Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-06-11 / 24. szám
— ennek végeztével a testgyakorda növendékei teendik próbatételüket. A közvizsga rendje im ez: Az első küldöttség előtt vizsgáltatnak: * ^ Julius 3-án a gymnasiumi VlI-ik. „ 4-én „ „ Vl-ik. „ 5-én „ „ V-ik. osztálybeliek. A második küldöttség előtt: Julius 3—4-én a gymnasiumi Ill-ik „ 4—6-án „ „ IV-ik osztálybeliek. A harmadik küldöttség előtt: Julius 3 —4-én a gymnasiumi I-ső. ., 5—6-án „ „ II-ik osztálybeliek. A negyedik küldöttség előtt: Julius 3-án az elemi 1-ső és 2-ik. „ * 4-én „ „ 3-ik. „ 5-én „ „ 4-ik osztálybeliek. Julius 7-én iskolai tanács tartatik, melyben az egész tanuló ifjúságnak tudomány és erkölcsben tett előmeneti osztályzása, ugy szintén a kitűnőbb tanulók közt az ösztöndíjak és jutalmak kiosztása fog történni. Julius 8-án a magán tanulók vizsgálata tartatik. *) Az 186%. iskolai év folyó september hó 1-sö napján fog beállani-Kelt Miskolcon, 1865-ik év május hó 7-én. Bizony Tamás s. k. Pásztor Dániel s.k. iskola kormányzó. igazgató tanár. NEKROLOG. Felső Szabolcsból. Folyó év máj. 16-án szenderült jobb létre néh. Tóth Gábor, a gávai ref. egyháznak 34 éven át hü lelkipásztora, életének 59-ik évében. Az elhunytnak egész pályája ez egyházé volt, a s. pataki főiskolából hozatott ide mint esküttdiák n«gy küzdelmek között-, A rövid harcot hosszú békés élet követte, és most . . . csendes halál! Az egyház a gyászoló családnak fájdalmában testvérileg osztozott meg, az eltakarítás gondjainak és költségeinek viselésére magát egészen felajánlotta. Mely ajánlat az illetőktől hálás köszönettel fogadtatván, az egyház magához és az elhunythoz méltólag teljesítette azt. Siratják az elhunytat özvegye^: Főző Erzsébet, egész lelkészi pályáján hü élettársa gyerme*) A jelentkezők bizonyítványaikat junius 26-ig a tanintézeti igazgatósághoz beadni köteleztetnek. kei: József, rimaszombati gymn. rajztanár. E r zsébet, Litkei Péternő, és Gábor a s. pataki főiskolában elemi osztály tanitó és három unoka. Gyászbeszédet tartott a templomban, meghatottam és meghatólag Gond a Balázs berceli lelkész, a sirnál pedig Szabó László helybeli tanitó. Béke lebegjen a hü lelkész-férj, atya, honfi és barát sirja felett! A „F alusi Gazda" cimü szaklap mint a földmívelés kertipar és gazdaság heti közlönye mely már kilenc évi fennállás óta részesül a t. gazda közönség pártfogásában, f. év április hó elsőjétől fogva szerkesztőt változtatott és ezzel együtt egy uj stadiumba látszott lépni, mely a népszerűséget tűzte ki célul, azaz egy oly szaklappá válni, a milyet eddig a kisebb birtokú gazdaközönség mindeddig nélkülözni volt kénytelen. Hazánk földmívelö ország lévén, nagyon természetesen a földbirtokosok azok, kik népességünk nagyobb részét képezik, az ő jóle'töktől és előmenetelöktől függ nem csak egyesek, hanem az egész haza sorsa, jólléte és felvirágzása, — Sokan kik ezelőtt még alig pár évtizeddel a gazdálkodást mint nagyon alárendelt és méltóságokhoz nem illő foglalkozást tekintették, a mennyiben azon ferde hiedelemhen voltak hogy egy ilyen pályára semmi készültség nem kívántatik s elég ha az illető az a, b, C-ét tudja, ma már midőn más pályáktól visszavonultak, de főleg mivel a bekövetkezett anyagi körülmények magok szorították reá a birlokost hogy ha végkép tönkre menni nem akar maga álljon gazdasága élére s fogja meg az eke szarvát, ezen idő óta mondom senkinek sem jut eszébe többet hogy a gazdálkodást oly egyszerűnek s bárki által kezelhetőnek tekintse. Egy pálya sincs a hol ha alapos szakavatottságot akarunk szerezni annyi volna a tanulni való mint itt; de kevesen vannak azon helyzetben hogy kiképzésökre százakat sőt ezreket áldozva a kivánt tudományokat megszerezhessék, minélfogva a szaklapok vannak arra hivatva, hogy ezt ha nem is egészen de legalább részben pótolják, hogy hazánk egyes vidékeiről beérkezett tanúságos kísérletek és tapasztalatokról a t. gazdaközönséget értesítsék, jeles gazdáink tanácsait felvegyék és közöljék, sőt a külföldnek hazai viszonyainkhoz alkalmazható nézeteit is köztudomásra juttassék. Nem tagadhatjuk el nemzetünk azon gyengeségét, hogy olvasni teljességgel nem szeret, az olvasottakat pedig ha az meggyőződése szerént jó is volna alkalmazni már épen nem szokta. Kik tehát azok, kikre a legutolsó kunyhó gazdájától fel a kastélyok birtokosáig leginkább hallgatni szoktak, kiknek tanácsait és ajánlatait legszívesebben elfogadják ? mindenesetre a lelkészek és tanítók ők azok, kiknek első neveltetésöket köszönik s mintegy fiúi vonzalommal látszanak függni, tőlök várván még a későbbi életkorban is sok esetben az irányadást ; azért