Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-02-18 / 7. szám

Magánúton minden segély — az általános pénzhiány és az ország teljes elszegényedése miatt — merő lehetetlen. Ezen inség súlya nyomja a bukovinai különben is kevés földbirtoku, mintegy 8000-re számitható szegény magyarokat ! De minekutána főtiszt. Druszbácky Bonaventura istensegitsi érdemes plébános úr a pesti „Katholikus Néplapéban a római katholikus vallású magyarok segélyezésére a magyarhoni nagyméltóságú főpapsághoz kérelmét benyújtotta, mely nem is maradt némi eredmény nélkül, — mi is, mint a bukovinai helvét hitvallású evangyéliomi magyar egyháznak képviselői, bizodalommal folyamodunk nemzetünk lelkes fiaihoz és leányaihoz, és a hullámok által hányatott hajóban veszélyben forgó tanítványok szavaival esdeklünk Jézusunk nevében. „Tartsatok meg, hökeblü atyánkfiai, minket mert különben elveszünk!" A bukovinai helv. hitv. magyarok népessége biztos számlálás szerint e következő: 1) Andrásfalván, az anyaegyházban . 653 lélek, 2) Hadikfalván (leányegyház) ... 29 „ 3) Istensegitsben (Cibin) ..... 16 „ 4) Fogadjistenben (Jákobestie) ... 12 „ 5) Tomnátikban (havasi uj telep) . . 55 „ együtt ez öt magyar helységben 765 lélek; ezenkívül Radautz városában német és cseh nemzetiségű reformátusok 47 lélek. Ezeknek legalább is fele része már e jelen időben oly nagy szükségben szenved, hogy ha valahonnan mentül hamarabb segély nem jő, elkerülhetlenül a kínos éhhalál martalékja leend; más része, keveseket kivéve, segély nélkül a jövő aratást meg nem éri! Halljátok meg hát Magyarhon lelkes fiai és leányai, inség-sujtott testvéreitek bizalmas esdeklését és teljesítsétek: „Tartsatok meg, mert elveszünk!" Midőn mi a fenyves Kárpátokon túlról, a kristályvizü Suczawa folyam kedves völgyéből, mely nekünk istenadta hazánk, esdő szónkat hozzátok küldjük, Jézusnak szavát halljuk hitünkben: „Mit féltek, oh kicsiny hi tiiek?" Oh vajha, midőn életünk hajója ily szörnyű veszélyben hányatik, Jézus fölébredne szivetekben és lecsendesitené e hullámokat általatok! Jézus kicsinyei, a bukovinai árva református magyarok éheznek, éhen halnak; hozzátok küldi őket Jézus, hogy enniök adjatok ! Óh ragadjátok meg az alkalmat, mely ajánlkozik, hogy az Üdvözítő kedvező ítéletét megnyerhessétek : „Jőjetek el, én atyámnak áldottai, bírjátok az országot, mely megkészíttetett nektek e világ fundamentumának fölvettetése előtt, mert éheztem és ennem adtató k." — Máté XXV. 34, 35. — Vajha az országgyűlés érdemes tagjai között találkoznék egy, ki Krisztus szellemétől ihletve, felszólítaná a hon atyjait, hogy midőn a szép Magyarhon jövendőbeli boldogságának alapján munkálódnak, ezen külföldi árva Magyarhonnak jelen vészteljes ínségét enyhíteni el ne felednék! Mi nem tudunk, nem akarunk „kicsinyhitűek" lenni! mi hiszünk, mi remélünk, mi bizunk! Oh vajha rajtunk is megbizonyítanák nemzetünk fiai és leányai dicső jellegöket, a munkás felebaráti szeretetet, melyet a magyarhoni közelebb mult inség éveiben oly világhirüleg megdicsőítettek! „Bizony mondom nektek, a mit cselekedtetek egygyel ez én kicsiny atyámfiai közül, én magammal cselekedtétek." v. 40. Bukovinában, Andrásfalván, jan, 25-én 1866. Kántor János, Biró Mózes, helységbiró. evang. helv. hitv. lelkész. Biszak József, kurátor. A moldva-oláhországi prot. magyar egyházak érdeke kényszerit, hogy szép kilátással kezdett gyűjtői pályámat egyszerre félbeszakítván, e haladék nélkül visszatérjek külföldön élő testvéreimhez. Azonban távozásom miatt nincs bezárva az út a kegyes jóltevök előtt. A magyar lapok s köztük a „Prot. Lapok" is nyitva tartandják e célra hasábjaikat és főtisztelendő Török Pál superintendens úr s nt. B a 11 a g i Mór űr szívesek leendenek a kegyadományokat a pesti takarékpénztárba elhelyezni s annak idejében elküldeni. Azon rövid egy hónap alatt, melyet a feledhetetlen haza fővárosában töltöttem, örömmel győződtem meg, hogy esdöszózatom kedves viszhangra talált s ha még egy pár hónapig pályámon fáradhattam volna: célhoz jutandok. De távoznom kell, mert egyházaink érdeke ezt kívánja. Esedezem azért még egyszer mielőtt a haza sz. földét talán örökre elhagynám: hazám lelkes íiai és leányai, kiket személyesen nem tisztelheték, és kedves hivataltársaim, kik legjobban tudhatják, mit tesz templomot építeni: hallgassák meg a hazájából távozó lelkipásztornak esdöszózatát s nyújtsanak segédkezeket testvéreiknek ezen külföldi magyar templom bevégzésére!! A vallás és nemzetiségnek ezen külföldön építendő diszes oltára századokon át hirdetője leend ama nagy igazságnak, hogy a ki Isen után nemzetében bízik, soha meg nem csalatkozik. Isten áldása legyen a minden rendű kegyes adakozókon, az imádott hazán és a királyon. Pest, febr. 13. 1866. Koos Ferenc, ref. lelkész. HÁLÁS KÖSZÖNET. Midőn a szükség legnagyobb, akkor van legközelebb isten keze. Az utóbbi időkben, leginkább a pénzszükség miatt, mely a haza minden helyein érezhető, — fölötte csekély segély jővén esdő könyörgéseinkre is, szomorú s nyomasztó helyzetben lévő újvidéki magyar ref. egyházunk részére; — midőn egyébütt siker nélkül zörgettünk, a testvér magyarhaza reform, főiskoláihoz — illetőleg a N. t. s T. tanárikarhoz és a tanuló ifjúsághoz hangversenytartás végett fordultunk, — s a folyamodványainkkal megkeresett 18 iskola közöl az ösi dicsőségében büszkén ragyogó debreceni főiskolánk — illetőleg a nemeskeblü ifjúság — fölfogva e nemzetiségünkre is nagy horderejű egyház fontos helyzetét, meghozta áldozatát és 100 o. é. frtot n. t. Tóth Mihály tanár úr szép levele kíséretében, t. Bihari Péter senior úr következő soraival küldött hozzánk: Kedves tiszteletes úr! Azt hittem, hogy örvendetesebb eredménynyel köszönthetek be Önhöz és egyházához, midőn hangversenyünk tiszta bevételét átküldőm. Előre örültem azon gondolatnak, milyen jól fog esni önnek a debreceni tanuló ifjúság anyagilag jövedelmező szellemi részvétele, Önnek kivált kiről ott megfordult barátaink oly vonzó képet rajzoltak elénk, kit nemzeti és feleke-