Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-10-15 / 42. szám

kezik Petrovácra, hol a pátenst elfogadták, s hogy nyolc kiszácsi egyháztag s azok élén, Micsátek János tanitó, ment üdvözletére. — A dologról bővebb tudomást szerzendő, a község házához mentem, a hol keresetlenül is a papirlomok között egy lapot találtam lvuzmányi aláírásával és pecsétjével, melyből kitűnik, hogy Kuzmányi kiszácsi bírónak küldött öt forint értékű patentális könyveket. — En e lapocskát a jegyző engedélyével magamhoz vettem, s aggódva vártam a történendőket. Másnap reggeli 6 órakor, midőn a templomba készültem az egyházfi két iratot hozott hozzám. Az egyikre tekintve láttam, hogy az Kuzmányi levele, melyet négy kiszácsi egyháztagnak irt. A másik irat az 1862-ik évi oct. 9-én kelt királyi rendelvényt tartalmazá. Kérdésemre : kitől és minek valók ez iratok? az egyházfi azt feleli, hogy azokat a kiszácsi biró küldi és pedig azon célból, hogy azokat a templomban az oltár előtt felolvassam. Válaszolám : a bírónak nincsen joga ilyesmit nekem meghagyni; jöjjön maga. Az egyházfi eltávozott s nem sokára jött a biró néhány paraszt kíséretében, a kiknek is mondám: „ezen iratok Kuzmányitól származnak, a ki nem vsuperintendensünk," Azt feleié a biró „ha nem volt eddig, majd lesz azután." A mely feleletre a következő megjegyzést tettem „csak akkor is lesz joga parancsolni, most még nincs, ez iratokat megtartom, hogy annak idején ő Felségének is megmutathassam s bebizonyíthassam, miként Kuzmányi törvénytelen uton és törvénytelen eszközök által akarja egyházamat a pátenshez csalni." a biró s a vele érkezett gazdák ismételve követelék irataikat, de nem adtam oda, hanem a templomba indultam. Ok zajjal utánam. Az isteni tisztelet után ülve maradtak, én pedig kezembe véve kalapom ekként kezdtem szólni „kedves atyámfiai! Én már többször nyilvánítottam, hogy ne gondoljátok azt, miszerint a pátens földi éden és hogy én azon Cherubin volnék, ki titeket azon édenbe bocsátani nem akar: jól van, én is elfogadom veletek a „pátenst1

' tovább nem folytathattam beszédemet, mert a jelenlevők egyike felkelt, s ekként kezdett szólani: „hogy fogadbatnók mi el a pátenst, hisz a mi eleink 309 évén át mit sem tudtak róla." . . de ennek is el kellett némulnia, mert a háta megett ülő patentalis főagitator Karduelis János vállon ragadta s rá mordult: „hallgass! vagy tán azt gondolod, hogy nekünk parancsolni fogsz, azért mivel három évig biró valál ?" Az erre keletkezett lárma nem vala kisszerű; de ki lehetett venni belőle mégis egy öszbevegyült presbiternek, Zsigmondnak szavát: „ha a fiatal emberek még a templomban is lármáznak, akkor gyerünk haza." En rögtön indultam s a többiek utánam. Sokan egészen a paplakra kisértek követelve ama iratokat s fen\ egetve, hogy majd Petrovácra mennek s feladnak. Feleletem az lőn: „ismételve mondom, hogy sem a birónak, sem ICuzmányinak nem áll jogában nekem parancsokat osztogatni arra nézve, hogy mit kelljen a templomban elolvasnom, miután azonban azt tapasztalom, hogy erővel tudni akarjátok ezen iratok tartalmát, a jövő vasárnapon saját kedvemből el fogom nektek olvasni azokat a szószékről." de most adjatok kocsit, hogy elmenvén Petrovácra, megtudakozzam Kuzmányi superintendens úrtól, a pátensnek mely pontja szerint vagyok köteles a magán leveleket templomban olvasni, s miután azt mondjátok, hogy ő Ígérete szerint hétfőn (sept. 17-én) Kiszácsra készül egyházunk látogatására, meg akarom tőle tudni: ,,van-e ahhoz joga ?" Kocsit azon hozzáadással Ígértek, hogy ők ís velem jönnek, mely nyilatkozatukra nem lévén semmi ellenvetésem, igy folytattam beszédemet : „lássátok kedveseim, nektek fogalmatok sincs a pátensről, mert azon könyvecskékben, melyeket Kuzmányi úr küldött nem foglaltatik ám az egész pátens, ennek nagyobb része ki van abból hagyva, t. i. az 1850-ik i aug. 2-áról szóló minÍ3teriális rendelet. E rendelet tót nyelven nem található az egész Kiszácson, csak én birom azt német példányban. — De mikor majd Petrovácra érünk, kérlek kérdezősködjetek csak azután, hogy mi áll azon rendelet 34-ik és 124-ik §-ában. Ti ugy vélekedtek, hogy a pátens elfogadásával csak annyit fogtok a papnak s a tanítónak fizetni mennyi nektek tetszik, — s igen haragusztok, hogy autonomicus esperességünk egy éven át pap nélkül hagyott, mivel a papi fizetést kiszolgáltatni nem akartátok. De rosszul vagytok értesülve, mert épen azon ministeri rendeletnek 34-ik § értelmében a papi jövedelem nem kisebbíthető, melyet ha mégis valamely patentalis egyház tenni akarna, higyétek meg tiz éven át is pap nélkül maradna, de nem, ez nem történhetnék, mert az oly egyház katonai erővel lenne kényszerítve a pap fizetését teljesen kiadni." Hanem már ezt megsokalták az én embereim s hangom elenyészett a zajban. Midőn eltávoztak, óhajtva vártam az igért kocsit annál inkább, minthogy egyházhiveim nem egyszer de sokszor állították azt, miszerint Kuzmányi hetföre Kiszácsra érkezik, s én szerettem volna vele e felöl beszélni. De híveim, miután iratukat a temp.ómban felolvasni nem akartam, reám megharagodtak, s a kocsit nem adták. Nem lévén tehát reményem Kuzmányival személyesen beszélhetni, irni akartam neki, a mint ezt Jambrich János gondnok előtt ki is jelentettem. Alig kezdtem azonban az íráshoz Rucska Ferdinánd tanitó úr tudtomra adá, hogy Gorabár Pál jó emberem, — ki 10 évig biróskodott — azt üzeni: mikép azon esetre, ha kocsit senki sem küldene, szívesen elvitet Petrovácra Köszönettel fogadtam ez ajánlatot, s a kocsi ebéd után meg is érkezett. Mint máskor, szolgáim parancsomra nem is várva, kocsira tették puskámat és pisztolyomat, melyek nélkül, mikép azt be is tudom bizonyítani, soha sem keltem útra. — Felültem a kocsira, bár nem nagy kedvvel, mert kocsisom bár jó ember, de az alkalommal részeg volt s én ily esetben félek a kocsin ülni. Mihelyt Petrovácon leszálltam kocsiról, nt. Stehlo János lelkész üdvözletére mentem, kinek élte végső napjait oly keserűvé tették segédlelkészei. Tisztes neje azt kérdezé bejöttemkor, ha nem féltem e Petrovácra jönni, hol ellenem a legnagyobb gyűlölet uralkodik, — azt fe-