Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-30 / 18. szám

575 576 miután több napon át böjtölt, megjelent a feltámadott Jézus, mely közlés, előre feltéve hogy történeti, a visiót vagy káprázatot (Hallueination) még érthetőbbé teszi." (304 310. 11.) (Folyt, köv.) ' BELFÖLD. VÁLASZ: Szikszai Pál „Iielyreigazitá s"-á r a. (Vége.) Igy lett föltéve a tractualis itélet, melyre az 1824. évi egyh. ker. gyűlés j.könyvének 9. pontjában hivatkozás van, s melyben a szerző által beadott nyilatkozatnak azon pontjai, melyekben kijelenté, hogy „mint ember hibázhatott, s ha erről meggyőzik, s jó útba igazítják, ő a ki az igazság mindinkább való megismerését tartja főjavának, ez utmutatást nem csak elfogadni kész, hanem még nyerességének is tartja" hibáróli vallástételnek tekintetvén, mint ilyen terjesztetett föl az egyh. kerületi gyűlés elé. íme a történelem világosító fáklyája mellett., mint veszti el értékét azon helyreigazítás, hogy szerző : a veszprémi egyh. megyei tanácsszék előtt „beismerte tévedéseit" ! a köd óriása ez, mely a történelmi világítás fényénél elenyészik. Helyreigazító „nagyon téved," mikor azt állítja, hogy szerző nem csak név-, hanem egyszersmind „Vizsgálat nélkül" bocsátván világ elé müvét, raegvetelte mintegy a kinyomtatandó könyvekről 1823-ik évig hozott több rendbeli k. királyi parancsolatokat és egyh. kerületi rendeleteket, — s hite szerint — nem is volt egyéb bizva a veszprémi egyházmegye tanácsszékére mint az ezérti feddés, figyelmeztetés" .... ismétlem, hogy téved, mert épen ezt nem tették a vádpontok közé, de nem is tehették, minthogy a vallási egyesülés ideája az iró neve nélkül ugyan, nem akarván magát a szerző fitogtatni, de vizsgálat és az approbatio megnyerése után nyomatott ki, mely állításomra bizonyságok: 1. a szerző, ki az egyh. megyére beadott önigazoló nyilatkozatában világosan irja: „ezen gondolataimnak világ eleibe való bocsátásában „törvényes úton „procedáltam." — 2. Fábián József esperes, ki 1822 ik évi dec. 24-ről adatolt szerzőhöz irt levelében igy ír a vallási egyesülés ideájára vonatkozólag: „igen jól esett, hogy t. Osváld úr ily rövid idő alatt a censurát elvégezte. Ha a veszprémi kanonok Horváth úrhoz (később fehérvári püspök lett) beküldött védelmét Osváld urnák ugy megolvastam volna, mint azóta ahhoz volt szerencsém, én sem mondottam volna oly állítólag, hogy a censura nem fogja admittálni sib." — 3. Márton István pápai tanár 1822-ik évi december 16 áról adatolt levelében ezt irja : „Hibázott t. uram, hogy a munkát nekem küldte. Helyettem S. uram van censornak téve, s minthogy Somogyi G. feletti prédikátióját fülem hallatára keményen megszóllotta, nem ítéltem tanácsosnak ezt oda elküldeni. Igy van hát, hogy tek. Osváld úr ugyan subscribálta, de más nem. Tiszt. Máar Péter ur prédikátiói is mind egytől egyig csak egy subscriptióval jöttek ki. Nem is tudok arra törvényt, hogy kettőnek kellene subscribálni a recensealandó munkát, a pápistáknál is egy censor ád „imprimaturt"-t. Tek. Osváld úr úton útfélen égig magasztalja t. uramat munkájával együtt, s engem sokfélekép zaklatnak, hogy adnám ki, de nem adtam . .. azzal vetvén el, hogy már elküldöttem. Nem hittem minden léleknek. Hiszem is, hogy jól esett, —Guzmics úr leveleit én nem olvastam, szeretném látni stb." — 4. Maga a censor Osváld Sigmond, ki szerzőhöz irt levelében előre bocsátván, hogy „szerző a papság által még a t. királyi tanács előtt is vádoltatik" s a Ven. Superintendentia rendeléséből a vallási egyesülés ideájáért kérdőre fog vétetni, s némely szabadabb állításaiért (e szerint nem az imprimatur hiányáért, mint Szikszai Pál hiszi) megfeddetni, következőleg ir szerzőhöz: „erősen hiszem, hogy minden közönséges hivatalban levő embernek kettős személyes jussa és kötelessége van. Egyik, mint kőzöns. hivatalbeii személynek, mely szerint mint mandatarius a felvállalt hivatalt akkép tartozik viselni, a mint a közönség akarata kívánja • másik pedig mint értelemmel és szabad akarattal biró valóságnak, mely szerint a maga személyes emberi jussait megtarthatja. E szerint tehát tartozik a közhivatalban levő ember — és igy a prédikátor is — a maga hivatalbeii közönséges dolgaiban, a közönség akaratát teljesitni, a maga közönséges tanításait és oktatásait a nép kívánságához alkalmaztatni: de mint józan értelemmel s szabad akarattal biró valóságnak szabad neki mind Írásban, mind pedig szóval is — kivált az értelmesebb emberek előtt — saját vélekedését is kimondani. Igy van ez Németországban, Angliában és más egyenes gondolkodású protestáns országokban is. De miként is terjedhetne a nélkül a protestánsok között a józan megvilágosodás s tökéletesedés — megfogni épen lehetetlen, mikép felelnénk meg Pál apostol ama nevezetes mondásának, mely szerint (2 Kor I: 24) ,,a hiten uralkodni épen nem akar." Mert tudjuk ugyan, hogy a sz. írásnak csak egy bizonyos józan értelme van, melyről sz. János VIII. 31, 32 szerint eltávozni nem szabad .... de mivel azt is tapasztaljuk, hogy az emberi gyarló értelem, a tudatlanság, előítéletek, hibás hajlandóságok miatt sokszor a józan critica, philosophia, história és régiségek által csak sok századok után talál reá némely homályosabb igazságok értelmére nincs szorosabb kötelességünk, mint az, hogy sz. Pál szavai szerint: „mindeneket megpróbáljunk, és a mi jó, azt megtartsuk," — mert igy mindig megmarad a sz. Írásnak benső valóságos értelme, s csak a mi hibás értelmünket alkalmaztatjuk a dolog valóságos józan értelméhez. Ha tehát tiszt, uram a munka iránt megkérdeztetik, ilyen feleleteket adhat; és én is „ilyen feleleteket fogok adni, ha cens u r á m okai iránt megkérdeztetem stb."