Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-01-08 / 2. szám

társadalom összes intézményei, tudománya és erkölcsei vallásellenesek, annyi mint pálcát törni a keresztyénség felett, mely azokat szülte. En határtalan bizalommal viseltetem az evangelium ereje iránt és ha azt az őszinte tudomány szövetségében látom, percig sem aggaszt azon körülmény, hogy alkalmaztatásaidéig óráig tán nem a kellő kezekre van bizva. Lamennais elmaradhatlan közel jövőben állította lenni az időpontot, midőn az evangéliumot másként fogják magyarázni és alkalmaztatni a népek, másként a pápaság; midőn az emberiség egyfelől, másfelől a pápaság álland. ,Ez idő — ugylátszik — bekövetkezett és bekövetkezett nem pusztán a tulaj donképi pápaságra, hanem minden vallásintézményre nézve, mely avval az igénynyel lép fel, hogy a múltkor emberei irányt adjanak a jelen társadalom lelkiismeretének. Minden kornak van Istene, s a keresztyénségnek közel tizenkilenc századon át folytatott nevelő befolyása az emberiségre azt annyira meg nem ronthatta, hogy, mint Constant B. mondja, a föld az eget megtagadja. B a 1 1 a g i Mór. ISKOLAÜGY. LEHETNEK-E TANÁROK VAGY TANÍTÓK ISKOLAFELÜGYELŐK ? (Vége.) Ha tehát a prot. lelkész nem más, mint az isteni ige hirdetője s a szentségek kiszolgáltatója egy bizonyos gyülekezetben, melynek tagjai, irántai bizodalmuknál fogva, saját elhatározásukból ezen mindegyiköket illető jogukat rája átruházták, mire való akkor a felszentelés. H. úr szerint, ha a tanár, vagy tanitó vagy magánnevelő felszentelteti magát illető superintendense által, azután megválasztattatik körlelkészszé; tehát, ha eddig nem volt képes arra, hogy az iskolákat kormányozhassa, a felszentelés képessé fogja Őt tenni; továbbá, tanítványai előtt nagyobb tekintélylyel fog birni; az egyházak annál inkább megbíznak benne, mint olyasban, a ki e hivatal viselésére ünnepélyes papi felavattatásánái fogva is méltónak találtatott, hivatalos papi esküje megfogja Őt gátolni az elvilágiasodás kártékony szellemétől ? Bizony furcsa fogalmai lehetnek H. úrnak a papi felszentelésről. Prot. fogalmak szerint a papi felszentelés nem egyéb, mint egy pusztán egyházkormányzati actus, a leiki tanítói hivatal betöltése, egy bizonyos, rendezett egyházközségben, mely által nem conferáltatik neki, hanem elismertetik benne a már meglevő képesség ezen hivatalra. Ebből következik, hogy annak a ki ordináltatni akar, a kellő képességgel már kell bírnia, s azután, hogy kell egy bizonyos egyházközségnek lenni, mely őtet lelkitanitójának óhajtja. Ha tehát a tanár vagy tanitó nem képes az iskolai felügyelőségre, mi módon lesz arra a feíszenteltetés által, ha találkoznék is superintendens, ki őt felszentelné a nélkül, hogy valamely egyházközség által lelkitanitóul meghivatott volna, — mert a vocationak canonaink szerint, mindenkor meg kell előzni az ordinatiot? Hogy a felszentelés emelni fogná a tanitó tekintélyét tanítványai előtt, azt bátor vagyok kétségbe vonni. Nálunk protestánsoknál nem a papi cim ad az embernek, hanem megfordítva, az ember papi jelleme a hivatalnak tekintélyt, méltóságot. Felszenteltetheti magát valaki, a kinek nincs tiszteletreméltó jelleme, akár háromszor, azért nem fogják őt semmivel is többre becsülni, mint az előtt; mig ellenben ismerek tanítókat, kiknek soha sem jutott eszökbe magukat felszenteltetni, mégis köztiszteletben részesültek. „Hogy az egyházak annál inkább megbíznak benne, mint olyanban, a ki a hivatal, — más mint a körlelkész i hivatal — viselésére ünnepélyes papi felavattatásánái fogva is méltónak találtatott hogyan érti ezt H, úr ? Hogy a ki pap, már eo ipso ker^ iskolafelügyelő ? A papi felszentelés, a mint fölebb érintettük, csak a lelkitanítói hivatalrai képességét ismeri el az egyénnek, nem pedig általában a tanítói hivatalra. Már pedig a lelkihivatal közt van egy kis külömbség; lehet valaki igen jó lelkipásztor, a nélkül hogy egyúttal iskolatanitónak is beválnék. Én legalább láttam lelkészekké felavattatni olyanokat, a kiket az iskolamesteri vizsgán megbuktattam volna. S ha igaz volna az, hogy nem minden lelkész alkalmatos iskolatanitónak, hogyan lehessen azt elfogadni, hogy iskolafelügyelönek alkalmatos legyen valaki már csak azért, mert felszenteltetett ? A mi végre azon érvet illeti, hogy a papi eskü megóvja az embert az elviiágiasodástól, nem tudom, hogyan igazolja magát ezen állités a lelkész uraknál ? Különben a papi esküt én is letettem egykor, de a mennyire emlékszem, csak arra köteleztem magamat, hogy az Isten igéjét a sz. irás és symbolikus könyveink szellemében, tisztán és igazán fogom hirdetni, a szentségeket a megváltó rendelése szerint fogom kiszolgáltatni, és hogy mindenben jó példával fogok előmenni hallgatóimnak : arra, hogy bajuszt és szakált viselek-e vagy nem, ugy tartom nem esküdtein meg. De hát miért akarja H. úr, hogy a népiskolák felügyelője, legalább a békési esperességben csak felszentelt lelkész lehessen? ,,Mert a gyakorlati élet, kezdve a reformatiótól a legújabb korig az egyházat az iskolával egy compact egésznek tekintette, tekinti, s e két testület váló eszméjének felállítása által a szakadás magva vettetnék el az egyházban, a mennyiben az iskolaiügy előbb utóbb oda nőhetne ki magát, hogy azt mondaná, ime mi egy szervezett önálló, külön felügyelővel is ellá-