Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-30 / 18. szám

jőni Pestre. Bizony nem valami gyönyörű eljárás! 7. Egyik tanitó ur bizonyos meghatalmazottat küldött volt maga helyett, de ez nem nyerhette meg a testület elfogadását. 8. Szőnyegre kerülvén ez a kérdés : akarja-e a tanitói kar saját pénztárát a t. egyházmegyével egyesíteni? a határozat nem- mel felelt. 9. A n. t. esperes urnák a t. elnök úrhoz küldött panasz-intézetéből szomorú tudomásul vette az egylet, hogy némelyik tag [fizetési kötelességében nem szorgalmatos. 10 A pesti a. reform, középtanoda egyik növendéke, Szabó Lajos — mint az egyházmegyebeli tanitók egyikének fia — folyamodvén a tanitói testület által alapított stipendiumért: azt mégis nyerte. 11. Egy, néhai tanitó sírkövének felállítása tárgyában bizottság lön kinevezve T. Gönczi Pál úr elnöklete alatt. 12. Egyházmegyei képviselőkül megválasztotta a tenitói testület maga kebeléből B o t h István és László Lajos tanitó urakat. 13. A testület pénztára is vizsgálat alá kerülvén; a P á 1 Máté pénztárnok úr fáradozása következtében mindenek ékesen és szép rendben v a 1 á n a k, csakis az okozott némi aggodalmat, hogy a pénztár papírjainak nincsen tűzmentes szekrénye. 14. Miután jegyzőkönyv hitelesítésére fölkérték Pál Máté, Both István és László Lajos urakat, t. elnök ur az ülést bezárta. Szeretnék még egy dologról írni, de mivel ez nem tudott szőnyegre kerülni, hallgatnom kellene. Mivel azonban — ugyhiszem — nem ártana szőnyegre keritni, ide írom légalább az ezután gyűlésező egyletek — ha úgy tetszik — tanácskozási tárgyául ezt a kérdést: Nem v o 1 n a-e rendin a tanít ó-e g yleteknek is nyilatkozni a szóban forgó iskolai lap tárgyában. Egy szemtanú. KÖNYVISMERTETÉS. Strauss F. D. Das Leben Jesu, für das deutsche Volk bearbeitet. (Jézus élete, a német nép számára kidolgozva.) Leipzig. 1864. 8 o. XXVÍ és 633 1. Ara 5 frt 40 kr o. é. körül. II. (Folytatás.) Jézus péntek este temettetett el. Szombaton a sírban volt. Hanem ezután egy csudálatos eset történt, melyet minden evangyelista megemlít. Vasárnap hajnalban, ugyanis, a meghalt Mester feléledt és oda hagyta sírját. E jelenetet azonban a tudósítások e részben összhangzó értelme szerint senki sem látta. Máté, ki őröket is állíttat a sirhoz, azt mondja (28, 1 s köv.) hogy ,,ezek a kő elhengeritése végett mennyből leszállott angyal fényétől elvakíttatva, mintegy élettelenül dobbantak le, tehát már nem látták, miként hajtja végre az angyal a maga munkáját s miként lép ki Jézus sírjából. De nem sokkal ezután, valamennyi evangyélista szerént, asszonyok érkeznek kisebb nagyobb számmal a sirhoz, hol a kődarabot már elhengerítve találják s aztán egy vagy több angyaltól értesülnek Jézus feltámadása felől, a mi nemsokára magának s feltámadottnak többrendbeli megjelenése által igazoltatik. Itt tehát," igy folytatja szerzőnk „azon fordulóponton állunk, a hol a Jézus csudás feléledéséről szóló tudósításokkal szemben, vagy be kell ismernünk Jézus életére nézve, a természetes —történeti nézet elégtelen voltát, s ezzel együtt minden eddigieket visszavonnunk, felhagyván egész vállalatunkkal, — vagy pedig el kell határoznunk magunkat ama tudósítások tartalmának, azaz, a Jézus feltámadásáról szóló hit keletkezésének az illető csudás esemény nélkül is érthetővé tételére. Minél közvetlenebbül elevenére tapint [e kérdés az egész eddigi keresztyénségnek, annál nagyobb tekintetbe jő azon érzékeny mód, melylyel ide vonatkozólag minden szabad szót fogadnak, sőt azon érzékeny következmény is, melyet annak, a ki mondja, szenvednie kell. Azonban másfelől minél fontosabb s döntőbb az egész keresztyénség felfogására nézve ez a pont, annál hathatósabban fel van híva a történetnyomozó, hogy e részben minden afféle tekintetek mellőzésével, kellő nyíltsággal és kellő határozottsággal, kétértelműség és kibúvó nélkül nyilatkozzék. Hogy a hétköznapi theologusságnak (Theologenschaft), a mennyiben a betühitbe nem egészen nyakig úszik, az evangyéliomi történet ezen helye szolgáltat tért, hol minden erejét megfeszíti, hogy sok szóval semmit se mondjon vagy egészen mást mondjon mint a mit a szók jelentenek, — hogy egy H a s e csűri csavarja a szót , csakhogy elpalá'stolja azon nézet felé hajlását, hogy Jézus csupán tetszhalott volt, *) hogy egy Ewald duzzadó szólásmodorba burkolja gon*) Az öreg H a s e , maga is szellemdús szerzője egy sokaktól nagyra becsült „Jézus életéinek, (K. Hase, Leb. Jesu. 4. kiadás. Leipzig 1854.) e vádra s általában azon megtámadásokra, melyekből e könyv folytán (főkép 23 — 29. 11.) neki is busásan kijut, a berlini „Prot. Egyh. Lap." 1865. 3. számában „Apologiaféle Strauss Dávid tudor ellen" cim alatt válaszol. E válasz általában véve ép oly derék bizonyítványa Hase ismert tudományosságának mint gyöngéd lelkületének Strauss nyerseségével szemben, hanem teljességgel nem alkalmas arra, hogy magát vele a fentebbi vád ellenében megvédje. Az ember az „Apologia" ide vonatkozó részét olvasva, utoljára nem tudja, hogy Hase ki-fia, s az egész beszéd alig mondható egyébnek mint füstfaragásnak. O a feltámadást „történeti ténynek," „isteni gondviselés müvének"- tartja, azonban egyszersmind kinyilatkoztatja, hogy Jézusnak „öntudata volt