Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-04 / 9. szám

Szabó Benedek ifíű legény templomot és ekklézsiát fajtalan szavaival dühösen káromolván: az űrvacsorájától eltiltatik, mely előre a gyülekezetben, másoknak is tanúsá­gára, kihirdettetni határoztatik. (Ez az úrvacsorájátóli eltil­tás ugyan cánon ellenes; de a nagy a kátéban, valamint az Agendában is világosan tanulja a gyermek, hogy a botrá­nyos életűek vagy cégéres bűnben élők, az egyházi elöljá­rók által attól el is tiltathatnak. Hát Kálvin nem készebb-e meghalni, mint a kitiltott Libertíneknek az úr vacsoráját ki­szolgáltatni. És midőn e lázongó nép mégis oda áll az úrasz­talához, Illési magasztaltságtól elragadtatva e szavakban tör ki: „elvághatjátok kezeimet, de arra, hogy nektek pro­fánoknak a szent jegyeket oda nyújtsam, nincs erö, mely reá bírhasson.") Minden vőlegény és menyasszony köteleztetik ezután nem csak az iskola felsegélésére, hanem a községi könyvtár gyarapítására is értékéhez képest adakozni, hogy annál na­gyobb joga s érdeke legyen a könyv olvasásához; valamint a már életbe jött „imakönyvek" vétele a vidékről hozott menyasszonyokra is kiterjeszttetik. (Ez imakönyvek vétele csak annyiban tartozik az egy­háztanácsra, hogy ez által erösebb és törvényesebb legyen ennek gyakorlata és hogy az illető elöljárók is buzdítsák és lelkesítsék a szüléket a kivánt imakönyvek megvételére. Egyébiránt mióta az imakönyvek a templomban az esküvés alkalmával adatnak át ünnepélyesen minden menyasszony­nak : azóta magok önként megveszik azt, és legkisebb kény­szer nélkül kivánják azt a vidékről bejött menyasszonyok is. A szokás végre törvénynyé lesz.) Jövő évre a „Nép Kertésze" cimü lap a tagosztály al­kalmával kimért iparkert évi hasznából, az iskola részére megrendeltetik. És most, mielőtt befejezném egyházam történetrajzát, ide igtatom még emlékezetnek okáért, hogy romladozott temp­lomunk megujitása 390 o. é. ferintba jött, mely összegbe 229 forintot a hívek adakoztak; diszes uj iskolánk pedig 380 forintba került o. é., melybe csak 68 forintot adtak a lakosok. Az ácsmunka elvégzésére a pálfalvi molnármestert Szoráth József urat kértük fel. Ki is oly nagylelkű s önzés­telen volt egyházunk irányában, hogy az alku alkalmával azt mondá az elöljáróknak, no ha papjuk, a kigyelmetek ja­vára, a tanítói jövedelmet az iskola építésére felajánlá, én is megsegítem az egyházat annyiban, hogy minden ácsmunkát felvállalok 30 forintért s ezt sem kívánom kész pénzben le­fizettetni, hanem majd nyári munkában, például kaszálásban ledolgozzák a lakosok. Az ilyen molnár aztán, annyival in­kább, hogy római katholikus, igen megérdemli, hogy soha se legyen üres a garadja. De különben ref. neje sem engedi magát felülmulatni derék férje által, mert egyházunk legnagyobb jóltévő angya­lának ismertette magát eddigelé, ki minden úrvacsorája al­kalmával, itt élvén azzal rendesen, az Isten dicsőségére tett kegyes adakozásaiban legmelegebb buzgóságot tanúsított kisded egyházunk iránt. A szeretet Istene, áldja meg őket tartós szeretettel és hosszú élettel s házi boldogságok örö­meit soha meg ne vámolja ama szívtelen uraság a halál Visszatekintve egyházam történetrajzára, meg kell itt említenem hogy ha bár olykor-olykor pajkos vagy erkölcste­len ifiakat elcsukat is egy vagy két órára egyháztanácsunk; vagy pénzbeli büntetésben marasztalja is el feljelentett vét­ségekért egyik vagy másik tagját az egyháznak: de a fe­lettébb való igazságot irgalmassággal mérsékelni, soha szem elöl nem téveszti; mert ha a bűnös megalázza magát, s el­ismeri hibáját s ígéri megjavulását, a kimondott büntetés alóí rendesen feloldoztatik, vagy legalább ha kérelemmel fordul az egyháztanácshoz, pénzbeli büntetésének nagy része le­engedtetik. Csak a makacs, megátalkodott ellenszegülök irá­nyában gyakorol egyháztanácsunk szigorú birói Ítéletet és eljárást. Hiába uraim! nem 48 előtt élünk; akkor még valláso­sabb érzésű, vallásosabb gondolkozású volt a nép, valláso­sabb volt tetteiben s egész életében. De most ha az egyház­ból kirekesztenök is a rosszakat, még örülnének neki, mert legalább nem fizetne többet a papnak; vagy megfosztanók az egyházi jótéteményektől például, a rosszat nem választa­nok meg egyházi elöljárónak : e sem lenne büntetés sok em­berre nézve, mert e vallástalan önzés korában sok ember előtt nem a tisztelet és becsület, hanem a fizetéses hivatal becses, mely anyagi haszonnal van összekötve. Szerintem ugyan az evangyéliomi szelídség intés és kérés mellett főleg itt falukon, hol a nép még kevesbé mü­veit és értelmes, egy kissé szigorúbb egyházi fegyelem is gyakorolható, mert a nagy lágyság mellett az egyházi te­kintély alásülyed és az értetlen kineveti a tanácsban ülőket s ezenfelül az egyházi ügyek ott igen lazán s bomló félen állanak s féktelen rendetlenség és vallástalanság harapód­zik el az egyházban. Itt ugyan még, hála legyen az Istennek, mint ezen egyház történetrajzában is látható a vallásos élet nem hanyatlásban s az egyháziasság nem kihaló állapotban sinlik. Ez alig 300 lelket meghaladó kisded egyházban csak a nőktől az úr oltárára letett kegyes adakozás minden évben meghaladja a száz forintot s vannak nők, kik háromszor, négyszer is adakoznak egy esztendőben. Van mindazáltal, nem mondhatom, jómodu család itt is egy-kettö, ki Isten di­csőségére nem örömest adakozik s nem szokott szívtelen uzsorából gyűjtögetett forintjaiból kegyes és szent célokra áldozatot tenni. De ezeken is beteljesedik a közmondás igaz­sága : a mit szánsz az Istentől, elviszi az ördög. Én most leteszem tollamat azon hö óhajtással, hogy a naponta terjedő egyházi és vallásbeli közönyösséggel soha e kisded egyház alább ne szálljon: hanem mind anyagi, mind szellemi tekintetben legyen ez boldog és virágzó a mi Urunk Istenünknek dicséretére és dicsőségére. Közli Simon Sámuel, lelkész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom