Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-11 / 10. szám

i T A R G A. A CZELDER-ÜGY. (Eredeti okmányokból összeállítva.) Az Erdélylyel szomszédos Oláhország-, mint termékeny földü és a civilisatio alsóbb fokán álló tartomány, régibb idők­től fogva oly vidék volt, a hová sokan átnézegettek a szom­széd országból szerencse- próbálni; a szegényebb sorsú kézművesek, a szolgálatot kereső egyének, söt okleveles or­vosok, gyógyszerészek stb. átvándoroltak s nagyobb részük ugy találta, hogy jó nékiek ott lakniok. E kivándorlók ma­gyar része főleg a tűlnépes székely földről telt ki, és ezek nemzetiségükhöz szijjas ragaszkodással, magokat e vendég­szerető, de rájok nézt mégis idegen föld polgárainak nem akarták nézetni, hanem folytonosan azon kormány alattvalói valának, mely alatt forrón szeretett hazájok élt, és a mely­hez hő vonzalmukat a távollét ki nem hűthette. De nemcsak nemzetiségüket, vallásukat is megtartot­ták e kivándorlók, s mihelyt a mult évszáz végét és a jelen kezdetét örökre emlékezetessé tevő európai véres háború véget ért, egy hozzájuk kivándorlott lelkész, Sükei Imre alatt magyar ref. egyházat is képeztek, ott a hol számuk felesebb volt, t. i. az ország fővárosában Bukarestben. Sükei példás buzgóságot fejtett ki ugyan egyháza meg­alapításában, vándorbotot véve kezébe bejárta a protestáns Európát, könyöradományt gyűjtött hitfelei számára; de buz­gósága kissé messzi ragadta, mert minden egyházi felsöség­töl függetlenné kivánta tenni magát; főleg a külföldön gyűj­tött segedelemről számolni nem akart. E miatt és Sükei más tényei miatt panaszt emeltek ellene az illetők; mely vitának végeredménye az lön, hogy 1836-ben 2395 számú udvari rendeletnél fogva Sükeinek megrendeltetett, hogy okmá­nyokkal felkészített számadását beadja, és ez országban levő ref. osztrák alattvalók vallásos tekintetben az erdélyi ref. egyházfőtanács felügyelete alatt legyenek.*) Az óta a bu­karesti ref. egyház az erdélyi ref. anyaszentegyház kormá­nya alatt áll, nem is volt oka ez egyházi függését megbánni. Az 1848-ikévet követő zavarok, nyomasztó viszonyok és elszegényedés tetemesen növelték az oláhországi kiván­dorlók számát, annyira, hogy már nemcsak az ország főváro­sában, hanem más kisebb városokban is nagyobb számmal vol­tak magyar telepedök; ezek vallásos életök fenlartása égető szükséggé vált, s bukaresti jeles lelkészünk Koos F. szivére véve ez ügyet építtetett is egy iskolát Pitesten, de népes egy­háza ügyeivel lévén elfoglalva, kellőleg nem gondozhatta. Egy esdő szózat jelent meg ekkor e lapokban, mely élénk *) A megnevezett udvari rendelet ide vonatkozó szavai e követke­zők : „Quum majori in parte e Transylvanis et hungaris constet atque in advicinante provincia existat, conveniens utique est ut dicasteria et Jurisdictiones Transylvaniae ad negotia ejusdem influant... In questionibus religionis principia ferientibus prae­cipuo voto supremo consistorio feriente. színezettel festve e honfiaink lelki szükségét, felhívta a ma­gyar ref. lelkészeket vegyen valaki közülök vándorbotot a kezébe s hirdesse az Úr evangyéliomát a pusztában. E felhívás következtében és evangyeliomi buzgóságtői lelkesítve jelent meg az erd. ref. anyaszentegyház püspökénél Czelder Márton s tudva azt, hogy az oláhországi reformált egyházak az erd. püspökség alá tartoznak, megbízást kért és nyert a pitesti és ploesti egyházakban papi hivatal foly­tatására. # Később 1861-ben Sepsi-Szt.-Györgyön a közzsinat előtt megjelenve Cz. bemutatta a dunántúli ref superinten­dentiától sept. 15-én 1857-ben kelt lelkéázi hivatalra ki­bocsátási okmányát: minek következtében a k.zsinat öt pi­testi és ploesti lelkésznek elismerte, felhatalmazta, hogy e két egyházban és annak környékén a házasok válóperét mint alszéken kifolytassa; e minőségben ajánlotta is öt a buka­resti cs. k. osztrák consulság pártfogásába. Ugyan ekkor a Cz. kérésére a k.zsinat általános segélygyüjtést határozott minden erdélyi ref. egyházban, oláhországi szűkölködő két egyház számára. Cz. általánosan elismert buzgósággal munkált az Ön­vállalta állomáson, de buzgalma csakhamar túl ragadá az eszélyesség határain; mert már 1862-ben hivatalos úton közöltetett az erd. ref. püspökséggel a bukaresti osztrák cs. királyi consulság előtt panaszos feladása a következő 6 pont alatt. 1. Cz. házasulandókat esket a consulatustól nyerni kellető házasodhatási engedély nélkül. 2. Öszeesketett olyan nőt is, a ki előbbi férjétől el nem volt válva. 3. A cs. k. hivatalnokok irányában kihivó magavi­seletű. 4. Hallgatóit engedetlenségre lázítja a cs. k. consul­ság ellen. 5. Átvesz katholikusokat, a nélkül, hogy megtartaná az átállást szabályozó felsőbb rendeleteket. 6. Bizonyítványt állit ki a házasodni akaróknak, arról hogy vagyoni állapotjuk elégséges a megélhetésre; holott ez jog és hatáskörén kivül esik. E kihágásokért felhívta a cs. le. consulság a püspök­séget, hogy Cz.t hivja vissza Oláhországból és rendelje más állomásra. E feladásokat a püspökség hivatalosan közölvén Cz.-el, ez következőkben felelt: Az 1-söre; esketett ugyan házasulandókat, a nélkül hogy kezében lett volna a cs. kir. consulságtól az engedély, de csak azután, miután az illető sztaroszti biztosította arról, hogy ez engedély — melyért az illetők folyamodtak volt — már útban van; s ezt is csak azért tette, mivel hosszabb időre kelle eltávoznia állomásáról. A 2-ikra; Elismeri, hogy ezt tette, de hozzá teszi: oly növel tette, „a ki egy más férjjel 7 éve él s három gyer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom