Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-06-25 / 26. szám

szükségünk, midőn raissióra s minden áron később a hazába is beható missióra akarunk szert tenni. De ha megnézzük a legcélszerűbb eljárást a raissióknál,az nem más, minthogy ugyanazon nép közt születtek közül kell azon nép számára missionariusokat növelni. Még a pogány missióknál is a gyakorlat ez : mihelyt a missiónak csak egy biztos helye is van azonnal a gyermekek összeszedetvén, a tehetségesebbek kiválasztatnak, s néhány év multán gondos vezetés mellett azokból lesznek a legbuzgóbb missionáriusok a nélkül, hogy Basel vagy London missiói egyetemét, melyeket én a mi növendékeinkkel később, mint szintén a magyar főiskolákat is meglátogattatok — fölkeresnék. Elég ha annyit tud egyelőre mennyit mestere. Előtte lesz az út, majd törjön tovább hitének buzgalmával s az Ür szent kegyelmével. Ez évek óta lelkemben táplált csak most nyilvánuló s már ez év folytán megkezdendő tervről a missiói évkönyben is nem sokára talán szárazabban, de részletesebben remélek szólhatni. E sorok végeztével sietve utazom Szászkutra, hol a jobbágyság felszabadulván, a földes úrtól egyházunk részére a canonica portiót kell hogy kieszközöljem. Hogy az út rázása s kellemetlensége közt is legyen lelkemnek valami tárgya, elkezdtem a gondolatot, mily jó volna, ha a kik működünk a missióban mindnyájan összejönnénk s egy synodust alkotnánk. Miután ezen levelem először küldve el kellett hogy vesszen, mert közölve nincs, addig is mig részletesebben Írhatnék, annyit hogy a missió első synodusa Bukurestben máj. 15. és 16. napjain mindnyájunk jelenlétében megtartatott. A jegyzőkönyvet legközelebb. Isten velünk! Ploest, máj. 26. 1865. Czelder Márton. ŐSZINTE FELVILÁGOSÍTÁS a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" folyó évi 24-ik számában egy győri levél kevés szavakban sok érdekest, de némi elszomorítót is közöl. Szabadjon e levelet, egyes tételei méltó elismerése után, egyetlen jóakaratú jegyzettel kisérnem. Az mondatik a levélben ; hogy ,,Győrvárosa is az ország majd minden városainak példája nyomán, kiadja a két protestáns feleknek, az őket már ezelőtt is jogosan megilletett részt." Tiz éves lakosa vagyok e lelkes városnak, s ez idő alatt nem volt okom, még csak titkon is felsóhajtani lakosságunk szükkeblüsége s vallási türelmetlensége ellen ; -- de igenis jogom van Isten s a világ előtt, a hála s méltányló elismerés hangján nyilvánitni, mikép városunk felelt a polgári egyetértés, vallásos béke s szeretet védangyala őrködik, s őrködése üdves eredménye ama felvilágosult s magasra törő szellem, mely a néposztályok legmélyebb rétegeit átlengve, érzelmeik — s tetteiken oly feltünőleg elárad. E jótékony szellem fölismerése bátoritá a közelmúltban reformált egyházközségünket, hogy e század elején a törvény útján kivívott, de gyakorlatba nem ment jogát: „egyházi szükségeinek a városi pénztár általi aránylagos fedezését-' egyszerűen fölemlítse. Föllépése a képviselő testület jóakaratával találkozván, rögtön vegyes választmány neveztetett ki, utasításul adatván neki, hogy az elvnek, és pedig mindkét protestáns hitfelekezet irányában a legcélszerűbb alkalmazása iránt körülményes és kimerítő véleményt adjon. Fogadják a felekezetesség nyűgeiből rég kibontakozott, a jog s igazság méltánylatára ielkök sugallatából önkényt fölemelkedett képviselőtársaim! forró köszönetem s meleg kézszoritásomat. Mert egyenesen ügyünk iránti lelkesültségök eszközlé, hogy a lélekösszeirás, mint az aránylagos osztály egyik biztos kulcsa, már a mult évben befejeztetvén, kérdéses ügyünk a megoldás egy jelentékeny pontjáig haladhatott. Az is mondatik még ama levélben, hogy ,,a rég pangott illeték kiadását, a város részéről ez ügyben kiküldött bizottmányi elnök, ki egyébiránt római katholikus maga legjobban sürgöli." E pontnál ismét elismeréssel kell hogy nyilatkozzam közönségünk ügyessége s tapintatos eljárása felöl, melyet tisztviselői megválasztásában nem mellékes érdek, hanem a szilárd jellem, részrehajlatlanság, s mélyen ható értelem kellő méltánylata vezettek ekkorig, s hiszem, vezetend ezután is. — De hódoló tisztelettel hajlom meg a közti8zteletü bizottmányi elnök úr előtt is, ki ama római tanácsnok példájaként, semminek annyira, mint a tanácsvégzéseknek, óhajt hü őre s szigorú végrehajtója lenni. — Győződjék is meg a t. Tanácsnok úr, hogy hivatalos működéseinek fénypontja, aratott s aratandó koszorúinak egyik hervadatlan virága, sőt a t. város évkönyveinek is korszakot alkotó lapja az leend, melyen amaz örökre emlékezetes határozat fog állani j „adjátok meg a kinek mivel tartoztok, a kinek adóval adót, a kinek tisztelettel tiszteletet. Rom. XIII: 7. Ennyi érdekes után, van ama levélben, mi engem egész valómban megrázott, s mondhatom a porig sújtott, t. i. annak ime záradéka: „a két prot. felek most mintha szemérmeteskednének; holott jelen sorvasztó és sovány időkben igen elkél kinél-kinél a magáé ! ' Szemérmeskedni ott, hol jogérzetről, s jogos föllépésről lehet szó, bárgyúság, — szemérmeskedni akkor, midőn félénk mindenünnen elismerés s jóakarat mosolyognak, úgy hiszem, valódi bün volna. Én gyülekezetem részéről ünnepélyesen kijelentem, hogy mi e gyarlóságok egyikében sem lélegzünk, sőt mi már akkor, midőn alig három évvel ezelőtt, figyelve a kor intő szózatára, az illem s erkölcsiség követeléseire, oly nőiskolát állítottunk, melyben a rendes tanulmányok mellett, a legalsóbb néposztálynak annyira szükséges kézi munkák is alaposan taníttatnak, még inkább akkor, midőn 140 éves, romlásnak indult egyházlakunk helyébe, erőnket túlhaladó, új, a kor követeléseinek lehetőleg megfelelő, s tűrhetően gyümölcsöző diszes épületet emeltünk, már akkor közel kilátásba szerettük helyezni a nemes város házi pénztárából nyerendő osztalékot S hogy a célt mielőbb elérhessük, az összeírást minden hatalmunkban állott erőkkel támogassuk, s az igy létrejött dolgozatokat, már a mult évi augustus hóban az illető hivatalnak, kellő használat végett tisztelettel be is nyujtottuk. S igy annak, hogy ránk nézve komoly életkérdés ekkorig megoldva nincs, mi távolról sem vagyunk oka. Győr, junius 10. 1865. Liszkay József, ref. lelkész.