Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-02-05 / 6. szám

„Unde ex superabundanti porro quoque nrgent, et postulant infrascripti, ut Canon praeappositus vei simpliciter e serie reliquorum exmittatur, vei in htinc sensum modificetur: „Q, uaestione illa, quinam Libri pro Simbolieis Aug. Confessionis in Hungária h a b e n d i sínt, u s u s e c ulórum de c is a, nec objectum synodale eonstituente, adeoque intaete r e-1 i c t a, statutum est, u t h i p o r r o % u oq a e p r o n o r m a a g e n d o r u m e t c r edend o r n m ([ u o a d Beiig i o n i s d o g m a t a habeantur, obi itteratis q u ibusvis i b i d e m <• o v t e n ti s C h r i s t, > a n a e tolera nt i a e a d v e r s a n t i b us e x p r e s s i o n i b u s.u Az anticoncordisták remonstratióját 29. zsinati tag irta alá, a eoncordistákét pedig 44-en. Vigasztaló tehát ezen zsinat történetében az, hogy a tagok többsége nem fújt az anticoncordisták nihilisatori trombitájába, hanem az ősöktől öröklött hitet „hitteljesen'1

és derekasan védelmezte. *) Ezen történeti rajzomban csak azt igyekeztem kimutatni \hogy a m a g y a r h o n i u g y n evezett á g o s t a i egyház b a n nem csak az Aug u s t. a n a b i r s y m hol u m i tek i n t é l yl y e l , h a n e m a l i b e r c o n é p r d i'a e b e n elősorolt v a l a m e n n y i .<? y m b. K ö n y v, — s e b b öl folyólag az t, h o g y e g y h áz u n k n e m f e j l ö d ö t t m v l a n c li t o n i, h a-H e m ff aj dtszcr ii l u t h e r i s z e 11 <• m b e n. Vájjon megfelel-e egyházunk confessionalis fejlődésének és egész történeti múltjának, hogy a lelkészjelöltek és a superintendensek csak az ágostai hitvallásra köteleztetnek : arra maga a történet felel. Végezetre szabadjon még egy kérdést feltennem: hogy nevezzük magunkat Magyarhonban; vájjon „evangelico-lutheránusoknak/;

vagy pedig ,,ágost. hitv. evangélikusoknak '?" Kétséget nem szerved, hogy honi egyházunkat találóbban evang. lutheri egyháznak lehetne elnevezni, mert egész történeti fejlődése (1791-ig) sajátszerű lutheri jellemű. De tekintve egyrészt azt, hogy eleitől fogva az ágostai hitvallás szerinti cimet viseljük, nem találom célszerűnek, hogy „e történeti elnevezést ujjal cseréljük fel. Másrészt pedig azért nem, mert Ma-*) Nagyon találóan jellemzi Szeberényi János ezen vitát, mondván: „Man würde Superintendenten und Predigern von 1791. grosses Unrecht thun, wen man sie sich schlafend und passiv, jener bekenntniss feindlichen Synode gegenüber vorsteílte. Die Bekenntnissfrage wurde mit einer Ifeftigkeit und Bitterkeit angegriífen und vertheidigt, die mindestens einigermassen den Mackel auslőscht, dass sich geistliche fánden und hergaben, den geistlosen Weltlichen zu secundiren, den seichten Theorien des französischen Convents in die Hánde zu arbeiten," Der Pseudoprotestantismus. P. 44. gyarhonban a katholikus atyafiak a lutheránus (és kálvinista) egyébként tiszteletreméltó névből „gúnynevet^ csináltak, a mi oly országokban, hol a lutheranismus túlnyomó, p. Hannoverában, Svéciában, Dániában nem történhetik ; ezen országokban az egyház cime: ,.die ev.. lutherisehe Kirche." ":

i

') Ha valamiben tévedtem, szívesen veendem a jóakaratú helyreigazítást, valamint arról is megvagyok győződve, hogy ezen tárgy tudományos megvitatása egyházunk javára szolgáland. A békességnek, igazságnak és szeretetnek lelke pedig lengjen körül minket, vezérelje lépteinket, buzdítson minket .,annakí

;

keresésére, „ki<

;

azért jöve, hogy az igazságról bizonyságot tegyen, kinek legyen dicsőség az anyaszentegyházban mind örökké! Moczkovcsák H. Károly ágost. hitv. evang. lelkipásztor. AZ ,,Evanjelik" mult évi ik számában jelent meg egy cikk ily felirattal: „Mi nem vagyunk lutheránusok." A cikkíró — egy „az ágostai vallástételt követő lelkész" — tiltakozik a „lutheránus" ciro ellen. Tiltakozását a következő három okkal támogatja. 1. „Krisztus1

1

hitünk alapja, Krisztus, nem Luther halt meg érettünk ; 2. maga Luther sem kívánja, hogy „szerinte" nevezzük magunkat; 3. hogy a honi törvényt, nevezetesen az 1791-iki, „evangélikusoknak" neveznek minket és csak mint „olyanoknak adnak nekünk szabad vallásgyakorlati jogot. A ki magát „lutheránusnak" és egyházát „lutheránus egyház"-nak akarja nevezni; azt nem illeti sem az 1791-iki sem az 1843

j4

-iki törvénycikk, hanem az 1523-iki és 1525-iki, mely a lutheránusokat megbüntetni, javaiktól megfosztani, az országból kiirtani és megégetni parancsolja." Az első két pontot, jóllehet ahhoz is fér megjegyzés, hallgatással akarom mellőzni; de a 3. pontra nézve, csakugyan el lehet mondani a cikkírónak: si tacuissest philosophus mansisses! Megvallom, hogy ily badarságot prot. egyházi folyóiratban még nem olvastam és a törvénynek ily kificamított, jezsuita interpretatióját még nem hallottam! Mind a kormány, mind az országgyűlések igen jól tudták és tudják, midőn „ágost. és helv. hitv. evangélikusokról" szólnak, hogy az elsők egyszersmind ..lutheránusoknak," az utóbbiak pedig „kálvinistáknak" vagy „reformátusoknak" szoktak neveztetni. A cikkíró balga okoskodása szerint a helv. hitvallásuaknak még „reformátusoknak sem volna szabad magukat nevezni, mert hisz a vallástörvények csak „h elv. h i tv a 1 I á s u a k a t" említenek. Valóban, ily boculus stat in angulo-féle syllogismus cornutus dicséretére válik a cikkíró „ágostai vallástételt követő" lelkésznek! Mint már említem, én sem tartom szükségesnek a régi, történeti elnevezést ujjal cserélni fel, de igen feltűnő tüneménynek tartom azt, hogy oly lélekszakadtan protestálunk a „lutheránus" név ellen. Ilyen jelenségeknél eszünkbe jutnak a kitűnő néhai dr. „Stahl ama emlékezetes szavai: „Fast sind die Losungen" „Mucker," „ „Frömmler,"" „ „Pietist"" versehollen, und „nur" „„Lutheraner" " ist das Zeichen, dem wiedersprochen wird." Die luth. Kirche und die Union. XI. lapon.