Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-09-03 / 36. szám

Közgyűlésünk, ájtatos isteni tisztelet megelöztével, 10 órakor megkezdetett, megnyitva főt. H a u b n e r Máté superintendens úr által. A megnyitó lelkes beszéd sziveinket visszavivé az 1860-ik év nagyszerű eseményekben gazdag kőszegi kerületi gyűlésünk kedves emlékeihez, midőn az egyházhajóját a nyomatás láncáról az önkormányzat szabad nyílt tengerére bocsátá a kerületi gyűlés, s visszaállitá a kormányhoz a főpásztort, ki 12 éven át tőlünk elszakittatva a tétlenség sziklájához láncoltatott. A mily kedves volt e helyen találkozni s gyűlésünk élén látni a szent igazság apostolát, a szeretett főpásztort, oly mély szomorúsággal vevők, midőn a megnyitó beszéd végén superintendensi hivataláról való lemondását, visszalépését voltunk kénytelenek hallani. Mintha felhő nélküli égből villámcsapás sujt alá, meg rettenve álltunk e nem várt, nem remélhetett lemondás miatt. Lemondását hanyatló korával indokolá, midőn nézete szerént a testi erővel a lélek, a szellem tevékenysége is hanyatlik, állitván, hogy erős vállak igényeltetnek a nehéz kötelességekkel elhalmozott állás lelkiismeretes betöltésére. A mily fájó, váratlan volt e főpásztori lemondás, oly általános — egyhangú lett a kérelem ennek viszszavonásáért. Döntő érvek hozattak fel a felállított okok ellenében s ingaták meg a kerülettől el nem fogadható lemondási alapot. Mert hol az egyházi ügyek annyi tapintattal, annyi prot. buzgósággal kezeltetnek s oldatnak ínég, hol annyi erély fejteték ki ev. egyházunk felvirágoztatására, oly rendithetlen ragaszkodás egyházjogainkhoz, ott hol az aggot testben örök ifjú lélek — szellem munkál ; ott s attól a kerület lemondást nem fogadhat el. Lemondásához érveihez határozott szigorúsággal ragaszkodott kedves föpásztorunlc, a kerület fokozódó, elszakithatlan vonzalommal állt főpapja mellett, újból lerontva a lemondási alapot. A harc óráig tartott. Szomor.i pillanatok voltak azok nekem s mindenkinek, mert egy szeretett apa akart megválni gyermekeitől. Ha a római nép p ater patriae cimet adott a honért küzdő lelkes hazafiaknak, főpásztorunkat a nemzeti, vallási szabadság mártírját méltán mondhatom „egyházkerületünk atyjának." Ugy nézem Őt mint drága, régi követ — melynek értékét nemcsak hogy le nem szállítják a muló évtizedek, sőt magasabbre emelik, értekesitik azt. Sok küzdelem után végre győzött a kerület kérelme, oly hő ragaszkodást nem utasíthatott vissza azon férfiú, ki életét a közügyeknek e kerületnek szentelé, kinek szive mig verni fog, mindig e kerületért dobog. Szerencsések valánk végre főpásztorunknak továbbra is megnyerni őt, de örönuimket mélyen leszállitá azon nyilatkozata, hogy csak egy időre. A szomorúság, a csapás nem jár magánosan. Ez állítás igazolta magát körünkben is. A gyűlés kezdetén bús seitelem rezgett át leikeinken, fájó lélekkel néztünk világi elnök üres székére, kerületi felügyelőnk t. R a d ó Lajos úr nem volt jelen. Helyette egy levele mutattatott be, az is lemondás volt. Magas reményű fiát néhány hóaap előtt elvesztve, testével együtt lelke is megtörött. Lemondó soraiban egyháza iránti lángoló mély szeretet s egy vérző szívű apának méltó fájdalma szólt. Néma síri hallgataggá lett az előbb zajos szent terem. Az apafájdalom lement szíveinkbe, a részvét könyet idézett arcainkra fel, százak szemében reszkető könyü ült. Mért nem voltál ott bús szívű család, tán annyi köny szemlélete, oly meleg részvét balsamcsepp lett volna vérző szíveteken. Sírtunk, sirattuk őt a szép reményű ifjat, a szülőket, kik oly mondbatlan sokat vesztettek el, és sírtunk önmagunk felett, kiktől a sors e csapás által vezérünket elvenni akarván, mélyen renditő vágást tesz egyházkerületünk szellemi fájának gyökerén, az egyik fenntartó sarkkövét szórja ki egyházépületünk alól. Mikor letöröltük könnyeinket egyhangú lett a felsohajtás „őt visszavonulni engedni nem s z a b a d." A fájdalomé az elcsügg edésé nem lehet ő, ő a közügyé a mienk legyen. Bizottmányt küldöttünk a szeretve tisztelt férfiúhoz. ki fájdalma tengerébe eltemetkezett, elküldtük kérelmünket, hogy jöjjön közénk. Tudjuk hogy fájdalma nagy, szent. — hozza el vele a fájdalmat nekünk, hadd osszuk meg azt. A fájdalom, mi a magányban kétszeresen dul elveszti élét, ha a lélek a közügy terén elfoglalva áll. A nemes férfiutói sokat elrablott a sors, de hitét el nem rabolhatá. sokat vesztett de hite, égbe helyzett bizalma megmaradt. Egy R a d ó nem vesztheti hitét. A fájdalom égető lángja mellett van abban a szívben egy másik láng, az egyházszeretet örök lángja, mely egy Radó Lajosnak csak sírjában hamvadhat el. A bizottmány elment s midőn másnap visszatért, jelentése zöld olajág volt nekünk, mert azon örömhírt hozá, hogy t. felügyelő úr megigéré, izené, velünk marad, mig tenni tud, a kerületet nem hagyja el. Igen, keblének geniusa oda küldé őt, hová hivatva van, megfogni az egyházkormányát, mely mellé Isten rendelte őt nekünk, mely mellett annyi erélylyel — avatottsággal munkált. A megürült világi elnöki szék betöltésére t. Radó Ignác úr egyhangú felkiáltás által megkéretvén, közkivánatnak helyt adván, e gyűlés tartamára az elnöki széket elfoglalá, s a három napig tartott tanácskozások alatt fényes jelét adá, hogy ez ideiglenes elnökség illetékesebb kezekbe nem tétethetett volna le. Ezekután tárgysorozat szerint felvétettek a magas helytartósági intézvények. Ezek nagyrésze mindig egyházjogainkba ütköző, igazgatásunkat keresztülmetsző szokott lenni. Olvastattak a soproni fötanodánkban fenállott első évi jogi tanfolyam ellen nehézségeket támasztó, halottas anyakönyvek évnegyedenkinti kiadását újból szorgalmazó, a lelkészi s tanitói hiványok kincstári illeték érdemébeni felterjesztését kívánó, a kath. ifjakat prot. tanintézetekből kizáró, vegyes házasságokból származott gyermekek prot. lelkész általi megkereszteltetése ellen tiltakozó, valamint vegyes házassági esetekben a viszonyosság elve szerint eljárt prot. lelkészeket megintő, lefiltó, sérelmes helyt, rendeletek. Valóban szomorú sorsa van honi prot. egy-