Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-03 / 22. szám

gedhetik. Ez a deismushoz való következetes ragaszkodás folyománya! A ki szigorúan hü marad a deismushoz, amazokat el kell vetnie, más szóval szakítania kell a positiv vallással, s ama tény, hogy kivált az elsőbb deisták, a két fél közt ingadozva, a kijelentést most fölébe, majd melléje rendelik az észnek: világosan mutatja, hogy a deisták a megkezdett lovagias küzdelem végcélja felöl nem egyenlő mértékben voltak tisztában magokkal. Elég az, hogy a deismus optimistikus irányához hiven jó eleve síkra szállnak a csudák és kijelentés ellen. S mit tesz föl e fönebb is érintett irány ? Azt, hogy e hiány nélküli, tehát legjobb világnak teremtője egy bölcs Isten. S ha e világnak folyását eme legfőbb lény akárminö, ha még egyszer oly bölcs, intézkedés által változtatná is meg, kimutatná azzal, hogy az nem a legjobban volt megteremtve. Megzavarná a természet rendjét, megbontaná annak örök törvényeit. Ily tény összeegyeztethető volna ugyan a legfőbb hatalomnak, de nem a legfőbb bölcseségnek eszméjével. Innen van, hogy némely deista megengedi ugyan a kijelentés, söt a csudák lehetségét is, de bizonyos föltételek, hogy ugy mondjuk, kritériumok mellett. Az oly kijelentés, vagy csuda, mely az ész szabta im e föltételekkel nem bir, hamis, mert össze nem egyeztethető Isten azon bölcseségével, mely mindig és mindenütt okos célok szerint cselekszik, de az ö végetlen tökélyével sem, mely saját müveiben homályt, hiányt vagy épen ellenmondást nem ismer. Mindez azonban csak a vallás lényegére vonatkozott, s ép ezért nem érintette a látható egyházat, mely ellen Hobbes és Locke szólalt fel különösen. Eobbes ugyanis jó előre kimondá, hogy az egyháznak, mint olyannak, nincs hatalma, más szóval, az egyház nem büntethet, mert nem j u t a 1 m a z. Locke pedig azt mondja, hogy a confessiókhoz való föltétlen ragaszkodás volt eleitől fogva oka az egyház türelmetlenségének, mert azoknak érvényesítésére jogot formált magának, s e fictio juris megszülte az eröszakot, a hatalmaskodást, mi már magában véve ellensége minden vallásos gondolkodásnak, minden erkölcsi életnek. Csak a felhozott ok mutatja igazán, hogy mire célzott Locke, midőn valódi vallásos érzülettel követeli a teljes vallás-türelmet. A confessiók ellen határozottabban irányult Cherbury és Schaftesburv támadása. Amaz szerint semmiféle erőszakolt dogmákra nem lenne szükség, hanem azok helyeit el kellene fogadni a nemzetek közérzületét, mint a hivés és cselekvés juérpo)/ apKrrov-il. Az utóbbi a vallást erkölcstanána akarja változtatni, mely confessiók nélkül is képes lenne áthatni a társadalom minden rétegeit, s azon igazán üdvözítő vallássá változni, mely a fanatismus dühöngő háborúi helyett békét és egyességet hozna a földre. Adjuk hozzá ezekhez a csudákról és jövendölésekről adott magyarázataikat, s lehetetlen észre nem vennünk az önkényes eljárás hibáit egyfelől; másfelöl a deisták azon jóhiszemű meggyőződését, hogy csak a z és csak ügy igaz, a mit és a miként ők állítják. Tökéletes ellenlábasai, sok tekintetben, a positiv vallás embereinek. Ezek hitetlenségnek, atheismusnak kereszteltelnek mindent, mi össze nem egyezhető a kijelentéssel; azok t. i. a deisták, babona, vagy épen pap-csalásnak szeretik venni mindazt, ami az ö teljesen kész természetvallási fogalmaikba ütközik. Vannak köztök olyanok, kik két részre osztják az emberi nemet, csalók és csalottak osztályára, s ők magok színlugy örülnek, hogy nem az elsők közé tartoznak; de nem veszik észre, hogy dacára józan eszök örök világosságának, és csalhatatlan bizonyosságának, nemcsak magokat sorozzák a csalottak osztályába, hanem azokat is, kiket pl. Collins a mult idők legnagyobb embereinek s vezéreinek tartott. A deismus rendszerén több tévedést látunk, mintegy veres fonalként, áthúzódni. Fö tévedése a deistáknak kétségenkivül abban áll, hogy az angol egyházat azonosították az egyetemes keresztyénséggel, s téves inductiojok útján az egy tag bűneit az egész testnek nyakába vetik, egy rész hiányaiból az egész fogyatkozásaira következtetnek. A hibás kiinduláspont volt oka legtöbb ferde következtetéseiknek, nevezetesen hogy ugy beszélnek a ker. vallásról, mintha az teljesen ellenkeznék az emberi észszel, a természettel s ennél fogva a természeti vallással, melyet többen szembeállítanak a keresztyénséggel, s azt mondják, hogy a kettő közül csak egyiknek lehet igaza. Többen közülök meg nem foghatják, hogy az emberiség egész mostanáig hitelt adhatott az annyi emberi fércmü és babonával túlterhelt keresztyén vallásnak, mikor ott van a tiszta természelvallás. Szemet húnynak a világtörténelmi fejlődés positiv mozzanatai előtt, azok helyébe subjectiv világnézletöket akarván csúsztatni. Ahelyett, hogy a vallásos élet folyamának megiszaposodott medrét s bomladozott partjait szabályoznák, illetőleg kitisztítanák, a folyam továbbhaladásátszeretnék meggátolni, sőt ami több, azon lehetetlenségen törik fejőket, hogy a széles folyót szük kútfejébe szorítsák vissza. Isten legjobbnak teremtette e világot — ugy mondanak — de az emberek elrontották, szükség tehát, hogy ismét visszatérjünk az ártatlanság állapotára. Mintha bizony az ártatlanság már magában a szentség és nem az e 1-1 entétek szunnyadó állapota volna. S ha a természet fokozatos fejlődése folytán ez ellentétek megszülettek, söt meg is izmosodtak, mit tegyünk ? Ha az egykor ártatlan gyermek küzdő férfivá nöüe ki magát, vájjon lehetséges-e visszatérnie a gyermekjátékokhoz ? Bizonynyal nem, s ime a deisták mégis hasonlót követelnek az emberiségtől, s ezáltal jönnek ellenmondásba önmagokkal és a történelemmel. Még csak egy tévedést szabadjon érintenem. A deisták elvetették a vallásból mindazt, amit az észszel fölfogni nem lehet, azon hitben, hogy az nem is tartozhatik a vallás lényegére, pedig valamint a természetben, ugy a vallásos élet terén is vannak működő erők, vannak tünemények, melyeket a rideg ész, valláserkölcsi fogalom alakjában kifejezni nem képes. Ila ez igy nem volna, aklror ama deistikus nézetre jutnánk, hogy a vallásos életre elég a tudás, e másodrendű dolog, holott igazán vallásossá, az istenieknek vallott igazságok átérzése és átértése teszen.