Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-04-29 / 17. szám

másik egyház mellett apologiát irni; hanem csak a tényeket akarjuk constatálni. Iveket kellene e lapokból igénybe vennünk, mit a t. szerkesztő űr épen ugy, mint a kegyes olvasó megköszönne, ha az ág. ev. egyház symbolicus könyveinek különösen a Formula Concordiaenak erre vonatkozó minden tételeit idézni akarnók. Lássunk tehát csupán egy, nagyon rövid pontot: „ex eo, quod unió personalis docet, quomodo divina et humana natura in persona Christi sint unita, ut non modo nomina communia, sed r e a 1 i t e r e t i a m et re ipsa inter se, sine omni confusione et exaequatione essentianun, c o m m un i c e n t, promanat etiam doctriria illa de communicatione idiomatum duarum in Christo naturarum." *) Ennek ellenében a Consensus Tigurinus (1545) azt mondja, hogy „Krisztus valóságos ember teste (a mennybemenetel után) az ö okos emberi lelkével nem istenült, azaz Istenné nem változott, hanem csak megdicsőült. De a megdicsőülés az emberi test lényegét nem semmisiti meg, hanem csak gyarlóságát veszi el és a test dicsövé (herrlich), fényessé és halhatatlanná tétetik. A mennybemenetel után Krisztus testileg nincs a földön, miután valóságos emberi testénél fogva csak egy helyen lehet, és nem mindenhol." íme, mi világos ebből, hogy a vita tárgya e pontra nézve az emberi és isteni (nevezetesen Krisztus emberi és isteni természete) közti viszony. Ugyan e forrásból eredt a praedestinatio s illetőleg az isteni kegyelem általánossága tanára vonatkozó eltérés, noha tagadhatatlan, hogy a reformatio kezdetén Luther és Melanchton is hajlandók lettek volna Augustin értelmében a praedestinatio dogmáját elfogadni. Azonban ugy élére állitva e tant, mint Kálvin institutioiban, vagy mint az általa eszközlött értekezésben: „Consensus pastorum eccl. Genevensis de aeterna Dei praedestinatione, qua ad salutem alios ex hominibus elegit, alios suo exitio reliquit, item de providentia, qua res humanas gubernat," tőle Luther követői elborzadtak. Másfelöl tudjuk, hogy Schweizban is voltak kitűnő theologusok (péld. Zürichben Bullinger és Bibliander), kik egyetemes isteni kegyelmet tanítván, az absolutum decretumnak és gratia irreristibilisnek ellenszegültek. Egyébiránt itt újra ismételjük, hogy ezúttal nem lehetvén föladatunk a praedestinatio hitekének taglalatába bocsátkozni, fölemlitésével nem volt más célunk, mint szinte azon részt constatálni, hogy a nézetekben való eltérés itt is hasonlóképen az Isten és ember közti viszony különböző felfogásából származott. És hozzátesszük, hogy a két reformátort, t. i. Luthert és Kálvint, semmi sem jellemzi hívebben, mint azon ellentét, melyben a praedestínatióra nézve álltak. A praedestinatióval szoros kapcsolatban áll a megigazul á s körüli azon kérdés: vájjon mindazok, a kik egyszer valóban hivőkké lettek, következőleg megigazultak, akkor is biztosak-e hitökről, megigazulásokról és üdvösségökről, midőn nagy bűnbe esnek ? Természetes, hogy a szi*) Lib. symb. eccl. Lutli. Meyer. 473. Form. Conc. Pars II. VIII. De persona Christi. Egyébiránt 1. erről ez egész terjedelmes cikket, mely épen Zwingli nézeteit ostromolja. goru praedestinatio híveinek azt kell következetesen felelniök, hogy igen; mert szerintök a hit el nem veszthető, bizonyos tekintetben character indelebilis; mig a másik oldalon állók ezt épen oly következetesen tagadni kénytelenek. Miután az emberinek és isteninek egyesítésére vonatkozó eltérő tan a két egyház rendszerében oly kitűnő szerepet játszik, legkevésbé sem csodálhatni, hogy annak nyomai oly fontos dogmában is, mint a sacramentomok, föltalálhatók. Ha valamint maga Zwingli, ugy Kálvin és későbbi symbolicus könyvek eltértek is az előbb nevezett reformátornak azon nézetétől, mely szerint „sacramenta sunt signa vei ceremoniae, quibus se homo ecclesiae probat aut candidatum, aut militem esse Christi, redduntque ecclesiam certiorem de sua fide," ugy hogy a szentségek csupán a hitvallásnak jelei volnának: mégis lényeges azon eltérés, mely a két egyház felfogásában a szent cselekvényekre vonatkozólag kifejlődött. Később ugyan maga Zwingli is elismerte, hogy „auxilium opemque adferunt fidei." De valamint ez, ugy a symbolicus iratok magyarázatai sem közelitették meg a lutheri bensőséget. Ezek szerint ugyanis, mint a melyek föltétlenül Kálvinhoz csatlakoznak, a szentségek által eszközlött isteni kegyelem nem egyesül oly szorosan a földi elemekkel (a keresztségben a vizzel, az Úrvacsorában a kenyérrel és borral). Igy különösen az Úrvacsoránál jelen van ugyan e kegyelem, de nem a külső jegyekkel egyesülten, hanem csak az o b' 1 a t i o által összekapcsolva, ugy hogy a hitetlen e jegyek által semmiben sem részesül, mig a Formula Concordiae szerint a méltatlan vendég is kapja az Úr testét és vérét, hanem 1. Kor. 11, 27. nyomán „Ítéletet eszik és iszik magának." Épen ily szoros kapcsolatba hozza egymással a keresztségnél a kegyelmet és vizet Luther mindkét katekizmusában. Ki nem látja itt ismét ugyanazon eltérési pontot, melyet fönebb kijelöltünk ? Hogy e különböző felfogás az Úrvacsorai tanban még szembeszökőbb, azt bizonyítanunk sem szükséges, annál inkább, mivel ez kényszerű következménye azon felfogásnak, melyet mindenik fél saját körében Krisztus személyéről kifejtett és fölállított. Annyit mindenesetre mindkettőnek dicséretére ki kell jelentenünk, hogy egyik is, másik is a legnagyobb következetességgel járt el az egyes fő elfogadott elvnek az egyes dogmákra alkalmazásában. Miután azonban azon atyánkfiai is, kik nyakra-főre szeretnék rögtönözni az uniót, ez eltérést elismerték noha — őszintén kijelentjük — ezt meglehetős könnyelműséggel, vagy legalább felületességgel csekélylik, erről nem akarunk részletesebben nyilatkozni. De lehetetlen oda nem irányoznunk figyelmüket, hogy ez csak egy felsőbb elvnek folyománya ; annyit pedig ők is kénytelenek lesznek elismerni, hogy valamely rendszerben nem lehet a föelvböl folyó egyes tételeket csak amúgy tetszés szerint elfogadni, vagy elvetni, ha csak a szerves egészből következetlen chaost nem akarunk conglomerálni. Csupán egyetlenegy különbséget találunk az ág. és helv. hitv. evang. egyház közt, mely nem a fönebb kifejezett elvből származnék, s ez a templomok berendezése és az