Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-04 / 9. szám

II. Jerobeám Izrael királya idejében jósolt. Ha már most tekintetbe vesszük, kiket emlit Jóel Júda ellenségeiül, akkor némi biztossággal meg fogjuk határozhatni, hogy Uziás előtt melyik király alatt működött. Az ellenségek közt, kiknek Jóel az izraelitákon elkövetett kegyetlenségekért Isten büntetését jósolja, az Edomiták is emlittetuek (4, 19); de ezek már Uziás elődje, Amaziás által meg lettek büntetve, Petra fővárosuk meghódittatott (2 Kir. 14 7; 2 Krón. 21, 11 fg), és a kis ország ismét Judához lett csatolva. Edóm elszakadása az anyaországtól pedig történt Jóram alatt, a mely alkalommal, a mint Joél 4, 19 látható a köztük lakó Júdabelieket lemészárolták. Ugyan csak Jóram uralkodása alatt történt a Filisteusok berontása, mely alkalommal Jeruzsálemet is kifosztották és a magokkal hurcolt hadifoglyokat az Edomitáknak adták el, 1. Amos, 16. — Jóéi működésének e szerint ezen események után és Amaziás győzelme előtti időbe kellett esnie. Jórám és Amaziás közt pedig ültek Júda trónján Akázia, Jórám fia, Athália, Jórám özvegye és Joás, Akázia fia. Az első kettő alatt virágjában állott Jűdában a bálványimádás, mire könyvünkben semmi célzás. Hasonlóképen volt Joás uralkodásának utolsó éveiben; túlfelől ekkorára esik a syriabelieknek is hadjárata Jerusálem ellen Cl- 2 Kir. 12, 17), Jóel pedig Júda ellenségei között a syriabeliekröl szóval sem emlékezik. Joél működését e szerint Joás uralkodásának első éveibe (870—860 Kr. e.) kell tennünk, mint mely időben az ország állapota épen olyan lehetett, a milyennek azt könyvünk tartalma szerint föl kell tennünk. Vessünk egy futó pillanatot Júda országos viszonyaira. Josáfát derék, kegyes uralkodó volt; de fiának Jórámnak összeházasítása a gonosz Akhálmak még gonoszabb leányával, Athaliával, házát szoros kapcsolatba hozta a bálványimádásba elmerült nemzetséggel s ez végzetteljes következésü lett országára nézve. Jórámnak egész uralkodása Athalia befolyása alatt szerencsétlen volt. Később, midőn Isten büntető Ítélete Akliáb házát utolérte, Dávid háza is belebonyolodott az iszonyatos drámába és Jéhu Akháb házát kiirtván, Jórám és Athália fiának és 42 testvéreinek sem kedvezett, hanem a Jezreelben látogatóban levőket együtt lekoncoltatta. Mi is Atháliának tudomására esvén, minden unokáit leölette és elfoglalta a királyi széket Jeruzsálemben. Csak az egy éves Joást a legifjabbikat mentette meg a király nővére, Jojáda pap neje. Hat évig rejtegették a templomban, a hetedik évben Jojáda a leviták élén néptámadást szervezett, Athaliát megölette és Joást a nép általános örömriadása közt kikiáltotta királynak. Most jobb idők kezdődtek. A bálványimádás országszerte el lett törölve s az igaz isteni tisztelet a Jehova templomában helyre lett állítva. „Joás pedig igazat cselekvék a Jehova szeine előtt, mindadgig míg Jójáda pap oktatá öt." — íme ez időbe eshetik Joél profetiája, minek valószínűségét emeli az is, hogy az egész könyvben a királyról semmi szó sincsen, mig a papirend ki van különösen emelve, a mi igen természetes oly államviszonyok közt, hol gyermek király mellett a közügyek élén tulajdonképen Jójáda, a pap állott. Alkalmat a profeliára szokatlan szárazság és ismételt sáskajárás nyomán bekövetkezett közinség adott, melyet a próféta arra használt fel, hogy az országos csapást mint Isten büntető látogatását tüntetvén fel, a népet megtérésre, a papokat pedig arra hijja fel, hogy rendeljenek általános bűnbánati napot és böjtöt. A bűnbánat megtartatik s most Istentől felhatalmazva jelenti a próféta, hogy az ország a rásúlyosodott csapásoktól menekülve oly bőségnek nézhet elibe^ mely a szenvedett károkat gazdagon fogja helyrepótolni. Ehhez kapcsolja aztán a próféta az Ígéretet, hogy Istene jövendőben is közte maradand és részesíteni fogja ama szellemi javakban, melyeket a héber nép a testiekkel mindég együttjáróknak képzelt. A kis munka a héber irodalom legszebb maradványai közé tartozik, a mennyiben benne a prófétai szellem a költői alakszépséggel párosul és megragadó képek komoly tanitás és intéssel váltakoznak. Leírásai élénkek és festőiek, hasonlatai és képei merészek de találók és a beszédnek hangaránya folyó és szabályos. Szolgáljon mutatványul a 2-ik fejezet. 1. Fújjátok meg a kürtöt Siónban, Harsagjatok szentségem hegyén! Reszkessenek a föld minden lakói; Mert jő a Jehova napja, Mert közel van. 2. A sötétségnek és borulatnak napja, Köd és felhő homályának napja, Mint hajnalszürkület elterül a hegyeken; Számos és hatalmas nép, Melyhez hasonló nem volt világ kezdetétől fogva S utána nem lészen nemzedékről nemzedékre. 3. Előtte emésztő tűz, utána láng perzsel; Mint éden kertje olyan a föld előtte, S utána kietlen pusztaság ; Semmi menekülés előle. 4. Kinézése olyan mint a lovak kinézése, S mint a paripák ugy futnak. 5. Mintegy kocsizörejjel szökdelnek a hegyek tetején, Mint a tarlót emésztő tüzlángok sercegnek, Mint harcra kész erős nép. 6. Látásától megrettennek népek, Minden arcról visszavonul a pirosság. 7. Mint bajnokok, ugy futnak, Mint harcfiak felhágnak a kőfalra; Kiki az ö útján megy előre, Nem kanyargatják ösvényüket. 8. Egymást nem szorongatják, Kiki saját nyomán jár ; A liajitó fegyver által elesettek A sort meg nem szakítják. 9. A városon keresztül robognak, A falakon futosnak, A házakba felhágnak, Ablakokon nyomulnak be mint a tolvaj. 10. Előtte reng a föld, reszketnek az egek, Nap és hold elfeketednek, S a csillagok bevonják fényüket. 11. A Jehova pedig mennydörög serege előtt,