Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-06-04 / 23. szám

szerénti kifejezéseül tekinti. A prot. egyház azon meggyőződésében, hogy az idvezitŐ szelleme és a szentlélek nemcsak a klérusban, hanem minden hívőkben munkálkodik és vezérli azok értelmét az istenországának mind mélyebb megismerésére; a ker. vallás alapokmányait különbség nélkül a hivek kezébe adja, azok mindegyikét feljogosítván az írások vizsgálására s az igazság keresésére. Ez által nemcsak lehetővé teszi, de sőt igényli a közvallásos képzetek tisztulását, időnkénti átalakulását, és igy változásukat. A gyülekezet hitében élő valláseszmék változtával pedig kénytelen is az egyház formulázott tantételeit és symbolumait időről időre változtatni, ha ugyan azoknak csak ugy van jogosultságuk és valódi értelmük, ha a közhit tartalmát hüven symbolizálják. Ámde épen a dogmák helyes és igazságos változtatásáért áll az egyháznak is érdekében a vallás igazainak komoly, mindenoldalú, és független megvizsgálása, azaz tudományos tárgyalása. Igen is magának az egyháznak is érdekében áll, hogy a tudomány részrehajlatlan szigorával kimutassa fönálló dogmáinak netaláni hiányait és ellenmondó igaztalanságát, ez által tevén lehetővé azok reformját, — ha ugyan érdekében áll, hogy tanai valósággal híveit üdvözítő igazságok legyenek, mert végre csak a belátott igazságban képes az ember maradandóul és bensőleg megnyugodni. Egyedül a tudomány bírálatai, kutatásai képesek nemcsak a positiv tanok ugy hiányait mint igazságát kideríteni, hanem a biblia szabad olvasásából és a szabad gondolkozásból okvetlenül származó számtalanul sokféle egyéni véleményeket is megrostálni, szabályozni és tisztítani. És ekképen egyfelől a vallásos értelmiség fejlesztése, másfelől a vallásigazságok tisztítása és érlelése által eszközli a tudomány az egyház tanainak megszületését s illetőleg reformját, épen ugy, miként az államéletben a jogelveknek tudományos és irodalmi pro et conra szabad megvitatása képesiti a törvényhozó hatalmat minél inkább arra, hogy időről időre azt emelje törvénynyé a mi önmagában igazságos és a köztudatban is jogos. — E tekintetben a róm. kath. és a prot. egyház között csak az a külömbség van, hogy tanai érdekében amaz magát a tudományos vizsgálódást és eredményeit is az egyház jogkörébe tartozóul mondja, a prot egyház pedig a vizsgálódást bárminő eredményeivel minden gondolkodó ember korlátlan jogául ismeri el, csupán a vizsgálódás eredményének az egyházban érvényes iegész mintegy 1555-ig egyazon gyülekezetekben is egymásután több különböző confessiok keletkeztek, a melyek ma már sehol sem érvényesek, az 1555 után készült symbolumok által hatályon kivül tetettek, s némely tanaik az uj symbolumokba módosítva fölvétettek. A mit tehát a 16-ik század hivő embereinek a vallásos képzetek változtatásában lehetett tenniök, azt a későbbieknek nem lehetne ? A vallásos élet és elvek történeti fejlődése csak 1516— 1555-ig tartott volna, s ott bezárult? vájjon miért? M. A. tését tartja fönn magána k." *) Először is tehát az egyháznak indirecte szüksége van a tudományra és tudományos embereket képző főtanodákra, mert az egyházi tanok megállapítását és kellő reformját csak a tudomány és tudományos férfiak eszközölhetik. Másodszor pedig szüksége van az egyháznak tudományos emberekre s igy tudományra apologeticai szempontból, igazságainak a támadások ellen megvédelmezéseért, s tagjainak hitében fentartására, miként szüksége van az államnak is, jogtudósokra nemcsak a törvényhozásért, hanem a positiv jogok érvényének megvédéseért és föntartásáért. Es én nem az egyházi életben is fölmerülhető jogkérdésekre gondolok, melyeknek elintézéséhez s papnnak legelébb az egyházjogban tudományos képességének kell lennie, hanem maradjunk tisztán a vallásos élet körében. Fölebb I. cikkemben igyekeztem kimutatni, hogy a tudományos vizsgálódás szüksége csak a csudálkozás és kétkedés felébredésével áll elő. A vallásos élet körében ez az akár kívülről jövő, akár a hivek lelkében is fölmerülhető kétkedés, majd a belőle származható hitetlenség és tagadás az a támadás, a minek ellenében a lelkész kötelessége a vallásnak s illetőleg az egyháznak igazságait védelmezni, azok valódisága felől a töprengő lelkeket megnyugtatni, a tagadásokat legyőzni, ekkép az itt ott megingó vallásos hitet helyreállítani, s általában szilárdítani, buzdítani. De vajmi más itt a lelkésznek mint a vallás és egyházi érdekek szolgájának, és a bírónak vagy ügyvédnek mint a jogérdekek föntartójának teendője! A bírónak jogtudósnak kell lennie, hogy a fenforgó esetekben kikereshesse mi jogos ? mit parancsolnak ott a positiv törvények, azt azután Ítéletében kimondja, megnyugszik benne az illető fél vagy nem, mindegy, karhatalommal kiszolgáltatja. De nem igy Ítélheti el a lelkész a kétkedő lelkében kérdésessé lett hit ügyét, a hit igazságait nem lehet a lelkiismeretekben karhatalommal exequálni. Itt egyetlen módja van a vallás igazságai érvényesítésének és föntartásának, t. i. a kétkedőnek folvilágositása, ellenvetésül felhozott okainak okokkal legyőzése, érveinek érvekkel visszavetése úgy, hogy saját eszével maga kénytelen legyen belátni annak igazságát, a mi felől kétkedett, vagy a mit épen tagadott A kétkedés épen az az állapot, a melyben a fölébredt reflexió folytán a mit az embernek saját esze mond, összeférhetlen ellentétben állóul látszik azzal a mit hite mond, azaz akár az egyház tanaiból akár egyébünnét szerzett vallásos képzeteivel. Ez állapotot csak ugy lehet okosan és maradandóul megszüntetni,ha akétkedőnekhitét öszhangzásba tudjuk hozni értelmével, ha a hit szava saját okosságának szava is leend egyszersmind, ekkor a kétkedő lélek meghasonlottságából benső kibékülésre, megnyugvásra jut. Ámde a kétkedés és hitetlenség a vallás igazságának az értelem által való megtámadásából származik, s azért *) L. erre tüzetesebben „A philosophia szükséges-e a theologiában ?" cimmel 1&60. megjelent dolgozatomat. 43 1. stb.