyságra fejlődésének alapja az első elemi nevelésben van letéve." Ilyen formán vélekedik a mi dr. Boros Mártonunk is az „Első gyermekkor"-ról irt jeles müvében: „Nem lehet kétségbe hozni — úgymond — hogy erkölcsi valónk s az okosság mértéke az életnek első éveiben alapulnak: fordítsunk abban mind a testre, mind a lélekre méltó figyelmet; mert ki tudja : a titusi szívjóság s newtoni magas elme, vagy megfordítva: a robespierrei álnokság az életnek melyik pillanatában veszi eredetét." E mindegyre változó tanítóink működéseinek elgondolása okozta azt, hogy a már elfogadva s gyakorlatban levő „szervezeti javaslat"-unkra vonatkozólag, miután ugyanis magokat a nevelés- s oktatástani eszméket s elveket, ugy szintén az ajánlott kútfőket, érdem szerint, derekasan méltányolja, a tanitói erőkre, a végrehajtásra térve ugy nyilatkozik a „Prot. Egyh. és Isk. Lap"ban (1861. 27, 28. sz.) egy jeles s jó indulatu ismertető (alkalmasint Göncy Pál), hogy ez az ajánlott tervezetnek „Achilles sarka," „iskolai nyomor." „Ha kétségbe nem vonom is — úgymond — hogy helylyel-közzel ezen promovendus és ambulans tanitók között fog akadni egy-egy kószörületlen gyémánt; de jövendülöi képesség aíí'ectalása nélkül bátran kimondhatom, hogy az ily ifjak, liabár minden kritikát kiálló tanitói szigorlatot adnának is, legjobb akarat mellett sem képesek amaz elébe irott szép és valóban mindenki bírálatát kiálló tervet reálisálni. — Nem egy-két év kell arra, hogy akárki is képes legyen annyi tanitói gyakorlottságra szert tenni, hogy tanítása sikerét biztositni tudja, — hát még ha azt hozzávesszük, hogy az emberi természet közös tulajdonánál fogva minden ilyen változó tanitó inkább a látszatra, a közönség előtti csillogásra dolgozik, mint a valódi mélységre törekvésre ?!" Ily, a Göncyével teljesen egyező véleményt nyilvánít „Észrevételek közép-tanodáink körül" cimü cikkében pápai tanár t. Szabó Károly: „Talán — úgymond — valaki azon meggyőződésben is él, hogy a gym. tanárság nem kiván hivatalnak élést, állandó és rendes állomást ? Azt hiszi talán, hogy ez csak átmenet, előkészítő lépcső valamely jövedelmes lelkészi vagy épen akadémiai tanári állomásra? és ehez képest nem is követeli, hogy a tanár állomáson maradjon ? Igen, de épen a tanárok gyakori változása, betegsége az iskolának, akadálya az összefüggő, rendszeres haladásnak, romlása az egyöntetű tanultságnak. Mégis csakugyan