Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-04-22 / 16. szám

tani. — Azon „Religió"tól mely örömmel constatálja," hogy amit igaznak tartok, kimondom még akkor is, — ha általa hitsorsosim egynémely tekintélyesbjével ellentétbejutok is,— annyit legalább méltán megvárhattam volna, hogy efféle perfide kérdésektől kiméljen meg. Egyébiránt a „Religio," legkevésbé sem volt képes az uralkodó vallásróli nézetemet, követkézŐ soraival megdönteni : „Mi nem térhetünk el amaz állásponttól, mely a syllabus három utolsóelőtti pontjaiban nyert kifejezést, s melyet legalább eszményképen a legtökéletesbbnek tartunk, mivel a vallási igazság lényegben csakis egy lehet." Mert ha igaz is a syllabus azon állítása, hogy a vallási igazság lényegben csakis egy lehet; ebből még nem következik, hogy tehát azon egy igaz vallás uralkodó is legyen. Megmondá ezt Jézus, hogy az ö birodalma nem e világbóli: miként egyeztethető már ezzel össze, az uralkodó vallás eszméje ? ! Ami pedig a tetszvényjogot illeti, erre nézve némi felvilágosítással tartozom. Hogy miért tartom a teszvényjogot elvetendönek, kitűnik ez nemcsak a 102. 1. 89. §. IV. pontjából, hanem különösen könyvem azon helyeiből, hol az itt kimondott elvek gyakorlati magyarázatát adom; kitűnik tehát a 175. 1. 166. §. 2-ik és 217. 1. 206. §. 1-sö jegyzetéből, hol hatályosan igyekeztem felszóllalni az 1791. XXVI. §.-sa ellen; mely a fejedelemnek a protestáns egyházak ellenében megadja a tetszvényjogot, vagyis kimondja, hogy zsinatokon csak a fejedelem által előlegesen jóváhagyott tárgyak felett lehet határozni, s hogy az ott alkotott törvények és szabályok, csak miután a királyi felügyeleten átmentek, és jóváhagyásban részesültek, nyerjenek jogérvényes erőt. Ezt értem már én a tetszvényjogon s ez ellen keltem ki. De miután egy tárgy iránt két elvet követni nem vagyok képes, és mert a mit magunknak kivánok, kivánom azt másoknak is, vagyis kivánom a róm. katholikusoknak is: kiakarom terjeszteni a tetszvényjog elméletét a róm. kath. egyházra is. Ezt hozza magával a keresztyéni „szeretet parancsa". — íme tehát leplezetlenül ismét kimondom, hogy én a tetszvényjogot, a róm. kath. egyház irányában sem kivánom alkalmazásba venni: adjanak ki a belföldi püspökök és más egyháznagyok nekik tetsző rendeleteket, csakhogy azok az államcél s a közérdek ellen ne törjenek. Mert ha ez eset áll elő, akkor az állam önmaga iránti kötelességet teljesít, ha a rendeletet kibocsátó egyént, — azt tehát a ki netán kibocsátványával az állam nyugalmát zavarná, a közrendet háborgatná s izgatást célozna, — felelősségre vonja, a fenálló törvények szerint fenyíték alá veti, s a kiadott rendeletet érvényteleníti. Ami pedig azon vádat illeti, hogy a „finis sanctificat media"-féle hamis ráfogások ködéből, én sem birtam kíeemelkedni, arra csak azt válaszolom: fájdalom ugyan, de a történet megcáfolhatlanul bizonyítja, hogy nemcsak Husz stb. égettetett meg máglyán, hanem Spanyolországban, Németalföldön és hazánkban is számtalan ártatlan protestáns vér párolgott fel az egekbe! Különben a „Religio" e részbeni apologiája kedvezőtlen időben látott napvilágot; mert alig mondám el, hogy a róm. kath. egyházat is már „emelkedettebb állásponton" képzelem,— sime a róm. katholicismus úgyszólván tűzhelyéről olvassuk, hogy a papok lázilása folytán fojtogatják és égetik a protestánsokat! Nem hagyhatom megjegyzés nélkül a „Religio" azon állítását sem, hogy „a rendezés, ennek előfeltételeiről stb. mondottak kath. egyházjogi tankönyvekből tisztán átvetteknek tekintendők." Ez nem áll ugy amint mondva van. Mert amint előszavamban is leplezetlenül kijelentettem, a róm* kath. egyházjogra vonatkozólag leginkább a nem róm. kath. vallású Richtert igyekeztem követni; azonfelül pedig természetesen felhasználtam több, csakugyan róm. kath. tudós müvét is, valamint forgattam magam is a corpus juris canonici-t, és más oly könyvet, melyben pápai ujabb rendeletek, allocutiok stb. feljegyezvék. Végül kijelentem, hogy egyáltalában nem azért tettem igénytelen megjegyzéseimet, mintha a „Religio"val keresni akartam volna a polémiát. Még ha talán kíméletlenebből bírált volna meg : hallgatandottam. De a modor, melyen az ismertetés volt tartva, kényszeritett — mint már fenebb is mondám — felszólalásra. Nemcsak dicséretei voltak olyanok, melyekkel másokat metszeni akart, hanem „a könyvön itt-ott felismerhető jóakarat és mérséklet" is oly hangon volt elmondva, mintha protestáns egyházunkban csakis elvétve lehetne egy-egy türelmes és igazságot szerető egyént felfedezni. Kovács Ferenc. KÜLFÖLDI EGYHÁZ és ISKOLA. (A barlettai mészárlás.) Barletta 20,000 lakosú kereskedő város, a nápolyi királyság Bari tartományában. Ezen testestül lelkestül katholikus városban, mintegy két év előtt protestáns iskolát alapítottak. Nem titok, hogy a protestantismus Olaszországban gyökeret akar verni, s különösen az angolok buzgólkodnak a térítésben. — ACorrire della Marche olasz lap egy rémeseményről tudósít, mely egy-két olasz kath. papot az álszenteskedés, jesuitismus, szeretetlenség és legundokabb türelmetlenség büzhedt fertőjében tüntet fel. Az esemény következőleg történt: Március 19-én a protestáns iskola előtti téren roppant néptömeg gyűlt össze, mely kihágásait azzal kezdette, hogy az iskolából kijött protestánsokat kővel dobálta és bottal ütlegelte. Boldog volt az, ki hamar menekülhetett; de ez nagyon kevésnek sikerülhetett. Néhányan a szerencsétlenek közül ott a téren maradtak halva és undokul megcsonkítva, a lelkészek egyike a práfect házába menekült. Az aljnép utána rohant, és az alpráfect a hivatalnokokkal együtt a szomszéd házba ügyekezett menekedni. Egy delegátus és három csendőr követték a példát, de a menekülés alatt bántalmakkal lőuek halmaz va. Egy másik delegátust, kit a nép menekült protestáns papnak tartott vérben fagyban hagytak. Néhányan ezen fanatikus jakobinusok közül egy protestáns házába rohantak, kit azonnal le is gyilkoltak, s felgyújtották az épületet, miután ezt először kirabolták, Ezt az eseményt Chiave olasz belügyministér az országgyűlésen következő felvilágosítással kisérte: Az megtörtént, hogy egy barlettai kath. hitszónok a templomi szó-