Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-06-11 / 24. szám

fagyott volna, az ő erkölcs-vallási hajlamainak és elhatározásainak lényegben normális iránya volt mig élt, mely később az öntudat érettségében maga iránt semmi vádat sem formálhatott sem költhetett." (DieGesch. W ü r d e J e s u 33. 1.) D o r n e r is „belső és személyes küzdelmeket" vesz fel nála. (Ü b e r J e s u sündlose. Vollkommenheit 8. 1.). Mint látjuk e tekintetben az ujabb theologia letért nagy mestere és alapitója Schleiermacher nyomdokairól. O a maga „Jézus Eleté"ben bár szigorú és habozás nélküli történetnyomozást sürgetett és látszik követni, mindazáltal észrevehetőleg christologiai elvek uralma s e szerint előleges elfogultság alatt állott, s ennek folytán ugy igyekezett feltüntetni Jézust, mint a kiben az emberiségi eszménykép valósult meg, s az isteni gondolat nyilvánult a maga bevégzettségében, kitől annálfogva az általános és utólérhetetlen tökély el nem választható. E nézet tarthatatlansága azonban nyilván való. E tárgyban érdekes cikket hozott többek kört aProt. Kire h. Zeit. 1864. 41. száma, hová szíves olvasóinkat bővebb értesülhetés végett mi is utaljuk. Ott be van bizonyítva, hogy az eszményképet egyes tünemény magában nem foglalhatja, miután itt minden egyed csupán pótlék a többiek összességének létezéséhez. A történeti Krisztus eszményképisége tehát az egész teremtésben magában álló anomalia volna, egy roppant csuda, melyet felfogni sem bírnánk, miután annak, ha egyszer a történetbe belépett az emberiséggel teljes analógiát kell vala tartania, hogy érthetővé váljék. Ide járul még az, hogy Jézus eszményképessége mellett eredeti bizonyságot egyátalában nem lehet idézni, s az eszményképiséggel együttjáró tökéletesség ki nem mutatható, annyival kevésbé, jmert ha Jézus életét történeti vizsgálat alá veszszük, kénytelenek vagyunk két oldalt külömböztetni meg abban t. i. mulandót és maradandót. Ezt K e i m is elismeri, ki egyébként a schleiermacheri christologia hive. (I. m. 24. 1. és die Menschl. E n t w i c k 1. J. Christ. 38. 1.) Mindezeknél pedig, végre, még nagyobb bökkenő az, hogy az eszménykép, a tökélyt foglalván magában teljes bevégzettsége szerint, mindennemű fejlődést kizár s ennélfogva minden emberi levéssel homlok-egyenest ellenkezik. Azt mondjuk-e tehát, hogy miután a történeti Jézus eszményképe nem lehetett, Straussal együtt egészen külön kell választani a Krisztust az eszményképtől s ennek a teljes keresztyénséggel együtt oly módon alárendelni, mely szerint az utolsónak már ma is lényeges bemetszésekre, pótlásokra és javításokra van szüksége? Távol legyen. E tény a vallás megtámadása lenne s Jézus történeti állásával, a keresztyénség örök rendeltetésével s az emberi lélek legnemesebb szükségleteivel egyiránt össze nem férő dofog maradna. Ide vonatkozólag bírálónk ezt mondja: .„Jézusben az embernek istenhez egészen uj állása fejlődött ki, még pedig olyan, melynek nem lehet többé túllépni, s benne ezen istenhez vagy a vallás legfelsőbb lépcsőjéhez való uj állás nemcsak viszonylagosan, bár mindig igen erőteljes elméleti és gyakorlati módon létesült, hanem épen az ö személyes áthatottsága eredményezte azt, hogy a mi benne uj volt, utat tört magának a világon és az ő tökéletes önfeláldozás! (Selbsthingabe) tette által megdönthetetlenül megállapittatott. Ennyiben Jézus ránk nézve az idők csudája marad. Azonban vallásbeli szükségletünk is ellentmond annak a mire Strauss Jézust nézi. Strauss ö benne, velünk együtt, az emberiség egyik jóltevőjét tiszteli tán, ki a többiek közt legnagyobb lehet, de mi vallási életünk kútfejét tiszteljük benne, kivel való legbensőbb összeköttetésünk tudását keresztyén vallásosságunkra nézve lényegesnek tartjuk. Jézus személye és története a mi szemeinkben elválaszthatatlan keresztyéni hitéletünktől. Ha ezt elemezzük, ugy fogjuk találni, hogy ő a gyökér, melyből minden fejlődött, s ha azt gyarapítani akarjuk, mindenben oda kell visszatérnünk Szerem lei Samu. (Vége köv.) —m-Ot— BELFÖLD. A TISZÁNTÚLI REF. EGYHÁZKERÜLET KÖZGYŰLÉSE. A tiszántúli református egyházkerület április 20, 21, 22, 23 és 24-ik napján tartá közgyűlését főt. B a-1 o gh Péter püspök úr és D é g e n f e 1 d Imre gróf főgondnok úr elnöklete alatt. A közgyűlés nevezetesebb tárgyait a kezünknél levő jegyzőkönyvből következőleg állítottuk össze. 1. A világi jegyzői állomásra C s e n g e r i Imre úr 467 érvényes szavazat közöl 258-cal választatott meg. 2. A n.-károlyi e.megyének azon indítványa vétetett tanácskozás alá, melyben az 1860-iki oktoberi e.k. gyűlésnek a presbyterium szervezését illető határozatát ugy óhajtja megváltoztatni, hogy ne az egész nép, hanem csak az ez által választott képviselők folyjanak be ezentúl a presbyteri és gondnok választásba. Az e.k. ezen indítványnak a presbyterekre vonatkozó részét mint egyházszervezetünkkel ellenkezőt elvetette, a gondnokok választását azonban akár a«nép akár a presbyterium eszközölheti, 3. Edinburgban tartózkodó Balogh Ferenc úr tudósította a főt. püspök urat, miszerint a scot presb. atyafiak, két magyar ifjú ellátására évenként öt-öt száz forintnyi alapítványt tettek. Határoztatott, hogy az alapitókhoz köszönő irat intéztessék, melyben egyszersmind az alapítványról szóló hivatalos irat elküldésére is felkéressenek. 4. Felolvastatott a nm. magy. kir. helytartótanácsnak folyó évi febr. 6-án kelt leirata, melyben az e.k. közgyűlés értesíttetik, hogy a magán tanulók felvételét illető kedvezményében az álladalmi jogakademiáknak, a debreceni jogakadémia is részesittetik, ugy azonban, hogy az e tekintetben 1850-ik év oct. 4-én kibocsátott