Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-06-25 / 26. szám
körülmény mellett js tulságosnak nevezhető, s mint hátrább látni fogjuk, ma már segítve van a bajon. Midőn a fennebb vázolt alkotmány világot látott, Hollandban már felmerültek a szabad eszmék a theologia mezején, habár nem is aként rendezve, mint ma vannak. A francia forradalom befolyása itt nagyon megérzett, az ott erőre jutott szabad eszmék, itt a nemzet lelkülete legfőbb irányzatában a theologiában nyilvánultak. Jelentékenyen befolyt a szabad eszmék előmozdítására az akkori király I. Vilmos, egy politikai mint egyházi tekintetben emelkedett szellemű ember, s gyakran azt is lehet róla hallani, hogy ha királynak nem születik, ő lett volna a legszabadabb republicanus. Az alkotmány értelmében egészen a királytól függött, kik legyenek a felsőbb egyházi hatóságok tagjai. Az első zsinati ülésen már kitűnt, az uj szervezet irányzata, a zsinat utat kivánt nyitni a tanítás szabadságra s a papi eskü formulából a symbolikus könyvekre vonatkozó „quia" szót kihagyva, eként fogalmazta: „a tant, mely a symb. könyvekben isten szavával megegyezöleg van befoglalva, elfogadjuk és hisszük." stb. Csak hamar felmerült az opposttio is az orthodoxusok részéről. Feje volt Bilderdyk, jeles tudós és költő, de theologiai nézeteit illetőleg egy a dordrechti atyák korából elkésett ember. Költeményeinek, miket az uj irány ellen intézett, dogmatizáló honfiaira nem volt akkora befolyása, mind két barátjának, kikkel ő ajándékozta meg a hollandi ref. egyházat és theol. irodalmat. E két férfi Dacosta és Cappadose, két portugalli zsidó, kiket ő a keresztyén vallásra téritett. — Mindkettő élesen lépett fel 1823-ban a kor szelleme ellen, s szintén Dirk Molejaar haagai pap is 1827-ben. A szélső orthodoxusok szava nem maradt befolyás nélkül a nép közt, s csakhamar legsajnálatra méltóbban nyilatkozott két egyházi szakadásban. A szakadások rövid története következő : 1829 ben az ullrumi ref. község papjának választott bizonyos De Cock Henriket, ki szoros orthodoxiája által csakhamar nagy tekintélyt nyert hallgatói, sőt a más községbeliek előtt is. Özönlött a nép még más tartományokból is prédikációira, s sokan, kiknek egyházában „hitetlen" pap volt, hozzá vitték gyermekeiket kereszteltetni, mit ő meg is tett. De ezzel az egyházi törvényeket szegte meg, s a megyei egyházi kormány kérdőre vonta érte. A szomszéd papoktól ez időtájban több röpirat jelent meg, melyben óvják hallgatóikat De Cock és a Bilderdyk pártja tulhajtásaitól. De Cock erre egy szenvedélyes röpiratot bocsátott ki, következő cim alatt: „Az igaz református tan és az igaz reformátusok védelme, melyeket két úgynevezett ref. tanitó megtámadott, s szégyen polcra állított; vagy Krisztus juhakla megtámadva két farkastól, s védelmezve De Cock által 1833-ban." — Az egyházi törvények töb• szőrös áthágásáért, 1835-ben miután előbb szavait vissza vonni nem akarta, s nyilvánította, hogy a más községbeli gyermekek keresztelésével nem hagy fel — hivatalából kitették. — De Cock még azon évben szenvedélyesen kikölt az uj dicséretek „a syréni dalocskák" ellen egy röpiratban, melynek cime „Az úgynevezett evangeliumi énekek, melyek az elcsábított és félrevezetett közönségnek, sőt isten néhány vak gyermekének is, kik az ő paráznaságuk borától megrészegedtek — szemefényei, melyek minden symbolummal és isten szavával ellenkeznek, — közelebbről megvizsgálva De Cock, a Jézus Krisztus nevéért keresztet viselő ref. tanitó által. Gröninga, 1835-ben." Az egyházi hatóság kitette ugyan De Cockot, de hallgatói egy része azután is ragaszkodott hozzá, s egy Scholte H. P. nevü hasonló történetü és sorsú pappal néhány ekklézsiát elszakasztottak a hollandi ref. egyháztól. Az állam előbb üldözte a „különváltakat" (afgt'scheidene) azon alapon, hogy 20 személynél többől álló gyűlést felsőbb engedély nélkül tartani nem lehet, a Bilderdykianusok közül többen védelmökre keltek. A különváltak hivatkoztak, hogy ők egészen azon symbolikus könyvek alapján állanak, melyek a holl. ref. egyházban még törvényesen félre téve nincsenek, — ekkor az állam csak annyit kivánt tölök, hogy folyamodjanak szabad vallás gyakorlatért, s egyszersmind mondjanak le a hollandi ref. egyházat illető minden javadalomról, jogról és cimről, mit a nagyobb rész 1838-ban meg is tett, „különvált református egyház" (Afgescheiden Gereformeerde kerk) nevet véve fel. Számok mintegy — 55,000, s tiz év óta saját theol. facultások is van Kampenben, addig ifjú papjaikat az öregeknél képeztették. Egy kis része a különváltaknak nem akart az államhoz engedélyért folyamodni, s jogait a ref. egyházhoz feladni. Ezek ismét külön felekezetet képeztek, nevök „Kereszttel látogatott református község; < (Hervoormde gemeente onder 't kruis). Az állam ezeket is engedi meggyőződésök szerint imádkozni, — itt szabad vallásgyakorlat van. A kereszt viselők még szigorúbban ragaszkodnak a dordrechti formulákhoz, mint a külön váltak ; talán 30 igen kis községet képeznek, tagjai a legalsó néposzlályhoz tartoznak, számok 10 ezernyi.*) Mint mondják, jámbor, kegyes emberek. / Általában e népnek roppant szakadási hajlamai vannak, pl. az 1859-iki közzsinat jegyzőkönyvéből olvasom, hogy bizonyos Witteveen, ermelói pap azon gondolatra jött, hogy az úrvacsorát minden isteni tisztelet alkalmával ki kell osztani, s ezt községében gyakorolni is kezdte. De ez által az egyházi törvényekbe ütközött, s hat hónapra a papi teendők gyakorlásától eltiltották. Ez idő alatt gyülekezetet tervezett maga körül, presbitereket nevezett ki, s saját házánál osztogatta minden nap az Úrvacsorát. Már 70 — 80 követője volt, a zsinat azonban mint csendzavarót, s több oldalról is hibást, a papi hivatalból véglegesen kitette. Az orthodoxusok túlnyomó nagy része nem tartotta szükségesnek a kiilönváltakhoz csatlakozni, s lassanként *) A két különvált ref. felekezet e cikk elején a statistikában együvé van számítva a 3. alatt.
