Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-09-17 / 38. szám

vétéröl. Az eredmény mindkét félt meglepte. Azonban szóljanak a részletek. Magam mult aug, 26-án d. u. 5 órakor épen azon pillanatokban érkezém Szentgerlicére, midőn a nép az unitárius és református testvéregyházak harangzugására nagy sietséggel sereglett a papi lak köré látni és üdvözölni a szeretett főpásztor főt. Kriza János úr megérkezését. Meg is érkezett nem sokára egyik főgondnok hareói Gálfalvi Imre ő mltsga jobb oldalán egy négy tüzes lótól húzott nyilt kocsiban. A kocsi előtt fehérbe öltözött kis leánykák piros zászlót lobogtattak , utána pedig kocsik hosszú sora kigyódzott. A papi telek feldiszitett bejáratánál környéki felügyelő gondnok — 1861-ben Marosszék egyik kedvelt királybirája — Fii lep Albert fogadta a püspököt, üdvözölvén benne nemcsak a főpásztort, hanem különösen az irodalom lelkes munkását, a székely vadrózsák megmentőjét. Erre a püspök örömét fejezte ki saját vendégszerető tűzhelyénél láthatni a népet, melynek szellemi kincseit részben is összegyüjtheté, s melynek üdvéről gondoskodni ö is oly édes kötelességének ismeri. A papi lakban azonnal megtörtént az egyháziak és világiak tisztelgése erre a templomba való menetel. Vasárnap, aug. 17-én reggel 8-—10 óráig főtanácsi ülést tartottak ; 10-től délután 1 óráig pedig templomoztak. A szentgerliceiek ugyan számítottak népes gyülekezetre, a miért is templomukba két hosssu alkalmi karzatot állítottak, hanem hogy oly roppant nép seregeijen össze, azt senki se remélte volna, mig nem látta. Volt 10 órakor a templom körül 3 — 4 ezer ember, s ez mind be akart jutni, ha nem is elől, legalább hátul egy szorongatott helyre a kisded templomba. Mig a püspök -és a főtanács tagjai, a derék püspökné és kedves környezete elhaladtak, addig csak állott kétfolől az ingadozó néposzlop ; de azután ugy összeondott, s oly tolongás lett, hogy ha minden templomba igy nyomulna a nép, akkor magam is félre tenném más könyveimet s egyedül a papi pályának szentelném életem. A prédikációt egyházi és harmóniás ének előzte meg. Prédikált Buzogány Áron kolozsvári tanár és felszentelt pap a következő alapigékre: „Nem adott nékünk az Isten félelemnek lelkét, hanem erőnek és szeretetnek és józan elmének leik ét." (2. Timoth. 1, 7.) Nem tehetem, hogy bár egy-két vonást ne emiitsek meg a mélyen átgondolt, gonldal szerkesztett, kerek és szép beszédből. Az élőbeszédben részéről is üdvözli szónok a zsinati gyülekezetet, mely több mint 20 év után először gyűlt össze a székelyföldön. Rövid pillantást vet a súlyos időre, mely a nemzet és egyház életére nehezült, majd vigasztalásul előadja hogy e 20 év az egyh. irodalomban nem mult el örvendetes jelenségek nélkül; ugyanis hazánkban is, de főleg Német-Frankhonban, Angliában és Amerikában archeológiai tudományok , főleg a bibliatanulmányozása oly szabad irányt vett, hogy az erdélyi unitáriusok legnagyobb örömmel láthatják egyházuk sarkalatos tanait és vallásos hitcikkelyeit megpróbálva, és mint jót elfogadva. Az 1-sö részben fejtegetvén lélektanilag az emberben levő szellemi s erkölcsi erőket ügyes fordítással kimutatta a szónok, hogy mily nagy tévedésben volt az egyház, midőn az alapigét megfordítván, Isten előtt félni, reszketni tanított,- s az embert képtelennek állította önerején a maga erkölcsi javát és tökéletességét munkálni. — A 2-ik részben a szeretetet, mint a keresztyén vallás egyik fővonását festvén, végén előadta, hogy nagy tévedésben volt az egyház akkor is, midőn Istent oly részrehajlónak tanította, mily részrehajlóságot egyetlen földi atyában se dicsérnénk meg, s midőn az ember és ember külömbséget tett a szeretet gyakorlásában stb. A 3-ik részben a józanelme fontosságát mutatatta ki vall. életünkben is. A mi az előadást illeti, az annyi melegséggel, és hatással volt interpretálva, hogy minden igényeket kielégitetl s mindenki örömmel üdvözölte a fiatal szónokot, ki a szép reményeket ily fényesen igazolja. A prédikáció után püspök főtiszt. Kriza János úr üdvözlé a zsinatot ismeretes szép nyelvén, erre Péterfi Sándor hévizi lelkész tartott szabatos beszédet az úrvacsora felett. Az isteni tisztelet után következett a közös ebéd 5 asztalon mintegy 320 teritékkel. Természetesen még az uj s elég szép és tágas papi lakban sem levén oly tágas ebédlő terem, mely egyszerre ennyi vendéget befogadjon: egy kétfedelű négyszögű nagy szint építtettek e célra, valamint külön konyhát is. A pohárköszöntések sorát a püspök nyitotta meg O Felségére a magyar királyra és az ausztriai uralkodó házra, mit hosszas éljenzés követett. Ezután Dániel Gábor köszöntötte a püspököt, felemlítvén főpapi és kiemelvén hazafiúi érdemeit. E pohárköszöntés is nagy tetszésben részesült, valamint a Jakab Eleké is a székely nemzetre és a Buzogány Áron tanáré az esperesekre. Egyik kolozsvári tanár a két tractust köszöntötte, mely a zsinat elfogadására eontractált és azt magyar vendégszeretettel megtractálta. Hétfőn, aug. 28-kán délelőtt előbb újból főtanácsi ülést tartottak, azután pedig felszentelték az uj papokat. Régebben a papszentelés kedden, illetőleg a zsinat harmadik napján történt, de miután az uj papok zsinati censurája megszűnt, jónak látta a tordai zsinat a papszentelést hétfőre határozni s ezzel a zsinati ünnepélyeket bezárni. A főtanács ezután is folytathatja munkálkodását, azok pedig, kik nem consistorok, nem kénytelenek ott ülni tovább is, hogy e nap oly szépen derült fel s az idő alkalmas volt a gabonamagvak elfogadására, a székelynép nagy tömegben jelent meg az úrnak házában, s a mennyiben be nem férhetett, annak pitvariban és környékében, hozván az ő nemes szivének termékeny földét az «vangelium magvainak befogadására. Ez alkalommal prédikált Marosi Gergely kolozsvári tanár és pap. Hogy a szónok sok oldalú ismerettel, beható gondolkozással és teremtő szellemmel bir, arról ez alkalmi beszéd is meggyőzhette a hallgató közönséget, s talán az olvasó is eljut e meggyőződésre, ha mindjárt vázlatát közölhetem ia a terjedelmes szép beszédnek. Alapigéje irva van Máté 28. 18. 19-ben: „Teljes hatalom adatott nékem menynyen és földön. Azért elmenvén tanítsatok minden népeket, hogy megtartsák mindaz o—