Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-05-07 / 19. szám

Ián erre is ajánlkozom, bár mint fiatal ember ilyesmihez még most nyúlni nem akarnék, s a dicsőséget e tekintetben szeretném nekik átengedni. (Vége köv.) SIKLÓS, apr. 27. Tegnap és ma tartotta meg a felső-baranyai egyházmegye közgyűlését, szokatlanul nagy számmal egybegyűlt tagok részvétele mellett mely alkalommal ismét alkalmunk volt meggyőződni a felől, mily örvendetes haladást tanusit népnevelésünk ügye az ujibb időkben, a midőn az egyházak mindenütt uj tanodák építéséről, a régiek jobb felszereléséről gondoskodnak, s a népiskola-tanitok egymásra testületileg felügyelvén, e nagy befolyású ügyet egyetemes haladásra birni észrevehető sikerrel igyekeznek, ugy hogy a közvizsgák és az esperesi jelentések után a népiskolák fele e megyében mint kitűnő jó emlittetik fel, s csak három találtatik rosznak. Arról is örömmel fognak sokan olvasóink közül értesülni, hogy több mint egy év óta a kedélyeket innen és túl is nagy izgatottságban tartott viszályos ügy az egyházkerület és egyházmegye között Jókai Mór s. gondnok közvetítő inditvánvának minden vitatkozás nélküli J elfogadásával, mind két félre nézve tisztességesen kiegyenlítő véget ért. Szomorú jelenség azonban az e tájon elharapózni kezdődő „nazarenismus." E paptagadó felekezet minden hitvallás juhaiból szerzi nyáját s mindegyikre nézve egyaránt veszedelmes, miután igen könnyen érthető elven kezdi, azon tudniillik, hogy a nemfizetés erény. Különösen nyiltan lépnek fel Siklóson a nazarénusok, s e miatt szomorúan szenved a közügy. Ideje, hogy a lelkész urak, még pedig minden vallásfelekezet pásztorai, buzgón lássanak e baj megakadályozása után, a mire nem elég a hatósági intézkedés: ide lelki erély és pásztori buzgalom kívántatik. (H.) •$S£S* TÁRCA. FELHÍVÁS. A magyar nemzet azon fiai iránt, kik életöket a hazáért, egyházért — a közjóért áldozák nem szokott háládatlan lenni. Ha nem tudott' is még oly nagyszerű, az idők viharaival dacoló büszke emlékeket emelni mindenik nagyjának tiszteletére, mint más müveit nemzetek; de a hálás utókor legalább szivében nem marad adós a kegyelet adójával: szivében emel kegyelet-oltárt, ércnél maradandóbb emléket, melyen a hála, tisztelet áldozata ég mint Vesta-tüz, mely fölött a történet komoly szavú múzsája őrködik. Ilyen emléket hagyott hátra E r ő s d i Mihály. Kik a távolban olvassák e sorokat, tán sokan fogják kérdezni; Ki volt az az Erősdi Mihály ? Egy futó csillag nemzeti és egyházi életünk egén. Az 1863-ik év juliushó 14-én lehanyatlott. Lehanyatlott, még mielőtt az egész nemzetnek és egyháznak figyelmét magára vonhatta volna. A távolban csak az egyház és nevelésügy éber bajnokai vették észre ezen csillag ragyogását ; de annál jobban ismerte öt a szép Háromszéken még a kis gyermek is; mert ő nem csak I 1 y e f a I-v á n a k volt 12 év lefolyása alatt a szó teljes értelmébenlelkipásztora, lelki atyja, hanem egyházán kivül is — különösen az egész Háromszéken — ő volt a vallásosság, erkölcsösség, és valódi keresztyéni műveltségnek, a népnevelés és nemzetiség szent ügyének egyik legbuzgóbb apostola. O megmutatá, milyen sokat tehet egy lelkész, ki hivatását igazán felfogta, ki kész fölvenni a Krisztus terhes de gyönyörűséges igáját. Minden ideje, nemes szivének minden érzése, világos f 'jének minden gondolata a közjó előmozdítására vala szentese. A lefolyt viszontagságos évtized alatt, ha valami szépet, jót kelle nagy küzdelemmel létrehozni. Erősdi M. mindenütt ott vala; most mint szerény közharcos küzdve a csatatéren, majd mint bátor tapintatos vezér elől lobogtatva a szent igazság lobogóját, hitet öntve a kétkedőkbe, lelkesedést a hideg-közönyösökbe, bátorságot a csüggedökbe. Tudta és érezte ő jól, hogy a lelkipásztori állomás nem asylum, hová az elet anyagi gondjai elöl menekülhetünk ; tudta és érezte ő jól, hogy a lelkipásztori hivatal, ha igazán be akarjuk tölteni egy dicső önfeláldozási tér a haza, egyház és emberiség szent ügyeért, isten országa terjesztéséért. Mintha szüntelen lelke előtt lebegett volna a megváltó apostolaihoz intézett ezen intésével ! „A ki szereti attyát vagy annyát inkább hogynem engemet, nem méltó az én hozzám: és a ki szereti fiát vagy leányát inkább, hogynem engemet nem méltó az én hozzám. A ki megtartja az ő életét, elveszti azt, és a le elveszti életét én érettem, megtalálja azc." (Mát. X 37 — 39.) Erősdi Mihály inkább szereté a szent közügyeket, melyeknek Jézus Krisztus nevében apostolává rendeltetett — semmint önmagát és kedves családját. Abban keresé az életet, ha a Krisztusért az igazságért feláldozza magát. A nagy, a terhes munka alatt a gyenge test kimerült, összeroskadt s a nagyra törő lélek oly ideje korán szebb hazába költözött. E szellem földi munkálkodása emlékeülnem kér büszke „oszlopot ércbőloszlop" a többek közt a s. szentgyörgyi ref. iskola, melynek alapitói és első gondnokai közt ragyog az Erősdi neve, ki ércnél maradandóbb emléket hagyott hátra az utódok szivében. Szent ereklye gyanánt őrizzük mi ezen emléket; oh de ez még nem elég : Egy Erösdihez méltó gyászoló özvegy, három kis vagyontalan árvával kesergi Erősdi Mihálynak, a hü férjnek, a jó édes apának elvesztését, ki ez életben — isten után gyámoluk és mindenök vala. Erősdi egyházunkért, nemzetünkért élt és halt; az ő árvái az egyház és nemzet különösen a Rikán belő li egyházak és a háromszéki székely nép árvái. Önmagát becsüli meg az egyház és nemzet, ha a valódi édes apa halála után ezen árváknak hü gyáinola lesz; saját jövendőjéről gondoskodik az egyház és nemzet, ha igy szerez bizfositékot az Erösdihez hasonló apostoloknak nemes önfeláldozásuk esetére. Igy dicsőité meg magát Athéné városa az Aristides, édes nemzetünk a Grarai, Vörösmarti s más dicső emlékii férfiak árváinak felkarolásában. Erősdi pályafutása tán nem volt oly fényes, mint amazoké, de szerényebb, kisebb körben épen olyan nagy vala ő is mint amazok, és épen úgy kiérdemelte, hogy árváit mi az ő elhunyta után a részvét karjaira emeljük s azoknak sorsukhoz illő neveltetéséről gondoskodjunk. Az elhunyt jó barátainak és jó akaróinak indítványára egyházkerületi ref. zsinatunk a mai napon elhatározá, hogy önkéntes adakozás utján Erősdi minden tisztelőinek, a szent ügy minden igaz barátainak alkalmat nyújtson nemes részvétük tettleges nyilvánítására. Felhívunk azért minden részvevő nemes keblű honhonfit és honleányt, minden igaz keresztyént; de különösen titeket Háromszék lelkes fiai és leányai ne maradja-