Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-18 / 11. szám

követik az előadások, az értekezletek, a gyakorlati tanitás; este közgyűlésben találkoznak, mely eszmecserének és vitatkozásnak van szánva. Mindenkinek van joga hozzászólni felváltva a napi renden álló tárgyhoz: ez a parlamentbeli küzdtér a mindkét nemű iskolamesterek számára. A város lakossága, hol ily gyűlések tartatnak, gyakran vendégszeretettel fogadja a két nembeli fiatal készülőket, az állam pedig egy részét fizeti az úti költségeknek „Mindenki tudja, hogy a közoktatás a nemzet föérdeke, s mindenki örül, ha valamivel elősegítheti baladását." Ily módon fejlik a leendő tanítóban az önbizalom, az egyéni kezdeményezés, a gyakorlati ész, a szóbeli előadásban való készség. A szó a szabad államok förugója. Vita és szavazás: iine az egyszerű gépezet, mely által a nemzeti akarat érvényesiti magát. A hol mindenki részt vehet a közügyekben, illő, hogy kiki el tudhassa mondani a mit gondol, és bebizonyítani a mit mond. Minthogy az unió növendékserege 15—16 éves koráig járja az elemi iskolákat, méltán kérdezhetni, hogy mit tudnak annyi ideig tanulni. Mindenek előtt olvasni, irni, számolni. Azután sokat, nagyon sokat a földrajzból, minthogy az unió határa két ocean és túl rajta az egész óvilág s a szigetek hona, vagyis Polynesia. Tanulnak mértant, és mértani rajzot, különös tekintettel a földmérésre s építészetre; elemi ugyan de alapos ismeretet a földművelési és mütani vegytanból, csillagászatból, physiologiából az alkotmányos jogtanból, végre zenét. Az olvasás kiterjed az emberi tudomány minden ágaira, az irás bemélyed a nyelvtan, irály, szonoklat és költészet minden csínjaiba, a számtant viszik a meddig lehet! Innen van, hogy nagyobb része azoknak, kik az államok élen állanak, más iskolába nem is jártak. Az elemi iskolának kötelessége e szerint megadni a növendéknek mindent, a mi neki oly országban szükséges, hol a szavazásjog általános, s hol a munkás osztályból kerülnek ki a Lincolnok és Johnsonok, kik más iskola nélkül az unió fejévé tétetnek s arra méltóknak bizonyulnak be. Az iskola ott szoros kapcsolatban van az élettel; a köztársaság és függetlenség alapitóinak beszédei olvasási és szavalati példányokul szolgálnak, s most a polgári háború elején, mihelyt a pártütés kitűzte a szakadás lobogóját, a Sumter erőd magaslatain s ennek híre New-Yorkba jött, a csillagos lobogó azonnal felvonatott a város minden iskolái fölött, s a százezer gyermek, mely azokat népesiti, egykangon éneklé a nemzeti dalt. A tanitás megzavarása nélkül, mindenütt folyt a harcosok segélyezése ; igen sok tanitó fogott fegyvert, sok tanitóhölgy szegődött a korházakhoz. Ohioban 10,459 tanitó köziil az év végéig 4,617 lépett a hadseregbe. Sokan elvesztek, de az év végén sokan már főtiszti állomáson tűntek elö: négyen már tábornokok voltak, kilencen pedig ezredesek! „Az iskola főcélja: szoktatni és képesíteni a növendéket, hogy gondolatait sorozza, hogy számot tudjon adni magának arról a mit tud, s hogy ezt elö is adhassa világosan és rendben. Többet gyakoroltatják a gondolkozást, mint a könyvnélkül való tanulást s azon vannak, hogy polgárokat neveljenek, kik megütközés nélkül tudjanak forogni a szabad haza szabad polgárai között." Nincs kifelejtve a rendszerből a testi erö fejlesztésesem. Szorosan vett gymnasticát nem űznek ugyan, de vannak más gyakorlataik, melyek középfokot képeznek gymstica és tánc között, s mit ők callistheniconna nak neveznek. Bizonyos órákban valamennyi tanuló a nagy fogadó teremben gyűl. A tanitóhölgy zongorához ül, s erősen jelzett ütemekkel indulót játszik. Erre a fiuk s leányok kezet fognak, láncokat, kötöket s mindenféle más idomokat alakítanak , melyek az ókori hellén karokra emlékeztetnek. E rythmusos gyakorlatok alatt a tagok hajlékonyságot nyernek, s a test minden mozdulata szabaddá, könnyűvé, kecsessé és szabatossá válik. A lezajlott háború kezdetétől fogva rendesen fegyverkezelésre és hadi gyakorlatokra is szoktatják a fiukat. Közös ének zongora-kíséret mellett is e változatos gyakorlatok szakítják félbe a tanórák egyhangúságát s megkedveltetik a gyermekkel az iskolát, mintha mulatóhely volna. A fegyelem pedig, nem hogy vesztene a közbeszőtt szórakoztatások által, söt ugy látszik, még nyer. Sokan találták már feltűnőnek az amerikai ember jellemében a látszólagos ellentétet, melynél fogva ö, ki a mindennapi életben oly nyughatatlan, oly könnyen simul a törvény rendeletéhez. Ugyanezt látni már gyermekein. Ezek is, kik otthon oly függetlenek s az apai tekintély alól emancipáltak, példás és egyforma tanulékonysággal hajolnak meg az iskola rendszabályai előtt. (Folytatjuk.) &OHYVISMEBTETES. SZÓVÁLTÁS DR, HEISZLER ÚRRAL. Quis te constituit judicem super me. Kilencedik éve, hogy a „S.pataki füzetek" mellett szerkesztésem alatt a „Prot. Egyh. és Isk. Lap';

is újból megindult. Én azon egész idő alatt soha nem feledkeztem meg a collegialis viszony kötelességéről, s „rajta voltam mind alkalmatos mind alkalmatlan időben" hogy a szükséggel küzködő társlapot a közönség figyelmébe és pártfogásába ajánljam. S mit nyertem viszonzásul? Azt, hogy a „S.pataki füzetek," mikor csak szerét tehették, egyet rántottak rajtam (persze hátrafelé). Legközelebb is az uj szerkesztő dr. Heiszler úr Farkas J. collegám egyháztörténetét bírálván, a függelékben nekem esik és a K. J. úr dogmatikájára irt bírálatomért derekasan megleckéz s lehord. Ha Heiszler úr nem találja gáncsosnak K. J. úr müvét, sőt abban a hiszemben van, hogy annak olvasása által laicusainkat is lehetne theologiai munkák olvasására édesgetni: nyitva állott előtte, mint szerkesztő előtt, a tér, a remek munkát ismertetni, annak utólérhetlen szépségeit kiemelni, s biztositom, sem szerzőtől a nyert babérokat, sem H. úrtól a dicsőséget nem irigylem vala, hogy neki jutott a szerencse theologiai