Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-05-20 / 21. szám

szomszéd egyházak lelkészeinek az ügy iránti részvét­ből származó megjelenése Május 1. d. e. 9 órakor, a templombani tömeges megjelenés, és ott a Sz. Léleknek buzgó segítségül hívása után nyittatott meg s folyt a gyűlés a lelkészlakon. Először mindjárt az újonnan választott s fentebb részben megnevezett hivatalnokok iktattak be s eskettek fel: székfoglalásaikkor segédgondnok s Décsey t. biró urak — az előbbi hosszabb, — az utóbbi rövid, de mindenik szívből fakadt s sziveket hatott szép üdvözlő beszédet tart­ván. — S ezzel kapcsolatban batároztatott: hogy a még hiányzó egy világi t. bir ói szék s jegy­zői hivatal is betöltessék ; mind szinte a főjegy­zőnek alesperessé lett el választatása folytán a fő­jegyzőre teendő szavazás is elrendeltetett. Ezután főesperes úr elöterjesz'é az egyházak láto­gatásakor szerzett tapasztalatait: s örömmel hallottuk, hogy körünkben az egyházi élet s az egyházak állapota kielégítő, sőt több helyen, dicsérettel kiemelésre méltó. — E pénzszük világban is egyházmegyénkben folyvást épülnek az egyházi épületek; templomok , lelkészla­kok és iskolaházak. A templomot építő egyházak kö­zött I r e g m városban, bár mely helyre beillő diszes templom emeltetett. — Jegyzőkönyvileg ki­tüntetésre s dicséretre méltattak Nágocs és Ma­gyar Székely egyházközségek: mint a melyek csekély népességük mellea — amaz 34G, — emez csak 152 lélekből állván — diszes egyházi épületeket (templo­mot s paplakot) részint már epitettek, részint építendők önerő s buzgó szorgalmaskodásból csupán, segélykérések vagy kölcsönök igénybevétele nélkül. A tanügyi bizottság által beterjesztett iskolákróli jelentés, szinte azt tette köztudomásúvá: hogy egyház­megyénkben — ha a népiskoli szervezet szerént beren­dezett s minden tekintetben kielégítő iskoláink nincse­nek is még általában minden egyes egyházakban : de az a feléhaladás, az ez ügyre vonatkozó felsőségi kivána­toknak, rendeleteknek életbe léptetése s keresztülvitele mindig nagyobb nagyobb részt foglal el. A mult évben már neveztetvén ki egy bizottság, melynek feladata az egyházmegyére belépő tanítókat a gyűlés ideje alatt megvizsgálni, mdőn ennek kiküldetése a folyamodó bekehlezendők megvizsgálása végett sző­nyegre került: — annak elismerésére vezérelt, hogy a bizonyos személyekhez kötött bizottság nem célszerű, a mennyiben az illetők közöl többen most sem voltak jelen a színhelyen. Ennek folytán megállapittatott, hogy a vizs­gáló bizottság áll a tanügyi bizottság elnöke vagy annak jelen nem léte esetében a bizottság egyik jelenlevő tagjá­nak vezetése alatt a körlátogatókból, az egyh. megyé­ben lévő gyönki gymnázium képviselő tanárából, és a gyűlésen megjelent tanítók közül a helyszínén időről időre kinevezett két tanítóból. — Egyszersmind a bizott­ság utasitatott arra, hogy a vizsgálat s bekebJeztetés kö­rüli eljárásokra nézve bizonyos szabályokat dolgozzék a jövő gyűlésre. A tanügyi bizottság tagjai — leginkább azon okból, hogy 3 évvel előbb történt kineveztetések alkalmával a három éves tisztújítás iránti ragaszkodásból csak ennyi időre fogadták el hivatalukat — lemondottak — de buzgó eljárásuk az egyh. megye bizalmának megfelelvén, hiva­taluk további folytatására újból megbízattak. A mult évi egyházkerületi közgyűlésen történt iel­készözvegyek és árvák kegy-éve miképen és mennyi időre kiterjedő voltának szabályszerüleg meg­állapítása mellett — a tanító és tanár özve­gyek és árvák miképen segélyezésének kérdése is felmerülvén, az egyházak nyilatkozatai alapján tenni meghagyott felterjesztés egyházmegyénk részéről ez lett: „a tanitóözvegyek és árvák a lelkészekéivel egyenlő módon segélyzendők. A tanári özvegyek és árvákra nézve pedig : hogy legcélszerűbb volna, ha e tekintetben az egyházak tájékozása végett magok a tanár urak dolgoz­nának ki egy tervet, mely dolgozatot azután a a főtiszt, egyházkerületi gyűlés meghagyásából az illető elnökség útján közölnék az egyes egyházakkal véleményadás vé­gett, s az egybegyűlt vélemények általános többsége lenne döntő a tanári özvegyek nézve." Ugyancsak az e.kerületi közgyűlés által vélemé­nyezés végett leküldött lelkészválasztási tervjavaslat — az egyházak nyilatkozatai alap­ján némi csekély módosítással e.megyénk által elfogad­tatott. Az e.megyei lelkész és tanitó özvegyek és árvák eddiginél nagyobb mérvű segélyeztetése tekintetéből három terv nyújtatott be: ezeknek megvizsgálá­sára s felőlüki véleményadásra egy bizottság neveztetett ki. — E bizottság következőkben tette meg jelentését: „Az első takarékmagtári alapu-terv szerint gyámol­dát felállítani nem tartja helyesnek, mert kezelése rop­pant nehézséggel jár; helyiséget számára szerezni a se gélyül szánt, s forditni kellő alap nagy részét igényelné; — a gabona ár változékonysága miatt nem nyújt telje­sen biztos alapot. — A második — pénzalapu-terv szerint sem helyesli: mert ez alaptőkéjének és évdíjai­nak egy osztályú voltánál fogva mindenkire nézve elvi­selhetetlen lenne. — A harmadik — szinte pénz­alapu-tervet tartja legalkalmasabbnak: mely több osz­tályú voltánál fogva választást enged kinek kinek va­gyoni ereje vagy akaratához képest." E jelentés után a bizottság utasíttatott arra: hogy a tervhez tehát alap­szabályokat készítsen és azokat elkészitvén, az esperesi hivatalhoz küldje be az e.megyében leendő köröztetés? — s ha a többség jóváhagyásával találkozik — aláírás és megfoganatositás végett. Az e.megyei köz-, és gyámoldai pénz­tár állapotáról szóló számadások megvizsgálásán s erre vonatkozó intézkedések tételén kivül — még mint fon­tosabb tárgy megemlíthetők azon indítványok, melyeket egy lelkésztárs írásban nyújtott be. — j^zen indityá,nyok elsője — a valláserkölcsi élet emelés© tekintetéből határozatijag kimondani kéri: „hogy az úr-

Next

/
Oldalképek
Tartalom