Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1865-04-09 / 15. szám

Tanmód ját illetőleg Justinus vértanú, a hellen műveltségű egyháziatya azt mondja, hogy „rövidek <és velősek voltak beszédei, mert nem volt sophista, hanem isteni erő volt igéje." Hogy megragadólag és mélyen megindítóiig tudott szóllani, beszédeinek sikere szintuo-y bizonyítja, mint az evangélisták (Mát. 7, 28. Márk. 1, 22. Luk. 4, 32. Ján. 6, 68.). Találó gnómáit és példázolatait azonban, (melyekkel való élése okát csak az evangelista „hypochondriacus nézetmódja" helyeztethette abba mit Mát. 13, 10—15.-nél olvasunk), az első keresztyének közbeszurásai takarítják el. A hozzá intézett kérdésekre elmés és rövid válaszai voltak. A szentkönyv magyarázása közben farizeusokkal és sadueeusokkal vitázva, egészen rabbiszerü módon ad hominem árgumentált, néha tárgyi igazság nélkül. De ,,épen itt tűnik fel előttünk a maga nagyságában, hogy t. i. a régi irást uj szellemben olvasta, minélfogva próféta volt, ha még egyszer oly rosz exegeta lett volna is" (252-262.11.). Nemzeti sajátságuk volt a zsidóknak, hogy attól az egyéntől, ki tőlök hitet kívánt s különösen a messiástól, ők viszont csudát kívántak (1 Kor. 1, 22.), hogy meggyőzödjenek, miszerint olyan emberrel van közük, kivel isten vagyon (Ján. 3, 2. v. ö. 4 Móz. 13, 28 s köv. Ján. 10, 41. Mát. 12, 38. 16, 1. 21, 23. Márk. 8, 11. 11, 28. Luk. 11, 29.). Jézus az efféle kivánatokat visszautasitá magától (í. h.), s a mely csudáira maga önérzettel hivatkozik (Mát. 11, 4, s köv. Luk. 7, 22,), azokat lelki értelemben vitte véghez. Azonban kortársinak gondolkodása szerint testi csudákat is tett, akár akarta, akár nem. Ugyanis miután prófétának tartották, csudatevő erőt is tulajdonítottak neki, a mikor aztán az illetőkre nézve az u. n. csuda, a mennyiben természeti törvények útját nem állották, meg is történt (Képzelmi gyógyítás.). De hogy Jézus csupán megáldásával az élelmi szereket roppant mértékben megszaporította, a víz tetején a suly törvénye ellenére járt, a vizet borrá változt itta, valóságos boltembert felélesztett, született vakságot és siketséget, veszedelmes bélpokolt csupán szavával vagy érintésével gyógyított volna: ezekről szerzőnk hallani sem £ kar, miután ő ,,effélékkel csupán csak a mesék és babonák országában szokott találkozni, de történeti téren soha." Hogy Jézus orvosi tudomány szerint gyógyított volna, mint a rationalisták akarják, teljességgel nem hihető (262 — 269 11.). Miután tudományainak maradandó hatást óhajtott, szűkebb tanítványi körre volt szüksége, melyet a zsidó próféták szerint meg is alakított, Izrael 12 törzsére gondolva ugyanannyi férfiúból, kiknek azonban neveiket bizonyosan nem tudjuk, a mennyiben a két első evangyéliomban említett (Mát. 10, 3. Mark. 3, 18.) Lebbeus-Tadeus helyett Lukács névsoraiban (Luk. 6, 16. Csel. 1, 31.) Jakab-Judás neve fordul elő. E férfiak élén szóban (Mát. 15, 15. 16, 15. 22, 17, 4. 18, 21. 19, 27. 26, 33. Ján. 6, 68. 13, 6. 9.) és tettben (Mát. 14, 28 s köv. 26, 58. Márk. 1, 36, Ján. 18, 16. 21. 3. 7.) Simon-Péter áll, ki azonban a Jézus által ráruházott „Sziklaférfi" (Kefas) nevet jellemgyöngesége miatt teljességgel nem érdemelte meg. Rajta kivül még Jakab és János állottak közelebb Jézushoz, hárman mintegy triumvirátust képezve személye körül. Hogy Júdás meglopta volna a közös pénztárt s elárulta volna Jézust (s épen harminc pénzért v. ö. Zak. 11, 12.), nem valószinü, de hogy az egész árulási történet csupán célzatosan kigondolt költemény volna, mint a küiönben jeles Volkmar akarja (Die Religion Jesu und ihre erste Entwickl. 260. 295 11.), ki leginkább Jel. 21, 14. s 1. Kor. 15, 5.-ben veti meg lábát, szerzőnk szintén nem hajlandó megengedni. De már a mit Lukács (10, 1. s köv.) a 70 tanítvány kibocsátásáról mond, miről kivüle senki sem emlékezik, az nem tarthat igényt történeti hitelességre, annyival kevésbé, mert az elbeszélés az evangyéliom szerzőjének szellemével és célzatával nagyon együvéesik. Eltekintve az előadásban felmerülő különösségektől, melyeket Strauss kimutat, „a hetven tanitvány elsőben is 4 Móz. 11,16. 2l-re emlékeztet, aminthogy e körülmény Clem. Homil. 18, 4. Recogn. 2. 42. Epiphan. Ilaeres. 51, 7. számára valósággal érvül szolgál arra nézve, hogy Jézus igazán az 5. Móz. 18,15.-ben megirt próféta volt. Ezenkívül a 70 vagy 72, zsidó fogalom szerint a föld népeinek száma val S Si harmadik evangyélistának egészen eljárási módjához tartozik, hogy 70 tanítványt, melyről talán valami zsidó-keresztyén evangyéliomban, most a 70 vének utóképeiről olvasott, a pogány-apostol előképei gyanánt fogta fel, s ezen értelemben csinált nekik helyet evangyéliomában." Az apostolok hűségét és állhatatosságát örömmel ismerjük el^ de elmebeli fogékonyságukról nagyon csekély véleménynyel lehetünk. Ok soha sem tudták megérteni mesterüket (V. ö. Luk. 24, 21. Csel. 1, 16. s az egész Jel. könyve). Egy sem volt köztök, a ki Jézus halála után a megkezdett müvet fölvehette s méltókép továbbfejthette volna. E szerepet Pálnak kellett elvállalnia, ki életben valószinükép soha sem látta Jézust, s miután mint embert egyáltalában nem ismerte, innen következtek, elragadott képzelö-erejénél fogva a Krisztus-visiók s Jézusnak istenitése (269 — 277, 11.). (Folyt, köv.) o^^fo T Á R C A. UJ VIDÉKI MAGYAR REF. TEMPLOM. Lukács evgltnál azt olvassuk „ha valaki tornyot akar építeni, avagy nem megszámlálja-e leülvén először az ő költségét, ha vagyon-e annak elvégzésére való költsége ?" —Mi mielőtt az Uj-vidéki magyar ref. egyháztemploma építéséhez hozzá kezdtünk ezen evangyélmi intés szerént, csak nem naponként számlálgatánk pénzünket, s noha — fájdalom, — előre láttuk, hogy annak elvégzésére való költségünk megközelítőleg sincs ; — mindazáltal ismerve az itteni körülményeket, hogy e múltját megbűnhődött maroknyi magyarságot vallásunknak s nem-