Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-11 / 10. szám

Hogy bírálatom minden enyelgősége mellett K. J. űrnak ínyére nem lesz, igen jól tudtam, el is voltam arra készülve, hogy a sértett irói hiúság, mely mindég annál nagyobb, minél csekélyebb a tehetség, a kifakadásokban tartózkodó és szavaiban válogató nem leszen. Ha mégis magam szólítottam fel K. J. urat válaszolásra, azt azon hiszemben tettem, hogy ha az ingerült hangulat szerző tolla alá élesebb kifejezéseket ád is, legalább valami tanulságost is hoz; azt pedig minden kétségen felülinek tartottam, hogy egy theologiai tanár soha sem fog megfeledkezni azon tiszteletről, melylyel hivatalának s a tudomány fenségének tartozik, s nem fog személyt sértegetni ott, hol pusztán s egyedül irodalmi dolgokról van szó. Csalatkoztam mind a két tekintetben. Az Atheneiekhez Demosthenes egyszer ekép szólott: „Ti mindég olyanok lesztek, mint az öklözök, kik egy helyen megüttetve oda teszik kezüket, más helyen megüttetve, oda is kapnak kezükkel, s igy mindég a kapott ütéssel foglalkozván, sem ütni, sem magokat védni nem képesek." íme legtalálóbb képe K. J. úr magaviseletének s eljárásának bírálatom irányában. Ide is kapkod, amoda is kapkod s végtére is semmit sem mond, mi a dolgot csak egy cseppel is jobbá tenné. Igy mikor én könyvének első mondatáról azt mutatom meg, hogy érthetetlenségig rosszul van stylizálva, hogy épen nem azt fejezi ki, mit mondania kellett volna s meglehet, akart is mondani: akkor ő előáll azzal, hogy én „a mondottak logikai összefüggésére nem ügyeltem" (jegyezzük meg, hogy a könyv legeslegelső mondatáról van a szó s azt ragadtam volna én ki logikai összefüggéséből!) és hogy Hagenbach milyen jól mondja azt, a mit ö neki kellett volna elmondania; mintha bizony szerzőnek fonák értelmet adó stylusa az által jobbá válnék, hogy a német Hagenbach magát jól fejezte ki. — Hasonló eljárást követ minden olyan helynél, hol én zavart rosz irálya ferdeségeit róttam meg, nagy tudományosságot negélyel s mindenféle szerzőket halomra idézgetvén, hosszasan magyarázgatja, hogy a mit ő gondolt, ki is akart mondani, mennyire helyes és igaz az ; de hiszen én nem azt bírálom, a mit K. J. úr akart mondani, hanem a miket tettleg kimondott s azokról, azt hiszem, elég világosan kimutattam, hogy a lehető legrosszabbul vannak kifejezve. Midőn én K. J. úr hittanának e mondatára : „jó hittan az, mely az ész által a szentírásból azt foglalja magában, a mi a vallásos szükséget kielégíti," megjegyeztem, hogy nem lehet igy magyarul beszélni: „az ész áltál a szentírásból foglal magában valamit," erre ö keservesen panaszkodni kezd, hogy én mondatának nyakát tekertem ki, mert o nem „valamit," hanem az egész szentírást hozta fel és azután per longum et latum disserál arról, hogy miért kellett a dogmatikát a sz.írásból construálnia. De jámbor ! nem azt róttam én meg, hogy miért akarja a dogmatikát a szentírásból construálni, hanem miért nem tud egy magyar mondatot construálni; mert „az ész által foglalja magában" nem józan beszéd. Csalatkoztam ama másik tekintetben is, hogy K. J. úr theologiai tanár létére ismerni fogja az illedelem szabályait, s élesen bár, de mívelt emberhez illő módon fog irni; mir nézve csak felsorolnom kellene mindazon piszkos kifejezéseket, melyektől az alább következő irata hemzseg. Ezek közül egynehányat előlegezésül ide jegyezünk. K. J. úr pl. széltire beszél arról, hogy orozva támadtam meg, hogy aljas rágalmazást irtam, hogy meghőkölve ütött fejj el azt mondtam ...; hogy, ha föl nem tenné rólam, hogy szándékosan mondtam, a mit mondtam, nem a hiba, hanem én lennék a szarvas (mintha csak ökörrel beszélne), hogy gorombasággal illettem öt stb. stb. Szeretném, ha K. J. úr tudatná a közönséggel, hogy bírálatomnak melyik szava az, mely öt, K. Jánost, mint embert a legkisebb gorombasággal illeti. Ha a közönséggel tudatná, mondom, mert a mi engem illet, igen jól tudom, mi háborította fel K. J. úr epéjét; ismerem én a rosz irók ama gyöngéjét, hogy a müveikről mondott Ítéletet személyükről mondottnak veszik s aztán kigyót békát kiabálnak, hogy bíráló őket mennyire bántalmazta. Pedig Isten őrizzen, hogy én K. J. urat távolról is olyan rosz embernek tartsam, mint a milyen rosz író. De hogy K. J. úr komolyan nem tudja, hogy más az irott müvet korholni, és ismét más dolog, embert sértegetni, megmutatta a következő ellenbirálatábán. Avagy meggondolta-e K. J. úr, hogy midőn engem orozva támadással és rágalmazással vádol, itt már nem az irót, hanem az embert sértegeti ? Ha ön, a mint ellenbirálatában mutogatni törekszik,stylistica ugy mint tartalom tekintetében csakugyan utolérhetlen szépségű remekművet ir, s az én megrovásaim egyről egyig puszta légből kapott ráfogások, még akkor is legfölebb azt lehet ellenem mondani, hogy én egy haszontalan, indokolatlan vagy épen roszakaratu kritikát irtam, de aljas rágalomról, orozva támadásról, még azon esetben is józan észszel szólani nem lehet. Mi az a rágalom ? alaptalan, aljas vád, mely az ember becsületes hírnevén szenyfoltot ejt. Iíisebbfoku annál az oly bántalmazás, mely célzás által ejt csorbát valaki becsületén. Ha valaki pl. embertársát minden alap nélkül azzal vádolja, hogy pénzt sikkasztott el, ez rágalom, vagy midőn pl. ön rólam azt mondja, hogy én mondatát körülmetélem, mintha arany volna, ez célzatos becsületsértés, és a mennyiben a célzatnak semmi alapja nincs? rágalomnak is beillik, mindenesetre hallatlan szemtelenség ; avagy micsoda tettemet ismeri K. J. úr vagy akárki más a hazában, mely ily piszkos beszédet velem szemben igazolhatna ? Hát uzsorás zsidó vagyok én ? Aranyok körülmetélésében folyt le az én életem ? Ha K. J. úr irói teljes tehetetlensége nem inkább szánalmat mint haragot gerjesztene, megérdemelné, hogy ama vérig sértő kifejezésekért erkölcsileg összemorzsoljam és megsemmisítsem. De szegény gyönge feje arra sem képes, hogy saját szavai teljes értelmét és horderejét felfogja. Sic jam de ipso loqui decet, non ut odio permotus esse videar, quo debet, sed misericordia, quae ipsi nulla debetur. A tisztelt közönség az ellenbirálatot olvasva majd maga meglátja, hogy K. J. úr mennyire ül torkig a piszkolódásban és gorombaságban, mégis engem vádol rágalmazással és gorombáskodással, engem, ki müvének egyes részeire elég attikai sót hintettem ugyan, de öt, mint embert egy árva szóval sem bántottam. — De még könyve iránt sem használtam ornak azon mértékét, melyre az, folytonos fogalomza-