Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-10-15 / 42. szám

hajdani pogányság hanyatlása végnapjaiban — és hogy tisztelői szemében is ugy tűnik majd fel, mintha csak azon föltétel alatt lenne megtartható; ha tettleg mint parasztvallást kezelik. Arra fognak figyelmeztetni engem, tisztelt uraim, hogy nem is szükséges azt bizonyítgatni, miszerint a tény, mely előtt állunk, mennyire aggasztó; hisz elég fájdalmas, hogy egész részvétünket igénybe vegye, hisz legkeserűbb kínnal ragadja meg keresztyén értelmünket. Nem titkololom, hogy engem személyesen mély fájdalommal tölt el, mely nyugtot nem hágy, hogy semmit nem téve nézhessem tovább fejlődését. Keresztyén szivre nézve, mely tudja, kicsoda az Úr Krisztus, micsoda ő nekünk, és mi mik vagyunk ő nélküle, és a mely szeretetben, könyörülő szeretetben együtt érez mind azokkal, kik emberi arccal birnak, valóban nem csekély dolog szemeivel látni számtalanoknak ez elidegenedését és a fenyegető veszélyt, hogy végkép elszakadnak a Krisztustól; nem csekély dolog magának bevallani, hogy azok mindnyájan elfoglalt állásuknál fogva magokat a Krisztusban nekünk ajándékul jutott kegyelem, igazság és üdvösség teljes élvezetében minden esetre megrövidítik. Mentől több igazi nemes lelkeket ismerünk az egyháziatlanak közt, kik előtt magunk is mélyen meghajolunk, annál elviselhetlenebb nekünk a gondolat, hogy azok avval, mi az emberi létben legjobb és legnélkülözhetlenebb, csak szűkön táplálkoznak s azonfelül még veszedelemben vannak, hogy azt végkép elveszítsék. S mennyit nem nélkülözünk magunk személyesen is a dolgok ily állása mellett ? Hányan vannak, kikhez magunkat a legmelegebb tisztelet és szeretet által kapcsolva tudjuk, és kikkel mégis ugy egész lélekből egyetérteni nem tudunk! De ha ismerjük Jézus urunk szivét, hogy ne éreznénk vele együtt fájdalmat a felett, hogy keresztyénsége közepett sokakra nézve, kik Isten országától nem állnak távol, még is oly nagyon nehézzé van téve az abba vezető bejárást megtalálni és tiszta öntudattal és örvendő bizalommal hozzá eljutni és ő benne hinni! Ugy érezzük, mintha látnók őt újból siránkozni Jeruzsálem felett. Elég az hozzá, nem értem, hogy lehet keresztyén embernek a mi tényünkkel szemben nyugta a nélkül, hogy mindent megkísértett volna azon inség megszüntetésére. Meg nem foghatom, mikép lehet abban szinte még egykedvüleg megnyugodni is. — mikép vigasztalódhatik azzal, hogy hiába ilyen a gonosz világ folyása, melyben épen csak kevesen üdvözölnek, és mikép hihet még folyvást a Jézusban, mint Krisztusban, mint olyanban, ki ül és uralkodik az atya jobbján és kinek minden hatalom adatott égen és földön, ha ugy vélekedik, hogy megváltója semmi egészet eszközölni nem bir e világon, mely magát irányában hitetlenségében megkeményíti, hogy nem bir e világon valódi uralomra jutni, hanem meg kell elégednie ha kevés nemes lelket megment a közromlástól, mely nemzedékről nemzedékre mind emelkedik. Mit jelent akkor e szó „megváltó," ha ugyan mind a mellett Jézus megváltó maradhat? Segíteni kell tehát a szóban forgó egyházi nyomorúságon. De nyilván való dolog, hogy az egyes aprószerü eszközöcskék által nem történhetik, bármily elmésen kigondolva legyenek is azok és bár mennyire halmozódjanak. E gyógymódot a tapasztalat elitélte; valahányszor megkísértetett^ mindég foganatlannak mutatkozott. Itt csak gyökeres gyógyítás segíthet. Erre nézve mindenekelőtt az a feladat, hogy betegség okát kellőn felismerjük. De ezzel már többnyire igen könnyedén szoktak elbánni. Azt vetik rövideden okul, hogy a most élő nemzedék erkölcsileg mélyen sülyedt. Az egészet annak álitólag minden érzékfelettitől elfordult anyagias és minden szent, különösen pedig Krisztus iránti ellenséges érzületének tulajdonítják, s ebhez képest aztán a kortársak szidalmazásával és feddő és btínróvó prédikátiókkal mindent ismét kellő rendbe hisznek hozhatni. Igen igen olcsó módszer; kísérletek ez irányban nem hiányoztak, de sikert nem mutathatnak fel. A hatást már csak azért is el kellett téveszteniük, mert nem igazolható váddal illették a kortársakat, oly váddal, melynek igaztalan voltát a vádlottaknak élénken érezniök kellett. Megtérést prédikálni igenis jó, de ott kell annak történni, hol valóban bűn van, szidalmazás pedig sehol sem használt semmit. — Nem szeretnék félreérttetni. Természetesen nem lehet véleményem, hogy ama vád kortársaink sok egyeseit nem illetheti teljesen ; inkább azt hiszem, hogy mindnyájunknak, a legjobbakat sem véve ki, elég okunk van, azokat magunkra és szánva bánva szívünkre venni. De ama vád nem egye-83 *